33. Henry a kőbányában
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 213
33. Henry a kőbányában
2019. május 17.
Kőfejtőbe megy Henry este.
Ragyognak az égen a csillagok.
Megfeszül, szinte remeg a teste,
amint üvölti: magam vagyok!
Mi is, visszhangozzák a kövek,
mint ahogy sok száz millió,
amire pénzért akárki lövet,
ha születik egy rebellió.
De nincs magyarázat belül, se kívül.
Hiába is keresed azt.
Mire megtalálod, az elméd kihűl.
A többi csak írott malaszt.
És Henry csüggedten elballag onnan.
Hát mi ez a nagy hülyeség?
Forrong elméje, majdnem felrobban.
Ezernyi kérdése lenne még.
De Henry nem hülye. Tudja jól,
a kő, ha kérdezik, sem felel.
A sok kérdés mindig magához szól,
az állathoz, aki inkább legel.
Nem akar húst enni. A ragadozó
életmód nem Henrynek való.
(Lehet, hogy rombolt a trójai faló,
amely a tűzfalon áthatolt?)
a 77 Henry-versek ciklusból
első közlés