Zsatkovics Edit - Forever roses
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 481
Zsatkovics Edit: Forever roses
Auróra a derengő hajnal rózsaujjú istennője elégedetten nézte a szinpompás gyönyörök kertjében műveit: a szivárványfényben tündöklő virágszőnyegeket. Erdők, mezők, kertek megannyi vadvirágait is szerette.De a kopár talajon , vagy hegyormok, dombok sziklából fakadt növényeit is tisztelte.. Élvezte a természet körforgását, az évszak változásait. Az élővilág tette a dolgát. Télen a földben aludtak a gyökerek, tavasszal kihajtottak a rügyek, bimbóztak, majd kinyíltak, pompáztak. Szerettek , szerették őket, és ősszel a didergős szelekben, fázós alkonyokon elhervadtak, szirmaikat levetették. Auróra kedvencei a virágok királynője, a világok virága, a rózsa volt. Egyik koratavaszi napon fehér rózsát kapott világot látott kedvesétől Hermésztől.A szárnyaslábú hírnök ékesszóló költői lélek egyik tengerentúli útja előtt hűsége jeléül adta leendő menyasszonyának. Az ártatlan, hófehér szépség szinte világított a többi szinpompás virág között. Auróra ápolgatta, dédelgette , kiültette kertjébe és mindennap várta mikor érkezik vissza karcsú vőlegénye. Egyik éjjel szokatlan álmot látott Auróra. Megszólította őt Hermész ajándékvirága
- Mit ér az én szépségem, mit ér az én egyediségem? Szerelmetek záloga vagyok ugyan, de rövidesen jön az ősz, szirmaim elhullanak, elhervadok, ellankadok. Tartani fog-e örökké összetartozásotok Hermésszel? Hű lesz hozzád? hű leszel hozzád. Vagy csak egynyári leszek, mint a többiek ? Nincs kétely benned? Elpusztulok, s te emlékezni fogsz- e rám? Lassan lankadni fog vágyódásod is kedvesed felé. Elfelejtesz? Elfelejted őt lassan, mert nem látsz már engem nap mint nap.Csak emlékezel, emlékezhetsz kettőtökre. Mert párod mindig messze jár, nagyon sok küldetése van az élők és a holtak között. A hegytetőkön örökzöldek a fenyők győzedelmesen kitartanak, magasodnak. Soha le nem hull tűlevelük, nem száradnak, nem korhadnak.
Gondolkodóba esett a Hajnalistennő.
- Ha léteznek örökzöld növények, akkor miért ne lehetne örökké nyitó, soha el nem hulló, forever virág?A hallhatatlanság, az örök élet, a kihunyhatatlan lángú szerelem jelképe lehetne.. Bimbózás nélkül megtartaná pompás szirmait, aki a világ legszebb, legelérhetetlenebb ,legutánozhatatlanabb,l tökéletes világ- virága lehetne.Az örökifjúság és a kiolthatatlan vágy, jelképe lehetne.
Hermész mesélt egyszer a Gül Baba rózsáiról, milyen csodásak. - Én ennél is szebbet varázsolnék.! – gondolta
Kiment a kertjébe, a fehér rózsa töviseit egyenként letépdeste, miközben ujjaiból kiserkent vére.
- Hát én nem vagyok sebezhetetlen? Te viszont tüskék nélküli rózsa legyél az idők Végezetlenségéig hallhatatlan! Légy örök szerető a szeretetlenség világában, légy a gyémánt tökéletessége, és a virágok örök királynője! Lám engem a tüskék esendővé, törékennyé tettek, fájdalmat érzek ujjaimban.Jaj, vércseppjeimtől bíborvörössé váltál! Gyógyíts meg gyönyörűm ! Hermészem hadd lássa milyen éke lettél virágoskertemnek!
Igy is lett. mire véget ért a hajnal, felváltotta a nappal. A forever rózsa ott tündökölt az édenkertben, kitűnt mindegyik virágrokona közül. Éjjel – nappal pompázott. Egy kíváncsi kékszemű búzaviráglegény megpillantotta az örök rózsát. Egész nyáron epekedett utána.Te csodálatos szépség, engem elveszejtettél ! Amíg csak élek szeretlek , nézz rám, szánj meg, hívlak , gyere velem! Te örökké élni fogsz, én már ősszel meghalok. Csak erre a nyárra szeress, hogy egyszer boldog lehessek, mindegy hány nyári napra, éjre, minden mindegy, csak most és itt és Veled lehessek.
De a csillámló fényű, vérvörös szépség hangosan kinevette a szimpla mezei virágot.
- Fűszálakkal , gizgagokkal barátkozzál kéknefelejcs szemű siheder. Ott vannak neked a poros útszélén a pipacs kisasszonyok!
Mert a csodálatos forever hallhatatlan rózsa gőgös, rátarti és hideg lelkű lett, mint a jégsziklánk és a gyémánt úgy hasított gúnyos kacaja.
Egy őszhöz közeli felhős napon hazatért Hermész az ő kedveséhez. Kéz a kézben kisétáltak a kertbe.
- Hol az én fénylő , fehér hűségrózsám kedvesem ? Nem látom őt.
- Holnap a nap első sugaránál megláthatod - válaszolta a fényistennő. Most már alkonyodik, lassan feljön az esthajnalcsillag , gyere be a palotába - invitálta .Annyira hiányoztál , olyan sokat voltál távol sóhajtotta.
Ködös reggelre ébredtek. A virágok között egyetlen tüskék nélküli bársonyszirmú selyemlevelű vörös rózsa díszlett.
- Ez ő, a forever virág , a Te virágodból varázsoltam,hallhatatlanságot kapott tőlem, az örök Hűség és Fiatalság jelképe ő.
- Nekünk már nem kell kedvesem a halhatatlanság, mi már azok vagyunk. De ez a rózsa talán reményt ad a halandóknak .Bizalmat sugall örök barátságról, szerelemről,a mindig fiatal életerőről az embereknek. Nem kell szenvedniük hűtlenségtől, betegségtől, nélkülözéstől. Örök élet, vérbő, olthatatlan vágyak ereje. Ez az, amit szeretne minden földi halandó.. Minden reggel mikor téged, a hajnal első fényét meglátják , az maga a Remény. Akinek a szivében él ez a virágszál, annak soha nem lesz gondja. Nagy jót tett az én menyasszonyom, büszke vagyok rád.
- Te nemcsak gyönyörű vagy, de angyallelkű is ! Nálad soha nem választhattam volna jobban !
Szárnyrakaptak, és felrepítette Aurórát a felhők közé. Soha nem hagyták el egymást azóta sem…Gyönyörű kislányuk született Flóra a virágok istennője.