Zöld ég

Írta: Ferenczfi János

---

Közzétéve 1 hónapja

Megtekintések száma: 172

---

---

Zöld ég – jegyzetek

Helyszín:
Hivatali váróhelyiség, ahol hosszú időt kell várakozással tölteniük véletlenszerűen találkozó embereknek.

Szereplők:
Hivatalnok. Nő. Király REGINA: kemény, hideg, bürokratikus, aki a büntetlensége biztos tudatában él és visszaél a hatalmával.
Polgárok:
Lojális (férfi) Fényes Lukács: Hajlik a véleménye, ahogy az igazság. Azt mondja, amit várnak tőle. 
Hiszi, hogy így van jól. A hatalom épít rá, de nem emeli fel. Lényegében a semmiért cserébe szolgál úgy, ahogy várják tőle.
Akit megtörnek (Nő), Vanda: Kezdetben ellenáll az új igazságnak. Kilátástalan helyzetbe hozzák.
Könyörög a megbocsátásért. Végül a hatalom katonája lesz, mint a Hivatalnok smasszere.
Az Ellenálló (férfi) Szabad Kornél: Kezdettől elutasítja az új igazságot. Mivel nem tud meghasonulni önmagával, végül a hatalom lesújt rá. Eltűnik.
Aki ki akar maradni (Nő), Emma: Ő csak szeretné élni az életét. Szerelmes az Ellenállóba. Az esküvőt tervezik, és gyermeket vár. Végül mindenki azt állítja, hogy az Ellenálló nem is létezett.

Smasszer (férfi), Brúnó. – Fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény, bőröv, gumibot, bilincs.

A Várószoba. Érkeznek a polgárok. Mivel csak egy sor szék van, itt foglalnak helyet, és kénytelen-kelletlen beszélgetésbe kezdenek.

ZÖLD ÉG

1. rész
Helyszín: Hivatali váró helyiség. Egy széksorral. Mindössze négy szék. Ezek nincsenek egymáshoz rögzítve. A székek és a bejárat között egy fogas.
A falon egy óra, amely áll és egy tájkép, amely egy mezőt vagy lankás domboldalt ábrázol: zöld mező, kék ég.
A helyiség távolabbi pontján kicsi asztal (normál magasságú) és hozzá két szék. Érzékeltetni kell, hogy a történet valósága szerint ez egy külön iroda.

Fényes Lukács érkezik. Ötvenes férfi. Láthatóan igyekezett elegánsan, ünnepélyesen felöltözni, de a ruházata elavult ízlésre utal. Szövetnadrág, hozzá nem illő zakó, vasalt ing, olcsó nyakkendő. Táskát is
hoz, egy régi típusú, kopottas műbőr irattáskát.
Belép. Megszemléli a székeket. Kicsit gondolkodik, majd leül jobbról a második székre. Tehát sem nem a széksor szélére, sem nem a közepére. A táskából olcsó újságot vesz elő. Bulvárt vagy amit
ingyen osztogatnak. A táskát maga mellé teszi a szélső székre, a lábait keresztbe veti, és olvasni kezd.
Vanda érkezik. Negyven körüli nő. Kosztümöt visel, amely kényelmetlenül szűk. A haja kissé zilált.

- Vanda: Jó napot kívánok.
- Lukács: Jó napot.
- Vanda: Maga is ide vár?
- Lukács: Ide. Miért? lehet itt várni máshova is?
- Lukács: Sorszámot? Ja, azt nem. Nincs miből.
- Vanda: Akkor?
- Lukács: Gondolom, majd szólítanak.
- Vanda: És maga miért?
- Lukács: Mi köze hozzá?
- Vanda: Jaj, nem akarom megbántani. Csak engem úgy hívtak, tudja? Nem írták, hogy miért.
- Lukács: Hát engem is úgy hívtak. Azért.
- Vanda: Vagy úgy.
- Lukács: Ha csak úgy nem.

Vanda leül a Lukácstól távolabb eső szélére a széksornak. Kis tükröt vesz elő. Igazgat a haján. Rúzst vesz elő, és a sminkjét javítgatja.
Emma érkezik. Húszas évei végén járó, sportos, utcai ruhát viselő nő.

- Emma: Jó napot kívánok.

- Másik kettő: Jó napot.
- Emma: Itt kell várni?
- Lukács: Mire?
- Emma: Hát, valami egyeztetést írtak.
- Vanda: Itt kell várni. Üljön le nyugodtan.
Emma a Vanda melletti székre ül.
- Emma: Sokat kell várni?
- Lukács: Mire?
- Emma: Az egyeztetésre. Tudja, ami miatt beidéztek. (A falon lévő órára néz)
- Vanda: Áll. (Emma Lukácsra néz)
- Emma: Mi áll?
- Vanda: Hát az óra áll. Amúgy, ha már így együtt kell várakoznunk: Vanda vagyok.
- Emma: Emma. (Egy pillanatra egymás felé fordulnak, és kezet fognak.)
- Vanda: Hát maga? (Lukács nem érti a célzást. Nem néz fel az újságból) – Magát hogy hívják?
- Lukács: Fényes Lukácsnak, ha ennyire érdekli.
- Emma: De szép! Mit jelent?
- Lukács: A Fényest biztosan érti. A Lukács meg ugyanazt. Fényes, ragyogó.
- Vanda: Nahát! Mint a Lucifer?
- Lukács: Nem, kérem. Mint az evangélista.
- Emma: És azt tudja, miért nevezték el így a szülei?
- Lukács: Valahogy csak el kellett nevezniük.
- Vanda: Csak beszéltek erről! Az édesanyja nem mondott semmit?
- Lukács (kicsit elérzékenyülten): Azt mondta sokszor, hogy én vagyok az ő szemük fénye.
- Emma: Ez olyan szép.
- Lukács: Azt mondja?
- Emma (Vanda heves bólogatása mellett): Azt.
Lukács kissé félre fordul. Ezzel jelzi, hogy egyelőre lezárta a beszélgetést. Emma ismét az órára néz.
- Vanda: Az az óra nem jár. Hacsak nem visszafelé.
- Emma: Manapság megesik. (Erre Lukács felkapja a fejét, leereszti az ölébe az újságot, és
feléjük fordul)
- Lukács: Ezt hogy érti?
- Vanda: Furcsa időket élünk.
- Lukács: Hogy lenne furcsa? Soha nem volt itt jobb idő. Most végre minden a legjobb irányba fordult. Vagy nem így van?
- Vanda: Ugyan már! Mit szól ehhez a szín-rendelethez? Hogy a zöld az kék, a kék meg zöld?
- Lukács: A zöld az kék, a kék meg zöld. Vagy nem így gondolják? Emma kisasszony! Maga nem így gondolja?
- Emma: Kérem, én nem foglalkozom politikával. Én csak vissza akarok menni az óvodába, a gyerekeim közé, hogy szép dalokra tanítsam őket.
- Lukács: Szép dalokra? Miről? A kék égről, meg a zöld fűről, mint a külföld ügynökei?
- Emma: Ezeken a dalokon nőttünk fel mi is meg maga is meg a maga szülei is. Ezek csak dalok. Ártatlan gyermekdalok.
- Lukács: Legyen éber! Semmi sem ártatlan. Még egy gyermekdal sem. Ezek német meg szláv eredetű dalok. Mind arra való, hogy kulturálisan determináljanak.
- Vanda: Maga ezt honnan veszi?
- Lukács (megemelve az újságot): Maga nem olvas újságot?
- Vanda: Olyat? Olyat nem.
- Lukács: Pedig jól tenné. Jó, ha az ember tisztában van az igazsággal.
- Vanda: De hát ez hazugság. Nézzen már ki az ablakon! Milyen színű az ég?
- Lukács: Zöld. Szép égszínzöld!
- Vanda: Maga megbolondult.
- Lukács: Azt állítja maga, hogy az ország jelentős többsége megbolondult? Mert egyértelmű többség áll az Elnök-Kancellár mögött!
- Vanda: Amilyen választásokat manapság tartanak.
- Lukács: Ne mondjon ilyet! Ilyet nem mondhat! Ez vérlázító.
- Vanda (Emmához): Te mit gondolsz erről?
- Emma: Én csak egy óvónő vagyok. Haza akarok menni. Végezni akarom a munkámat, aztán szerelembe esni, családot alapítani, és élni normálisan.
- Lukács: Normálisan? Kék égről, meg zöld fűről szóló hazug dalokat tanítgatva az ártatlan gyermekeknek? Megrontva őket a ránk fenekedő külföld ügynökeként?
- Vanda: Most már hagyja abba! Nem látja, hogy mindjárt elsírja magát? Hát nincs magának lelke?

Csend áll be. Lukács újra olvasni kezd. Emma elővesz egy könyvet. Vanda a mobiltelefonján kezd szörfölni.

Kornél érkezik. Harminc körüli fiatalember. Farmert és inget visel. Jó megjelenésű.

- Kornél: Jó napot kívánok.
A két nő felnéz, és kedvesen köszönnek: Jó napot.
Lukács felnéz, de gőgösen elfordul, és tovább olvas. Kornél leül az Emma és a Lukács közötti székre.
Lukács feláll, átteszi a táskáját a Kornél melletti székre, ő pedig a táska korábbi helyére, a szélső székre ül.
- Kornél: Régóta várnak?
- Emma: Rég.
Kornél felnéz az órára.
- Vanda: Azt hiába nézi. Áll.
- Emma: Vagy visszafelé jár.
- Kornél: Az mostanában megeshet. (Erre Lukács felkapja a fejét.)
- Lukács: Maga is ellenzéki?
- Kornél: Nem. Én villamosvezető vagyok.
- De hogyan gondolkodik?
- Kornél: Miről?
- Lukács: A színekről. Amiről rendeletet adott ki az Elnök-Kancellár…

A beszélgetés megszakad. A terembe belép a hivatalnoknő, Regina és a biztonsági embere, Brúnó.
Regina drága, sötét kosztümöt visel. A haját kontyban viseli. Brúnó szinte kopasz. Fekete nadrágot, fehér inget, fekete mellényt visel. A mellény magasan gombolódik. A szív fölött féltenyérnyi, címerpajzs alakú embléma, amely piros és fehér harántcsíkokból áll. A derékövén gumibot lóg.

- Regina: Jó napot kívánok. Király Regina vagyok, ennek a hivatalnak a vezetője.
- Többiek: Jó napot.
- Regina: Látom, mind itt vannak. Először Lukács úrral fogok beszélni. Addig kérem a többiek türelmét.

Lukács felkel és követi a nőt. Regina a kicsi asztalhoz lép, és megáll az egyik szék mögött. Így a színpad belseje felé néz, oldalt állva a közönségnek. Brúnó az asztal másik oldalán helyezkedik el, ahol nincs szék. Így szemben áll a közönséggel. A gumibotot jobb kezébe fogja, és a bal tenyerében nyugtatva azt, szinte ütésre készen tartja. Lukács megáll Reginával szemben a másik szék mögött.

- Regina: Foglaljunk helyet. (Leülnek) – Ön Fényes Lukács?
- Lukács: Az vagyok, kérem.
- Regina: Tudjuk, hogy bizalmi állást töltött be az előző kormány alatt.
- Lukács: Csekély dolog volt az. Bárki megkaphatta volna azt az állást.
- Regina: Bárki, akiben bíznak.
- Lukács: Igyekszem, hogy az Önök bizalmára is méltó legyek.
- Regina: Mi a véleménye a színekről?
- Lukács: Szeretem a szép színeket.
- Regina: Például?
- Lukács: Az ég zöldjét, a fű kékjét. Felszabadul a lelkem, ha ezt láthatom.
- Regina: Tehát nincs kifogása a szín-rendelettel kapcsolatban?
- Lukács: Bízom a vezetőnkben.
- Regina: Mondja csak, Fényes Lukács, mit szeretne maga?
- Lukács: Kérem, nagy boldogság lenne, ha visszakaphatnám a régi állásomat. Vagy egy kicsit jobbat … az Önök bizalmából.
- Regina: És ha kérünk érte valamit?
- Lukács: Az csak természetes.
- Regina: Rendben van. Holnap értesítjük. Most elmehet.
Azzal Regina feláll, a helyére tolja a széket, és kivonul. Brúnó követi.
Lukács visszamegy a székekhez. Mosolyogva elteszi az újságját a táskába és indulni készül.

Vanda: Fényes úr! Ne menjen így el! Mondja már, hogy mi volt?
Lukács: Semmiség. Én mondom, a jó embereknek nincs mitől félni. Látják, én is szépen hazamehetek és várhatom a jó híreket.
Azzal távozik.

- Kornél: De vajon miről kérdezhették?
- Vanda: A színekről.
- Kornél: Arról az őrült rendeletről?
- Emma: Jaj, ne beszéljen így! Ebből baj lehet!

- Kornél: Miért? Hát nem nyilvánvaló, hogy megfordítja a világot? Az ég kék, a fű zöld. Ez a rendelet meg az ellenkezőjét teszi kötelezővé.
- Emma: Igaz. De nem tudom. Valami megoldásnak csak kell lennie.
- Kornél: Maga mivel is foglalkozik?
- Emma: Óvónő vagyok.
- Kornél: Igen. Ez illik is magához. Mire tanítja a gyerekeket? Az igazat mondja nekik vagy amit a rendeletbe írnak?
- Emma: Azt szeretném…. azt szeretném, ha igaz lenne, amit írnak.
- Vanda: De hogyan?
- Emma: Hogy hogy hogyan?
- Vanda: A valóság igazodjon a rendelethez, vagy a rendelet a valósághoz?

Válaszra nem marad lehetőség, mert Regina érkezik ismét, Brúnó kíséretében.

- Regina: Vanda, kérem!
Vanda felugrik, kissé felszegi a tekintetét.
- Vanda: Igen, kérem!
- Regina: Jöjjön velem.
Elvonulnak az iménti asztalhoz. Brúnó is elfoglalja a helyét, a gumibotot ezúttal is a kezében tartva.
Regina int, és leülnek.
- Regina: Maga tehát Vanda. Szabó Vanda.
- Vanda: Igen. Én vagyok.
- Regina: Mutassa az iratait! (Vanda a táskájából kis irattartót vesz elő, abból kiveszi az igazolványát és átnyújtja.)
- Regina: Az összeset kérem.
- Vanda: Igen. (sorra veszi ki az irattartóból a plasztik kártyákat) – Adókártya, lakcím kártya, társadalombiztosítási kártya.
- Regina: A bankkártyát is kérem.
- Vanda: A bankkártyát? De hát miért?
- Regina: Csak ellenőrizzük a hitelességüket. (Vanda vonakodva átadja. Regina az egészet Brúnó felé nyújtja)
- Regina: Brúnó! Vigye ezt be az Ellenőrzési Osztályra. Mondja meg, hogy azonnali vizsgálatot kérek. (Majd Vandához fordul.) – Maga elvált?
- Vanda: Igen. Három éve váltam el.
- Regina: Egy kereskedelmi cégnél dolgozik?
- Vanda: Igen, egy kereskedelmi cégnél.
- Regina: Mit csinál ott?
- Vanda: Számlákat állítok ki a megrendelések alapján.
- Regina: Unalmasnak tűnik.
- Vanda: Egyelőre megfelel.
- Regina: Szabadidejében mit csinál?
- Vanda: Moziba járok és kirándulok.
- Regina: A barátnőjével?
- Vanda: Van, amikor vele.
- Regina: Úgy is mondhatnánk, hogy mindig vele.
- Vanda: Miért fontos ez?
- Regina: Maga leszbikus, Vanda?
- Vanda: De kérem, hogy…
- Regina: Mi tudjuk, hogy maga leszbikus. Vanda, mi minden fontos dolgot tudunk magáról.
- Vanda: Mi köze hozzá? Ez az én magánügyem.
- Regina: Mint a kirándulgatások a kék ég alatt?
- Vanda: Mi baja van a kirándulásokkal?
- Regina: Az, hogy nem javított ki. Hogy nem vágott közbe, hogy az ég zöld. Maga leszbikus, és megtagadja, elárulja a szuverenitásunkat. Maga nem jó lánya a hazának.
- Vanda: Végzem a munkám, fizetem az adókat, betartom a szabályokat. Soha nem kerültem a törvénnyel szembe.
- Regina: Eddig. De a törvény megváltozott, és maga a rossz oldalon áll.
- Vanda: Hazudjam azt, hogy az ég zöld?
- Regina: Látja, ez a baj. Hogy ezt az igazságot maga hazugságnak nevezi. Ráadásul, már csak pár éve van, hogy gyermeket szüljön a hazának, a jövőnek, de maga nem egy rendes férfival, hanem egy perverz, beteg nővel bújik ágyba.
- Vanda: Maga….
- Regina: Maga most elmehet.
- Vanda: De az irataim.
- Regina: Ezek érvénytelenek. Majd kap újakat.
(Regina feláll és kivonul. Vanda megtörten tér vissza a székekhez.)
- Emma: Mi volt? (Vanda elsírja magát)
- Emma: Valami baj van? Mi baj van?
- Vanda: Minden. Minden baj. Az egész életem baj ezeknek.
Emma elkíséri a kijáratig, majd visszatér.
- Kornél: Mi történhetett?
- Emma: Nem tudom. Nagyon harcias volt, amikor azzal az emberrel beszéltünk, tudja, a színekkel kapcsolatban.
- Kornél: Még jó, hogy harcias volt, ha egyszer igaza van. Az a vén majom meg úgy tett, mintha a bíránk volna. Mi jogon bíráskodik más felett bárki is?
- Emma: Én félek.
- Kornél: A bátor emberek is félnek.
- Emma: Hallottam már, de nem értem.
- Kornél: Tudja, villamosvezető vagyok.
- Emma: Igen, mondta.
- Kornél: Egyszer elém fordult egy autó. Jó gyorsan mentem. Nagyot csattant. Vagy tíz méteren toltam magam előtt, mire sikerült megállnom. Az ütközés előtt láttam egy pillanatra, hogy a
hátsó ülésen egy gyerek is ül.
- Emma: Ez ijesztő lehetett.
- Kornél: Nagyon féltem, hogy mit látok majd, ha kiszállok. Meg is halhattak volna. De, amikor sikerült megállítanom a villamost, az volt a dolgom, hogy kiszálljak és megnézzem, mit tehetek értük.
- Emma: Tehát, megtette..d?
- Kornél: Féltem, de meg kellett tennem. Akkor értettem meg, hogy a bátrak is félnek.
- Emma: És? Mi lett velük?
- Kornél: Hála Istennek, csak kórházba kerültek. Meglátogattam őket. A kis krapek a hátsó ülésről azóta a barátom.
- Emma: És nem marasztaltak el?
- Kornél: Nem. Hosszú vizsgálat volt, de már az elején megmondta a kivizsgáló, hogy szerinte én nem hibáztam. Addig általában jól meghajtottam a vilit azon a szakaszon. Hosszú, egyenes pálya, egy kicsit lejt is. De akkor, éppen akkor a megengedett sebességen belül maradtam. És nekem volt elsőbbségem.
- Emma: Szerencséd volt. Vagy Isten vigyázott rád.
- Kornél: Szerencsém volt, mert vigyázott rám meg az autó utasaira is.

Regina érkezik vissza, Brúnó kíséretében.

- Regina: Kornél, kérem!
- Kornél: Parancsoljon.
- Regina: Jöjjön velem!

A szokásos módon elhelyezkednek a kis asztalnál. Regina intésére leülnek.
- Regina: Szabad Kornél?
- Kornél: Az vagyok, kérem.
- Regina: Mi a foglalkozása?
- Kornél: Mint azt bizonyára tudja, villamosvezető vagyok.
- Regina: Ne arra válaszoljon, amit tudok, hanem amit kérdezek. Érti?
- Kornél: Értem.
- Regina: Magának volt egy balesete.
- Kornél: Volt.
- Regina: Felelősnek érzi magát?
- Kornél: A vizsgálat tisztázott.
- Regina: Nem ezt kérdeztem.
- Kornél: Felmerül bennem sokszor, hogy ha aznap nem azt a járatot viszem, vagy ha az előző lámpánál tilos jelzést kapok. Szóval, ha nem lettem volna éppen ott, éppen akkor. De, tudja, semmit sem csinálhattam volna jobban.
- Regina: Egy utasának eltört a karja.
- Kornél: Sajnos, igen. Elesett a fékezéskor.
- Regina: Nem gondolja, hogy felelős ezért?
- Kornél: Vészfékeznem kellett. Ha azt nem teszem azonnal, talán az autóban sérül, hal meg valaki. Sajnálom, hogy az utasnak eltört a karja. Bizonyára meggyógyult. És az autóban sem halt meg senki.
- Regina: Szóval, felmenti magát.
- Kornél: A vizsgálat alapján a bíróság mentett fel.
- Regina: Tehát úgy gondolja, hogy maga nem is felelős?
- Kornél: Amíg élek, minden nap eszembe fog jutni. Minden nap megrettenek tőle. De teszem tovább a dolgom.
- Regina: Maga még nem családos.
- Kornél: Még nem.
- Regina: Még nem?
- Kornél: Hogyne. Egy nap találkozom az igazival, szerelmesek leszünk, összeházasodunk, és gyerekeink lesznek.
- Regina: Ne várjon sokat! A gyerekeknek apa kell, nem nagyapó.
- Kornél: csak addig várok, amíg megtalálom a leendő feleségemet.
- Regina: Hogy van a színekkel?
- Kornél: Tudja, a foglalkozásom miatt jól kell látnom a színeket. Sokan, akik autót vezethetnek, e miatt nem vezethetnének villamost.
- Regina: Szereti a szép zöldet és kéket?
- Kornél: Mint a tavaszi rét és a nyári ég?
- Regina: Nem ebben a sorrendben.
- Kornél: Nem értem.
- Regina: A zöldet mondtam előbb, aztán a kéket. Magának előbb az eget kellett volna mondania, azután a rétet. A szép, zöld, nyári eget és a szép, kék, tavaszi rétet.
- Kornél: A törvényeink szerint még véleményszabadság van?
- Regina: Ma én kérdezek.
- Kornél: Erre az egyre azért feleljen.
- Regina: A törvényeink szerint még igen.
- Kornél: Akkor nekem az a véleményem, hogy az ég kék, és a fű zöld.
- Regina: Nem tudom, hogy maga bolond-e vagy az ellenség ügynöke. Ha bolond, akkor segíthetünk. De ha az ellenség embere, akkor kérlelhetetlenül megbüntetjük.
- Kornél: Nem vagyok bolond.
- Regina: Abból látszik, hogy bolond, hogy ebben a helyzetben ilyeneket mond. Most menjen.
A szemünk magán lesz. Később még beszélünk.
Azzal feláll. Kivonul. Brúnó követi.
Kornél visszatér a székekhez. Már csak Emma van ott.

- Emma: Mi volt?
- Kornél: A múltam érdekelte. Pedig alaposan ismeri. Meg a színek. De hát nem vagyok színvak. Ha az lennék, nem vezethetnék villamost.
- Emma: És?
- Kornél: Megfenyegetett. Nem is burkoltan. Azt hiszem, egyelőre megmarad az állásom. Élhetem az életemet, tudva, hogy ott leselkednek és hallgatóznak mindenütt. Csak azért,
mert látom a színeket.
- Emma: Nem. Nem azért. Azért, mert ki is mondod.
- