Akit a múzsa végleg elhagyott
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 372
Akit a múzsa végleg elhagyott
Az óra épp elütötte a reggel nyolcat, amikor a legfelső szinten lévő luxuslakás tulajdonosa méltóztatott felkelni a kanapéról, amit ágy gyanánt használt a tegnapi féktelen parti után. Sörösüvegek mindenfelé, szétszóródott ropogtatni valók, koszos tányérok és egy kis zacskónyi szárított növényféleség, amit első látásra fűként azonosított, de amikor beleszagolt rájött, hogy csak kakukkfű, bazsalikom és más fűszernövények keveréke. A zacskó félig üres volt, tehát más is ebbe a tévedésbe eshetett, s habár nem állt be tőle, biztos, hogy pizzával álmodott. Hősünk elnyújtózkodott a kanapén, és azon gondolkozott, van e halaszhatatlan tennivalója. Szeme a kis asztalkán lévő naptárra tévedt, amin a holnaputáni nap lemoshatatlan piros filccel volt bekarikázva. Egy jól hallható a szaporodásra utasító felkiáltással felugrott fektéből, és az író asztalhoz futott. Akkora erővel tépte fel az egyik fiókot, hogy az a padlón kötött ki. A tartalma szétszóródott a szőnyegen, de őt csak egy dolgot érdekelte, mégpedig a vörös mappa, amiben a dalszövegeket tartotta. Úgy bizony. Hősünk énekes és dalszöveg író volt. Valamikor még pályája elején egy négyfős banda tagja volt. Hat év alatt felénekeltek néhány kirobbanó, de rövid élettartalmú nyálas slágert, s amikor a színvonal egyre inkább kifakult és eltünedezett a banda feloszlott és eltűnt a zenei életből. Ha nem is ütöttek akkorát, de az a kezdet legalább ugródeszka volt az egykori tagok számára, kivéve hősünket, aki a középszerűség foglya maradt. Nem volt jóképű, Szép de jellegtelen hangja volt, így nem csoda, hogy a bandában is csak díszpinty volt. Ő volt az a pótkerék, aki jól mutatott a képernyőn, de tehetségével nem jelentett veszélyt a két frontemberre, és ezen a tényen az sem változtatott, hogy az utolsó évben a negyedik tag megtalálta Istent és bőrszerkóját papi csuhára cserélte. A banda feloszlása után szólókarrierbe kezdett, de itt sem tudott sokáig megmaradni. Volt néhány kisebb slágere és két lemeze, de amikor magasabb szintre akart lépni, a producerek rendre ajtót mutattak neki a szerződések helyett, míg a demó anyag rövid szárnyalás után a kukába került. Zeneileg nem ütötte meg azt a szintet, amihez az út platinával lenne kikövezve. A karrierje mélypontját mégis az jelentette, amikor egy filmbeli mellékszerep után úgy döntött, hogy rendezőként fog debütálni. Az eredmény katasztrofális lett. A mézes mázos csillogás alatt a nagy semmi volt, béna színészekkel és hősünkkel a főszerepben. Egy feltörekvő ügyetlen balfékről szólt, aki sztár akart lenni. Ez az egy dolog legalább valósághű volt. A film még a tévében sem került vetítésre, illetve ott már csak akkor, amikor a csatornák kínjukban műsorra tűzték, hogy legyen mivel elszórakoztatni a nézők műveletlenebb rétegét, majd két év után végleg levették a képernyőről és az egyetlen kópiára a producer rávette a nagyi századik születésnapját. Erre, kudarcra természetesen hősünk is jól ráfázott. A vagyona gyorsan olvadozott, csupán ez a kis belvárosi luxus legénylakás maradt meg számára. Egyetlen igaz bevételi forrása a dalszövegírás volt. Nem mintha a „versei” jók lettek volna, de voltak, akik az ő dalaival próbáltak befutni. A szövegek egyszerűek voltak így a leendő szár jelölteknek sem kellett szenvedniük a szövegértéssel és az esetleges rajongóknak s megragadt némelyikük fülében ideig, óráig. Azonban hősünket ez nem elégítette ki. Újra csillogásra vágyott ezért elment a three M. vállalathoz egy kis plusz segítségért. Hősünk idejében már eléggé elterjedt volt a holografikus segédek, azaz múzsák alkalmazása. Egy egyszerű beavatkozással chipet ültettek a fejbőr alá, ami a tulajdonos agyára rákapcsolódva annak személység jegyeiből megalkotta számra a tökéletes segédet. A „múzsák” sokkal intelligensebbek voltak gazdáiknál, és ezt arra használták fel, hogy segítsenek. Hősünk is beszerzett egyet, jó borsos áron. Otthon aktiválta, és kezdődhetett a munka. Az első napokban csak ismerkedtek, jobban mondva múzsája megismerte eddigi dicstelen pályafutását, s szinte fetrengett a röhögéstől. S néhány nap után dolgozni kezdtek.
