A szél meg a szélkakas
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 4 hónapja
Megtekintések száma: 257
A szél meg a szélkakas
(Mese karácsonyra az Ilka és a világ c. folytatásos mesekönyvem nyomán)
A szélkakas nem sok vizet zavart. Lentről nézve sokan hitték kukorékoló kakasnak, valójában lemezből készült. Arra forgott, amerre fújta a szél. Mutatta az irányt, soha nem tévedett. Kellemetlen, nyikorgó hangját megszokta már környezete. Életében egyáltalán nem unatkozott. A tetőről rálátása volt az egész világra. Tájékozódott minden kérdésben, szemtanúja lett minden eseménynek. Ellátott messzire, oda is, ahová a földön járók nem. Persze a baromfiudvar kakasai között akadt irigye. Dehogy tudták, hogy adódtak szomorú, eseménytelen napjai. Sokszor érezte a magányt, főleg szélcsend idejében.
Karácsonyeste történt. A szél borzasztóan unatkozott. Ilyenkor feleslegesnek érezte magát, nem tudott mihez kezdeni.
- Játsszunk valamit! – kérlelte a szélkakast.
- Én nem tudok játszani! Én csak a széllel, a szélben tudok élni – utasította vissza a szélkakas.
- Tudod, mit? – élénkült fel a szél. Add nekem a taréjodat, ma karácsony estéje van. Had kapjak én is valamit!
- Nagyon szeretnél ajándékot kapni?
- Mi az, hogy! Rám nem gondol senki sem.
- Értem. Ajándékozni szép dolog – gondolkodott el a szélkakas. - Legyen kívánságod szerint.
Azzal a szél megkapta fejének ékességét. Néhány percig megpergette a levegőben, de csak unalmát űzte el egy pillanatra. Nem becsülte meg. Vitte, hozta, maga se tudta, hová fújta.
Ekkor fellendült a szélmozgás, a szeszélyes szél táncolt. Benézett mindenhova, perdült-fordult, haladt tovább. Leselkedett, pajkoskodott. A szélkakas csendben figyelt, még nem mozdult.
- Tudod-e, mi kellene nekem? – hízelegte körbe az ébredező fuvalom.
- Mi?
- A két szárnyad. Nekem még sosem voltak szárnyaim, pedig hallottam már azt a mondást, hogy repül a szél szárnyán. Igen, azt akarom, hogy legyenek szárnyaim.
- Nagyon vágyódsz utána? Nagyon szeretnéd? – lágyult el a jóságos szélkakas megint. – Ha a vágy teljesül, az olyan szép!
És a szélkakas két szárnyát is elajándékozta. A szél ráterpeszkedett a szárnyakra, körbeszárnyalta a háztetőt. De a szárnyalást is megunta gyorsan. Nem becsülte meg. Vitte, hozta, maga se tudta, hová fújta.
Éjfél körül látott a természet igazán munkához. A szél erősödött, majd forgolódott. Így lett forgószél. Aki tudott, kitért útjából. Hozta maga után az esőt, óriáscseppek koppantak a tetőcserépen, majd a hó szállingózott. A szélkakas nyikorgott, most is irányt mutatott.
- Tudod-e, mit szeretnék? – futkározta, fütyülte körbe a dagadó szélvész.
- Mit?
- A két lábadat. Akkor lehetnék futószél.
- És? Kinek lenne az jó? – kérdezte a megcsonkított szélkakas.
- Gondolj bele! Ahol szükség van rám, hamarébb odaérnék. Hamarébb elűzném a földet pusztító, tomboló hideget és szárazságot.
- Igen! Segíteni, gyorsan ott teremni a bajban! Nem bánom! – egyezett bele a jószívű szélkakas.
A harangok éjfélt kondultak. A szélkakas már hajdani önmaga árnyéka volt csupán. Ám lelke fénylett, mert maga volt a jóság. A szél semmire nem tudta használni a lábakat. Nem becsülte meg. Vitte hozta, maga se tudta, hová fújta.
Éhsége nem csillapodott. Félelmes, orkán erejűvé nőtt, tört és zúzott, amerre csak tudott. Mindent tönkretett, ami csak útjában állt. Süvített, bömbölt, tombolt. A cserepek lezuhantak, darabokra törtek. Beázott a padlás. Faágak dőltek a fergeteges erőtől, majd teljes gyökérzetükkel szakadtak ki az anyaföldből. A fergeteg vágtatott, igazán ilyenkor villogtatta meg diadalmasan eget-földet rázó hatalmát. A fenyők a távoli havasokban komoran néztek maguk elé. A szélkakas csonkabonka teste hatalmasat zuhant a földre. Az eszét vesztett szél még ott sem hagyta nyugton. Vitte, hozta, majd ott hagyta. Éhesen tovább nyargalt.
Karácsony reggelén odasétált a baromfiudvar taréjos, színes tollú kakasa, a legszebben kukorékoló.
- Miért tetted?
- Jót akartam. Adtam… - válaszolta az utolsót a szélkakas.
Ilka kilépett a puha hóba. Azonnal észrevette, hogy hiányzik a szélkakas a tetőről.
- Hová lett? – nézett körül az udvarban.
- Öreg ócskavas volt már, rozsdás romhalmaz. Újat, fényeset kell csináltatni! – hazudta Ilkának a tolvaj szél.
Nem sokan tudják, de én igen. Mégis a szélkakasnak volt a legigazabb karácsonya!