Álmatag tehetetlenség
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 232
ÁLMATLAN TEHETETLENSÉG
Elfáradt hieroglifa, kifejezhetetlen kollázs leszel. Ma még csak halvány, áttetsző vakolat, elcsépelt reprodukció. Csöndedben bujdosó bölcs haramia, csüggedt gyászhuszár vagy éppen csak társadalmi agymosott közegektől szándékosan eltompított, eldugult ólomkarikás szarkaláb, idők senkifia tanulsága.
Bár minden mozdulat, minden személyiség egyaránt félreismerhető volna holtáig. – Félig ránőve e komisz világra akár a tavirózsa szirma lengünk céltalan a világba tartozás vékonyszálain. Lehullt, leszitálta álca-feleslegünk kíméletlen véső a megedzett agyagról. Léha feleslegként éljük át, ha egyáltalán még szükség lehet ránk, és már csak egyre látványtalanabban élünk.
Levélke-kérgünk lelkünk rétegeire szikkad, ha úgy fordul a vak szerencsekerék önmagunk lopkodunk kétségbeesést, reményvesztettséget egymásnak. A kisebb s jelentéktelen ügyek mindvégig felelősségteljes hozzáállást kívánnának meg. A rossz, begyepesedett elme kiszivárogtatja a végleteket.
Álmatlan tehetetlenség visszakényszerít bennünket önző, alvilági robotigánkba. Észre se veszed s máris nyakig benne vagy: veled együtt növekszik az Alvilág lecsupaszított, földig erő fája – akár a mákszem.
Mindennapra jön s kiadagolja mindenkinek a kis, hangtalan halál-adagokat. Meg kell adnod a mindennapi bíztató válaszokat: Nem éltél hiába! – Lassan vándorolva se tudna neked ártani ez a gyilok csakis, ha hagyod. Léted útszakaszát egy óvó angyal így is vigyázza. Jó volna sokszor még hinni kiábrándult kegyes hazugságaidnak. Alakosságunk hattyúszárnyai belevesznek a hangtalanul hullámzó időbe…