Antal Attila

Antal Attila Sátoraljaújhelyen született 1956-ban. Világra eszmélésének éveit a zempléni hegyek között egy erdésztanyán töltötte. Iskolás emlékei Sárospatakhoz, Nyíregyházához, Debrecenhez kötik. Kiskőrösön volt katona. 1983-ban magyar nyelv és irodalom szakon végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ugyanitt 1992-ben egyetemi doktori, 2002-ben PhD címet szerzett. Néhány évig Abaújszántón tanított, majd nyugdíjazásáig a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (jelenleg: Nyíregyházi Egyetem) bölcsészkarán oktatott irodalmat. Nyíregyházán él. Eddig öt verseskötete jelent meg: Útközben (1986), Felelhetsz bármely kódban (1995), Arcunk emlékei (1999), Párhuzamos világok (Szepessy Bélával közösen, 2005), Havak elé (2015), Beszélgetés egy lepkével (2023).Az irodalommal elemzőként is foglalkozik. Tanulmányaiban a XX. századi (elsősorban az erdélyi) magyar líra jelenségeit vizsgálja. Áprily Lajosról szóló könyve 2003-ban látott napvilágot Kolozsváron, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában.

 


Jégkorszak végi történet
Jégkorszak végi történet

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

Árpád-kori monostor kövei között
Árpád-kori monostor kövei között

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

A léggömb kosarában
A léggömb kosarában

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

Magammal vesződve
Magammal vesződve

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

Talán
Talán

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

Tengerparton
Tengerparton

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

Pataki deákköltő tavaszi éneke
Pataki deákköltő tavaszi éneke

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

Ünneppel viselős
Ünneppel viselős

Szerző: Antal Attila

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 hete