Adrienne Rich
Adrienne Cecile Rich 1929. május 16-án született és 2012. március 27. halt meg. Amerikai költő, esszéíró volt, a feminista mozgalom erőteljes résztvevője. A XX. század második felének egyik leginkább olvasott és legnagyobb hatást gyakorló költője volt, aki a nők elnyomását és a leszbikus életforma jogosultságát visszaemelte a közbeszédbe (emiatt például Magyarországon - ahol amúgy is nullához közelít az intellektuális érdeklődés más nemzetek iránt - szinte teljesen hanyagolták művészetét). Rich a feminista mozgalom merev formáit is kritizálta, úgy vélte, hogy kereteit a nők egymás közötti szolidaritásával kell feltölteni.
Első kötetét a A Change of World címűt W. H. Auden a Yale Series of Younger Poets Award sorozatba választotta be, sőt ő maga írt előszót hozzá. Rich híres arról ios, hogy elutasította a National Medal of Arts állami kitüntetést hogy ezzel tiltakozzon a National Endowment for the Arts állami alapítvány megszüntetésére tett javaslat ellen.
Adrienne Cecile Rich Baltimore-ban született, egy húga volt. Apja neves patológus, édesanyja koncertzongorista és zeneszerző volt. Apja zsidó, anyja déli protestáns családból származott. Apai nagyapja Kassáról származott, családja onnan emigrált az USA-ba. Adrienne Rich korai költészete apja körének ihlatéséből származik, aki nem csak versek olvasására, de írására is bátorította őt. Húgát otthon tanította édesanyjuk, míg Adrienne negyedikes korától iskolába járt.
Később a Roland Park Country School-ba kerültamelyet "régimódi leányiskola"-ként jellemzett, amely az önálló, intellektuális nő képét nevelte diákjaiba visszaemlékezése szerint. A középiskola után a Radcliffe College-ben diplomázott, ahol a költészetre fókuszált, írást tanult, de női oktatója nem volt. 1951-ben még diákként jelentette megt első kötetét, az A Change of World-öt, amelyet W. H. Auden beválasztott a Yale Series of Younger Poets Award. Végzését követően Rich Guggenheim Fellowship -et kapott egy évre Oxfordban, de miután Firenzében járt, nem tért vissza Oxfordba, hanem hátralévő idejét a kontinensen (Európában) töltötte, nagyrészt Olasz országban.
1953-ban összeházasodott Alfred Haskell Conrad-dal, egy harwardi gazdaságtudományi professzorral, akivel még tanulmányai során ismerkedett meg. Erről azt mondta: "Azért mentem férjhez, mert nem tudtam jobb módszert arra, hogy családomtól elszakadjak. Én azt az életet bakartam élni, amely egy nőt a lehető legteljesebbé tesz." A massachusettsi Cambridge-ben telepedtek le és 3 fia született. 10955-ben jelent meg második kötete a Gyémántvágók (The Diamond Cutters) amelyről azt kívánta, bárcsak ne adták volna ki: "egy csomó vers elképesztően következetes benne", és "nyomást gyakorol rám, hogy ismét kötetet jelentessek meg, bizonyítván, még mindig költő vagyok." Az évben megkapta a Ridgely Torrence Memorial Awardot a Poetry Society of Americától.
A 60-as években újabb díjakat kapott, majd egy szerződést holland költők fordítására. 1963-ban harmadik kötetét publikálta, a Snapshots of a Daughter-in-Law-t, amely sokkal személyesebb az előző kettőnél.
1966-ban New Yorkba kötözött családjával, bekapcsolódott a New Left -be, a háború ellenes emberi jogi, és feminista akció mozgalmakba. 1968-ban aláírta a "Writers and Editors War Tax Protest" kiáltványt a vietnami háború ellen. Ebből az időszakból származik a Necessities of Life (1966), Leaflets (1969), és a The Will to Change (1971), amelyek radikális politikai tartalmat hordoznak költői formában.
1967-től a Swarthmore College valamint a Columbia University School of the Arts-on tanított.Emellett 1968-ban a SEEK programban, A New Yoprk City College-ben is tanított egészen 1975-ig. Ebben az időszakban kapta meg a Poetry Magazine Eunice Tietjens Memorial Prize díját is. Rich and Conrad háború ellenes és Fekete Párducok alapítványi pénzgyűjtő partiokat is tartott saját lakásukban. A 70-es éveki közepén Rich elköltözött egy apartmanba, majd férje nem sokkal ezután öngyilkos lett.