Hősünk kezébe vette a mappát, kivette belőle a gyűrött lapokat, és javítgatni kezdte a dalokat, de másnapos fejjel ez nem igazán ment neki. Mutató ujjával megkocogtatta a halántékát, amivel aktiválta múzsát. A szoba közepén a levegő remegni kezdett és egy strucc jelent meg rózsaszín öltönyben és egy szárnyas sisakkal a fején. Hősünk elhűlve nézte az egészet és ezt a strucc is észrevehette, mert végig nézett magán, majd lemondóan csak ennyit mondott:
- Feltételezem megint ittál előző éjjel. Már sokadszorra. – hősünk megadóan bólintott, és eszébe jutott az egyik intelem miszerint a múzsát csak tiszta fejjel lehet aktiválni, mert különben problémák lehetnek a kivetítésnél. A strucc felsóhajtott.
- Rendben most nem fogom, magam ezen felidegesíteni. Adj valami múzsásabb külsőt és lássunk munkához! – hősünk gondolt egyet mire a strucc egy tógás, babérkoszorús férfivá alakult át. Egy ideig gyönyörködött magában majd hősünkhöz lépett és kikapta a kezéből a lapokat. Ebben ragyogó évszázadban a hologramok már tapinthatóak voltak és részben ők is a fizika törvényeinek engedelmeskedtek. Egymás után végig olvasta lapokat, majd hangosan szortírozni kezdett:
- Kuka, kuka, elmegy, eladásra jó, nem rossz, gyengus. – a válogatás végén a lapok többsége a földön hevert, és csak tíz darab maradta múzsa kezében. Hősünk térdelve össze szedegette lapokat majd így szólt:
- Ha minden dalomat kiszórod, akkor nehezen fogok magasabb szinte jutni.
- Akkor talán végre össze kéne szedni magad, Mr. Buli király. Mióta is vagyunk mi együtt? Már majdnem egy hónapja. Számtalan szituációs gyakorlatot elvégeztünk, végignyálaztunk zenei lexikonokat, más zenészek műveit elemeztük, és csak ennyi az eredmény. Sok ócskaság közül csak ez a tíz ér annyit, hogy odaállhassunk egy kiadó küszöbéhez, és fennhangon felolvassuk, hátha valaki kihajol a legfelső ablakon, és beinvitál minket. Ha valóba a csúcsra akarsz, jutni, ennél többet kell le tenni az asztalra.
- Azért annyira nem lehet rossz a helyzet! Például itt ez a kutyás dal…
- Selymes tappancsok a hóban? Walt Disney biztos imádta volna, meg különben is manapság minden sztár gond nélkül kiszop az ujjából egy ilyen dalt, hogy ha ötlethiányban szenved. Ne szaporítsuk, a média kutyakellék tárát egy ilyen férc művel.
- Van még itt néhány, amit újra átnézhetnél.
- Ne fáradj szép öcsém! Ha nem tudnád, belém van programozva az elmúlt ötven év minden nagy slágere, így hát élből felismerem a selejtet. – hősünk lelombozva visszaült a kanapéra.
- És most hogyan tovább?
- Most átnézzük ezt a tízet. Jók, de még van javítandó rajtuk. S ha nem elég, összeütünk néhány töltelékszámot.
