Akkor történt...
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 317
Akkor történt…
Amikor a fogamból kiesett a tömés, arcomba éles fájdalom nyilallt és én véreset köptem a
járdára, a nyál pedig cipőm orrára fröcskölt, majd tétován csorgott szanaszét, AKKOR
TÖRTÉNT. Este már hallottam a fegyverek ropogását, a rakéták fülsiketítő becsapódását, s
egy társaságban világosan láttam a mobiltelefon képernyőjén, hogy a város határában
hatalmas tűzfelhő gomolyog, bombák okozta tűz pusztítja a drága földet, mindent, mi útjába
kerül. Nem, nem filmet láttam. A felvétel valós volt. Kitört a háború.
Amikor biciklid kormánya megbillent, a csomagtartódra fogatott kosár leesett a földre, a
tojások nagyot koppantak, kivétel nélkül összetörtek, összekeveredett a fehér a sárgájával,
AKKOR TÖRTÉNT.
Te később bekapcsoltad a tévét, s megborzongattak a hírek. Tankok nyomultak az út testén,
egész konvoj, a katonák keze kissé megremegett az élesre töltött fegyvereken, parancsot
teljesítettek, és te tudtad, hogy a parancs úgy szól, lőjenek. Nem, nem gyakorlat volt ez. A
célpontok emberek voltak, nagyon is élő emberek. Kitört a háború.
Amikor a szálloda erkélyén kiesett kezéből a kávéspohár, idegesen takarítani kezdett, egy
szilánk megszúrta a középső ujját, s hogy a szivárgó vért elállítsa, fehér zsebkendőt keresett,
AKKOR TÖRTÉNT. Ő a rádiót kapcsolta be. Harsogtak a hírek, az emberek a metró
alagútjában kerestek menedéket, mások egy szál ruhában elindultak a határ felé, a maradó
lakosság Molotov-jjjjjbbjhhhhhfvhhhhvhhgghkoktélt kezdett gyártani, s több anya a reszkető
félelemtől elvetélt. Nem, nem tévedett. Pontosan látta, hogy a kisfiú lábán nem volt cipő, mert
nem volt idő felvenni. Kitört a háború.
Amikor odaértünk a színházba, még nem tudhattuk előre, hogy a szünetben elfogyasztott
pezsgő ízét már sosem fogjuk úgy érezni, a második felvonás sűrű csenddel, riasztó
bejelentéssel kezdődött, AKKOR TÖRTÉNT. Később a sötétben eltévedtünk, hideg, csípős
szél fújt, majd a forró zuhany alatt a menekülőkre gondoltunk, tudtuk, hogy az első áldozat
már megvan, és ez a szám csak nő, és latolgattuk, mit kellene összepakolni, a háborúból
menekülők lába elé tenni. Nem, most nem a karácsonyt vártuk. Kitört a háború.
Amikor ti az áttivornyázott éjszakából végre felébredtetek, keresni kezdtétek a konyhában az
ásványvizet, hogy hűsítsétek forrongó belsőtöket, meg a szekrényfiókban alsónadrágban
aszpirin után kotorásztatok, AKKOR TÖRTÉNT. Az igazi kórházat már sosem fogjátok
meglátni, mert helyén a szétlőtt, romos épület tátong, még néhány ablak ég, minden szürke és
füstöl. Az út elfogyott, törmelék csörren a katonák és civilek talpa alatt, a szétbombázott
hídon egy nénike próbálna átjutni, ha lehetne még valahova átjutni. Nem, nem vagytok
részegek, hirtelen józanodtatok. Kitört a háború.
És amikor ők, akik felhőtlenül futkostak a játszótéren, csak néztek fel az égre, értetlenül, mert
el sem tudták képzelni, miért nem akar a labda leesni, miért nem mozdul a hinta, miért
nyikorognak a játékok, s hová bújt a nap, meg miért könnyezik oly keservesen a bárányfelhő,
AKKOR TÖRTÉNT. Csendben indultak hazafelé. Addigra már benépesültek a pályaudvarok,
rengeteg ember tolongott, mindenki sietett, vagy szótlanul bámulta a földet, mert sem ők, sem
mások nem tudták elhinni, hogy mindez megtörtént, csak megértük ezt a pillanatot, amiről
szentül hittük, hogy már nem történhet meg, ez már nem történhet meg velünk. A borzalom
érzete igaz. Kitört a háború…