1971-ben Rich m,egkapta Shelley Memorial Awardot a Poetry Society of Americától, a következő másfél évet a Brandeis University-n töltötte , mint Hurst Visiting Professor. A Diving into the Wreck című kötete, kísérletező, és gyakran mérges versek gyűjteménye,az 1974-es National Book Award for Poetry kapta meg Allen Ginsberg The Fall of America-jával közösen. Ezt elutasította egyedül, azzal, hogy csak Alice Walkerrel, és Audre Lorde-val közösen hajlandó átvenni, két szintén feminista költővel, "akiknek hangja elhalkult, és még ma sem hallható ebben a patriarchális világban". A következő évben a Bryn Mawr Colléege Lucy Martin Donelly Fellow pozícióját kapta meg.
1976-tól Rich egy jamaikai születésű regényíróval és szerkesztővel élt, Michelle Cliff-fel, haláláig. Ellenmtmondásos Of Woman Born: Motherhood as Experience and Institution című munkájában, amelyet abban az évben publikált, Rich tudomásul vette, hogy leszbikussága ugyanannyira volt politikai attidűd, mint személyes. A Twenty-One Love Poems (1977) című pamflet, amelyet az 1978-as Dream of a Common Language is tartalmaz, már direkt módon tárgyalja a leszbvikus vágyat és a szexualitást írásaiban. Ez azután végigkíséri írásait. A Wild Patience Has Taken Me This Far (1981) és néhány kései versében a The Fact of a Doorframe (2001)-ben is jelen van. Az Adrienne Rich: the moment of change című művében Langdell azt írja, hogy ezek a művek központi rituális szerepet játszanak a költőnél. Rich közben írt jó pár szociológiai-politikai esszét, például a "Compulsory Heterosexuality and Lesbian Existence", amely az elsők között tárgyalja a leszbikus lét témáját. Ebben az esszéjében azt kutatja, "miként és miért választanak nők női élettársat, munkatársat, szeretőt, közösséget, és miért kényszerülnek ezt a választásukat rejtegetni".
A 80-as évek elejére arthritiszes lett, botokat és kerekes széket kellett használnia. Bár 22 évesen diagnosztizálták, de évtizedekig képes volt titokban tartani. 1992-ben gerincműtéten esett át,
1984-ben beszédet mondott Utrechben a Nemzetközi Női Konferencián a Jegyzetek a helyi politika felé címmel (Notes Toward a Politics of Location). Ezt a beszédet 1986-ban esszéként publikálta.
Dolgozott a New Jewish Agenda -nál, ez vezetett a Bridges: A Journal for Jewish Feminists and Our Friends megalapításához 1990-ben, ez egy folyóirat ahol szerkesztő lett. Az An Atlas of the Difficult World (1991), megkapta a Los Angeles Times Book Award in Poetry díját, és a Lenore Marshall/Nation Award díjat is, valamint Poet's Prize 1993-BAN és a Commonwealth Award in Literature in 1991-ben. A 90-es években tanácsadó testületeknél dolgozott, mint pl. a Bostoni Nőlk Alapítvcány. Feminiosta küldetésének haangsúlyait szélesítette, az szeparáció elleni küzdelemre.
1997-ben elutasította a National Medal of Arts díjat, "Nem tudtam elfogadni Clinton elnöktől vagy Fehér Házától ezt a kitűntetést, a művészet lényege miatt, ahogyan azt én értem, mivel az nem fér össze cinikus poliutikájával és kormányával. Semmit nem jelent egy díj, amely a vacsoraasztalt díszíte egy olyan hatalomtól, amely a művészetet tartja fogságban." Következő néhány kötete versek és esszék gyűjteménye.
A 2000-es évcekben Rich háború ellenes mozgalmakban vett részt, az Iraki háború ellen, részben felolvasásokkal és más módokon is. 2002-ben az újjá alapított Academy of American Poets testületi vezetőjévé választották Yusef Komunyakaa, Lucille Clifton, és Jay Wright-tal (aki utóbbi elutasította a megtiszteltetést), valamint Louise Glück, Heather McHugh, Rosanna Warren, Charles Wright, Robert Creeley, és Michael Palmer-rel. 2003-ban a Yale Bollingen Prize for American Poetry díjat kapta. 2006, októberében az Equality Forum Rich munkáját azzal becsülte meg, hogy őt az LGBT történelem ikonikus alakjának nevezte.
2009-ben a mozgalommal szemben táplált fenntartásai ellenére elfogadta az Izraellerl szembeni kulturális és akadémiai bojkott felhívást, "Palesztinia megszállása ellen, a palesztin emberiségi jogok, a palesztin életek, és települések véddelme érdekében".
Rich 2012. március 27-én halt meg 82 évesen Santa Cruzban, otthonában. Utolsó verseskötete egy évvel kortábban jelent meg.