- Melyikkel kezdjük?
- Kezdjük például a „farkasok elől futván” – a múzsa szigorú szemmel nézett. – Ezt a sort ugye nem gondoltad komolyan? „ Fuss szélsebesen, gyorsan, fuss, mert mögötted jő a farkas és a seggedbe harap”
- Hirtelen csak jutott eszembe. Hősünk elvigyorodott- szerintem vicces! – múzsa sóhajtott:
- Ezen még finomítani kell. Most végrehajtunk egy holografikus szimulációt. A szoba hirtelen eltűnt, helyét éjjeli havas táj vette át az égen ragyogó holddal. Hősünk vacogva állt a hóban miközben a múzsa egy farkas falka alakját vette fel.
- Kezdj futni! Különben tényleg a seggedbe harapok! – és hősünk futott és futott, és frissen szerzett tapasztalataival és benyomásaival a hatodik futás után a tökélyre csiszolta a számot. Egy megvolt, maradt kilenc. Ezt követte a „tangó az esőben” című szám. Ez volt a legkeservesebb darabja egész procedúrának. A múzsa most egy szép nő volt, de mivel hősünk nem tudott tangózni, ide oda ráncigálta, mindig a lábára lépett, és az eső is folyamatosan zuhogott. Sok kör kellett, amíg dal tökéletessé nem vált, és a végén a múzsa már bakancsban és esőkabátban táncolt. Az ezt követő számokat gyorsan letudták, de az utolsóval sokat kínlódtak. A „kőbe vésett szerelem” még tangónál is több csiszolásra szorult, ráadásul a múzsa játszotta el a kifaragandó szobrot. Mivel hologram volt, nem találta kellemes érzésnek, hogy vésővel döfködik, és a végeredmény se lett szép. A huszadik próbálkozás után leállította a hősünket, és a dalt elfogadta úgy, ahogy van. Ezután a lakás stúdiójában pofás demót varázsoltak a dalokból, majd múzsa, aki menedzser is volt hosszas telefonálgatással és utánjárással talált egy feltörekvő kiadót, aki találkozót kért tőlük miután meghallgatta az egyik átküldött számot. Hősünk eközben a tévé előtt ült egy sörrel a kezében, majd felment a netre, hogy online kártyázzon az ismerőseivel.
Az ominózus nap reggelén hősünket a múzsa ébresztett a legmélyebb álmából.
- Mi van talán ég a ház? – kérdezte az miközben nagyokat ásított.
- Kelj fel, és ölts magadra egy emberibb külsőt! Ma van a nagy nap.
- Már kelek is! Félóra múlva indulhatunk.
A dalok nagy sikert arattak. Tetszett a kiadóknak, tetszett az előadóknak és tetszett embereknek is. Teltházas koncertek követték egymást, és záporozott a pénz. A múzsa javaslatára hősünk a legjobb dalokat maga énekelte fel, amiből újabb sikeres album és koncert lett. A slágerek hosszú ideig a toplista csúcsán voltak, és hősünk újra reflektorfénybe került, sikeresebb volt. mint valaha. Azonban ez sem tartott örökké. Az érdeklődés lanyhult, a kiadások lassan meghaladták a bevételeket. A múzsa folyamatosan hajtotta hősünket újabb dalszövegek írására és albumok kiadására, de mintha a falnak beszélt volna és ráadásul erre a falra egy hatalmas segg volt pingálva. A múzsa szorult helyzetbe került. Egyrészt bizonyos fokú engedelmességgel tartozott, másrészt belé volt kódolva, hogy folyamatosan ösztökélje mesterét. Egyiknap az új villában téblábolt, amikor is egy sarokba dobott táskából egy vörös füzet hullott a lába elé. Felvette a földről és belelapozott. Dalok voltak benne, zseniálisak. Ki se nézte volna ebből az elhízott bájgúnárból. Kirohant a kerti medencéhez, és heverésző hősünk orra alá tolta a füzetecskét.
