Ajtót csukok
Írta: Móritz Mátyás
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 143
Ajtót csukok
A magyar költészet kincsestárába
Az ihlettől megkísértve,
a józanságtól részegen,
hogy szívembe most a nemzet,
nagy költője belelásson;
végignézve iszonyodva,
utódjain, a szegényeken,
kiknek lelkiismerete,
nem győz a bosszúálláson.
Úgy támasztok a ragyogó
kínoknak most, én is létrát,
nem tudva hogy a költői
ködökből végül, mi derül;
megpróbálva kiszúrni a
szorongó lelkem buborékját,
remélve hogy a versemben,
nem csak meghalni sikerül.
Remélve hogy a sorsomból,
lesz, aki tanul és okul,
sorsomból, melyben számomra,
szép jóság nem sok adatott;
remélve csak hogy a sok kín,
versről-versre majd finomul,
megélve a csendes esőt,
és végre a tiszta napot.
Nem marva magam fájóra,
se árvára, se sebesre,
ki a külön bejáratú
világának csak a foglya;
magam engedelmesen, és
vak buzgalommal keresve,
hogy az is, ki bűnössé tett,
megszeretve, pártom fogja.
Hogy vissza engem ne tartson,
hogy vissza engem ne fogjon,
értőjeként érzésednek,
értőjeként az eszednek;
hogy a lelkem általuk, csak
épüljön és csinosodjon,
hogy ne láthassam már többé,
a létet még kétesebbnek.
Mint aki már zsigerből sem
hazudik, és nem is lódít,
szaggatva csak a ruhámat,
és verve csak dülledt mellem;
hogy legyen, aki elindít,
Legyen, aki hazaszólít,
aki igaz törvényt ülne,
a porráomlásom ellen.
Akit a halál sem izgat,
akit a halál sem sürget,
ki szomorúságaimon,
csak felkacag, csak felnevet;
hogy tovább játsszam én csak, a
sárba belenehezültet,
iparkodva feldúlni csak,
a szerelmes türelmemet.
Hogy ne kelljen még a nyitott
ajtókat is ütnöm, vernem,
nem is tudva, miért vágyom,
és azt sem, miért keresem
azt, aki meg sem fontolná,
hogy átvállalja a terhem,
hogy neki fájjon, ostoba
múltam, százszor és ezerszeresen.
Ki nem engedve elbújni,
hogy felém a vég rohanjon,
ki nem akarna engem se
lehazudni, se letagadni;
hogy a nehézzé lett szívem,
csak újabb búkat foganjon,
hogy istenem se akarjon,
engem a mennybe ragadni.
Aki a kincseimet, a
farkasveremben is megtalálná,
kinek a hiánya szélként,
lelkemen többé nem húz át;
ki a szívem ártatlanul,
fel többé, nem úgy zabálná,
akár a szőke malacka,
a még zsenge, és zöld búzát.
Móritz Mátyás
2021. Április 11. Vasárnap
Budapest, Csepel