Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 208
Betonkockában golfozott Henry.
Monoton élet.
Hogy szeretett folyton egyedül lenni,
erre nem vennék mérget.
A golflabdát, hogy megütötte,
pattant a falon.
Henry ordít: te ökör, te!
Te hatalmas barom!
Kiütve fekszik Henry a földön,
a golfpálya füvén.
Életem ez’tán golffal töltöm
itt, szobám közepén.
Ablak nincs (bár nincs ajtó sem),
kiütni nem lehet,
hát tudnék tölteni golffal, képzelem,
pár nyarat és telet.
És Henry szobája tágulni kezd.
Már golfpálya méretű.
Gyakran játszik, és ritkán veszt,
hiszen csak pár tetű
az ellenfél, ami közte és
a győzelem között áll.
És lássuk be, ez igen kevés.
De győztes úgyis a halál.
a 77 Henry-versek ciklusból
első közlés