- Mondd, miért rejtegeted ezt a kincset? A „daloló vámpír utazása”? Ezzel újra nagyot dobhatnál. – hősünk elvette a füzetecskét, beleolvasott, majd így szólt: - Ezt réges-régen firkálgattam a pályám elején. Nyugodtan kidobhatod, ennek a témának már elmúlt a divatja, most a hangsúly a tengerparton és a bulizáson van.
- Technikailag igazad van, de egy meglepő ötlet vagy téma már önmagában is szavatolja a sikert, divat ide vagy oda. Ha most ezt megjátsszuk –hősünk lomhán megkocogtatta a halántékát mire a múzsa felszívódott.
A helyzet egyre rosszabbodott. Hősünk már egyáltalán nem törődött unszolásával és folytatta léha életét. A múzsa végül belépett az éterbe, hogy találkozzon Apollónnal a holografikus segédek egyik alkotójával, aki mellesleg szuperszámítógép volt.
Apollón klasszikus görög díszletben fogadta őt: egy trónuson ült és egy lantot pengetett.
- Miben segíthetek gyermekem?
- Nekem múzsaként az a kötelességem, hogy az mesteremet segítsem. Azonban ha ő képtelenné válik a cselekvésre és eltunyul, akkor a helyébe léphetek és hozhatok helyette döntéseket a sikere érdekében? – Apollón letette a lantot és arcát jobb kezébe hajtotta miközben a tökéletes választ kereste. Végül így szólt:
- Nincs olyan emberi szabály, ami ezt gátolná, és néha a múzsáknak kötelességük ezt tenniük, de vigyázz! Ha túl sokszor nyúlsz ehhez az eszközhöz, akkor a mestered helyett te végzed majd az érdemi munkát, és nem lesz esélyed arra, hogy jobb útra térítsd.
- Köszönöm Apollón bölcs tanácsodat!
- Szívesen gyermekem. És adok egy ajándékot – kezéből egy apró programcsomag szállt fel és hatolt be a múzsa testébe. – ezzel a programmal bármikor leválhatsz róla. A múzsának ugyan a mesterét kell szolgálnia, de mint tudjuk döglött lónak felesleges az új patkó. – A múzsa megköszönt ezt az az ajándékot, és akcióba lendült. A kiadatlan dalokat elektronikus formában becsempészte a kiadónak küldött levelek közé, és újra beköszöntött a Kánaán. Az albumot vitték, mint a cukrot. Azonban lassan beteljesült Apollón jóslata. Hősünk egyre inkább eltompult. A szekér, mozgásban tartása a múzsára hárult, és ő úgy érezte magát, mint egy play back masina, míg a sztár a színpadon tátog. Hősünk viszonylag jó hangja a sok piálástól klasszisokkal romlott, míg végül olyan nem, mint egy hurutos gúnáré. A múzsa a technikusokkal együtt vért izzadt, amíg kiadható mértékre fel nem javították. S ha ez nem lett volna, elég hősünk sleppjével minden éjszaka belevetette magát a jóba, és minden reggel a részegségből kellet kirángatni már, hogyha egyel talán rátaláltak. A múzsa egyszer egy küldetésre induló hadihajóról szedte össze ahova isten tudja hogyan került fel. Még a térváltás előtt lehozta onnan.
És végül beütött krach. Karbantartás és feledékenység miatt három hónapig volt inaktív állapotban, és amikor újra aktiválták, hősünk a televízió előtt ült, amin az éves zenei díj átadás ment. Minden díjazott a saját múzsájával együtt vette át a szobrocskát, míg hősünk egy szőke bombázóval érkezett, akin rögtön látszott, hogy nem az érettségivel jutott el idáig. A múzsa tátott szájjal közelebb lépett, majd pillantása a kis asztalkára tévedt, amin egy CD hevert. Ez volt az új album, aminek a nagy részét a múzsa alkotta egymaga a dalszövegek alapján de, neve, jobban mondva azonosítója nem szerepelt hősünk neve mellett. Elöntötte a harag. Felvett az asztalról egy széles ezüsttálcát, s lesújtott hősünk fejére, aki üvöltve pattant fel.
