Akkor történt...

Írta: Toldi Zsuzsa


Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 574



Akkor történt…

Amikor a fogamból kiesett a tömés, arcomba éles fájdalom nyilallt és én véreset köptem a járdára, a nyál pedig cipőm orrára fröcskölt, majd tétován csorgott szanaszét, AKKOR TÖRTÉNT. Este már hallottam a fegyverek ropogását, a rakéták fülsiketítő becsapódását, s egy társaságban világosan láttam a mobiltelefon képernyőjén, hogy a város határában hatalmas tűzfelhő gomolyog, bombák okozta tűz pusztítja a drága földet, mindent, mi útjába kerül. Nem, nem filmet láttam. A felvétel valós volt. Kitört a háború.
Amikor biciklid kormánya megbillent, a csomagtartódra fogatott kosár leesett a földre, a tojások nagyot koppantak, kivétel nélkül összetörtek, összekeveredett a fehér a sárgájával, AKKOR TÖRTÉNT.
Te később bekapcsoltad a tévét, s megborzongattak a hírek. Tankok nyomultak az út testén, egész konvoj, a katonák keze kissé megremegett az élesre töltött fegyvereken, parancsot teljesítettek, és te tudtad, hogy a parancs úgy szól, lőjenek. Nem, nem gyakorlat volt ez. A célpontok emberek voltak, nagyon is élő emberek. Kitört a háború.
Amikor a szálloda erkélyén kiesett kezéből a kávéspohár, idegesen takarítani kezdett, egy szilánk megszúrta a középső ujját, s hogy a szivárgó vért elállítsa, fehér zsebkendőt keresett, AKKOR TÖRTÉNT. Ő a rádiót kapcsolta be. Harsogtak a hírek, az emberek a metró alagútjában kerestek menedéket, mások egy szál ruhában elindultak a határ felé, a maradó lakosság Molotov-jjjjjbbjhhhhhfvhhhhvhhgghkoktélt kezdett gyártani, s több anya a reszkető félelemtől elvetélt. Nem, nem tévedett. Pontosan látta, hogy a kisfiú lábán nem volt cipő, mert nem volt idő felvenni. Kitört a háború.
Amikor odaértünk a színházba, még nem tudhattuk előre, hogy a szünetben elfogyasztott pezsgő ízét már sosem fogjuk úgy érezni, a második felvonás sűrű csenddel, riasztó bejelentéssel kezdődött, AKKOR TÖRTÉNT. Később a sötétben eltévedtünk, hideg, csípős szél fújt, majd a forró zuhany alatt a menekülőkre gondoltunk, tudtuk, hogy az első áldozat már megvan, és ez a szám csak nő, és latolgattuk, mit kellene összepakolni, a háborúból menekülők lába elé tenni. Nem, most nem a karácsonyt vártuk. Kitört a háború.
Amikor ti az áttivornyázott éjszakából végre felébredtetek, keresni kezdtétek a konyhában az ásványvizet, hogy hűsítsétek forrongó belsőtöket, meg a szekrényfiókban alsónadrágban aszpirin után kotorásztatok, AKKOR TÖRTÉNT. Az igazi kórházat már sosem fogjátok meglátni, mert helyén a szétlőtt, romos épület tátong, még néhány ablak ég, minden szürke és füstöl. Az út elfogyott, törmelék csörren a katonák és civilek talpa alatt, a szétbombázott hídon egy nénike próbálna átjutni, ha lehetne még valahova átjutni. Nem, nem vagytok részegek, hirtelen józanodtatok. Kitört a háború.
És amikor ők, akik felhőtlenül futkostak a játszótéren, csak néztek fel az égre, értetlenül, mert el sem tudták képzelni, miért nem akar a labda leesni, miért nem mozdul a hinta, miért nyikorognak a játékok, s hová bújt a nap, meg miért könnyezik oly keservesen a bárányfelhő, AKKOR TÖRTÉNT. Csendben indultak hazafelé. Addigra már benépesültek a pályaudvarok, rengeteg ember tolongott, mindenki sietett, vagy szótlanul bámulta a földet, mert sem ők, sem mások nem tudták elhinni, hogy mindez megtörtént, csak megértük ezt a pillanatot, amiről szentül hittük, hogy már nem történhet meg, ez már nem történhet meg velünk. A borzalom érzete igaz. Kitört a háború…