A világjáró fogkefe
Írta: Bábel Antónia
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 344
A világjáró fogkefe
Volt nekem egyszer rég egy huncut fogkefém.
Egy pohárban lakott a mosdó peremén.
Reggel, este tisztára mosta ínyemet,
Cserébe várta a legfrissebb híreket.
Mert kíváncsi egy szerzet volt, azt meghiszem.
Tudni akarta a világról, hogy milyen.
Egy szép nap elbújt a szappantartó mögött,
És a nyitott ablakon át, hopp! megszökött.
Hallottam aztán hírét, mert amerre járt,
Csak összekent mindent, vagy éppen megsikált.
Fényesre kefélte egy nagy templom tornyát,
És kikormolta a mozdonykémény torkát.
Aztán a vonaton felutazott Pestre,
S egyre csak a sikálni valót kereste.
Kérdezgette, az Országházat ki látta?
Amikor meglett, hófehérre sikálta.
A Duna mellett három hétig poroszkált,
Hogy lássa a két nagy lánchídi oroszlánt.
Kedve támadt látni a Fekete-tengert,
Mit megsikálni eddig még senki sem mert.
Gondolta, majd végig utazik a Dunán,
S beugrott a vízbe egy fényes délután.
De csalódott, amikor a tengerhez ért,
Hiszen nem látott ott semmilyen feketét.
Mérgében egyre csak a hajókat leste,
Melyik fut ki egy távoli kontinensre?
S amikor odaért, tudod, hogy mit csinált?
Bekente bagarollal egész Afrikát.