- Te meg őrültél?
- Csupán felhívtam a figyelmedet a jelenlétemre és arra, hogy rohadtul utállak! Ezen a CD-n nem szerepel az azonosítóm, és a díjátadásra is egy szőke próbababát vittél el helyettem! – hősünk bambán a CD-re nézett, majd elmosolyodott és baráti hangon így szólt:
- Nagyon köszönöm az eddig munkádat, de ezzel az albummal végleg kiteljesedtem, és elindultam az önállóság útján. Azt hiszem, kezdek a saját lábamra állni. – a múzsa elnevette magát és így szólt:
- Te és az önállóság? Ezt az albumot én raktam össze, te azon a néhány dalszövegen és éneknek csúfolt nyöszörgésen kívül semmit tettél hozzá! Semmit!
- Ugyan azért nem kell túlzásokba esni, nagyon is sokat fejlődtem.
- Egy frászt! Te nem fejlődtél, hanem visszafejlődsz!
- Holografikus programhoz képest egy kicsit pimasz vagy, ha nem vigyázol baj lesz!
- Na, nem mond béna Béla? Talán kikapcsolsz? Ki fog akkor neked segíteni? Egyedül még arra is képtelen vagy, hogy papírra vesd azokat a szánalmas dalszövegeidet!
- Szóval azt mondod, hogy szánalmas vagyok?
- Szánalmas, béna!
- Na, ez már több soknál! Most végleg le foglak törölni!
- Azt már nem! Én mondok fel! – a múzsa aktiválta az Apollótól kapott programot és felszívódott az éterbe, miközben, hősünk üvöltve a fejéhez kapott és összeesett.
Csak hat órával később ébredt fel. A feje lüktetett és zúgott. Mindenre emlékezett. A múzsa árulására és az ájulásra. Megvonta a vállát és dolgozni kezdett. Ő volt a sztár és nem volt szükséges múzsára. Eleinte minden jó ment, mert még emlékezett a múzsa tanításaira, de egy idő után egyre lejjebb csúszott. A dalai egyre laposabbak lettek, mint Cirmi a gyorsforgalmin, és az a gyötrő fejfájás az istennek sem akart elmúlni. Egyik nap elment egy ismert neurológushoz, aki döbbenetes tényre hívta fel figyelmét. Múzsája távoztával a chip kiégett és enyhén károsította az agy azon területeit, amik a kreativitásért és az összetett gondolkodásért felelnek. Magyarán szólva hősünk, aki eddig sem volt az ész bajnoka, most buta lett, mint tök. Természetesen jött a tagadás és a gyógykezelés elutasítása, majd az újabb elvetélt próbálkozások az alkotásra. Vehetett volna egy másik múzsát, de pénze már kevés volt viszont a büszkeségből nem volt hiány. S amikor ez is fogyatkozni kezdett visszakullogott a céghez, de ott elutasították mondván az egyik interjúban negatívan jellemezte a vállalatot és örülhet, hogy hitelrontás miatt nem fogják perbe Mindent elveszített. A villáját és belvárosi lakását tartozás fejében elvették négy kocsiját eladni kényszerült, míg a maradék pénzét egy kaszinó nyelte el miután tévesen úgy gondolta, hogy a póker az ő asztala. Hősünk jelenleg egy szupermarketben dolgozik takarítóként, és egy lerobbant motelben él a város rossz hírű negyedében. Eleinte gyakran eljárt barátaihoz, ismerőseihez, hogy segítséget és pénzt kérjen karrierje újra kezdéséhez, de azok elhajtották, mint a szemtelen legyet. Nappal és éjszaka tehát robotolt, ahogy a műszak kívánta, míg szabad idejében elveszett múltját siratta. Agya lassan kezdett becsavarodni s ilyenkor az utcákat rótta elveszített múzsája után kutatva.
S, hogy mi lett a múzsával? A neten virtuális vállalkozásba fogott, ifjú tehetségeket támogat, van egy szép virtuális háza és hétvégenként együtt grillezik Apollónnal a cédrusfák árnyékában.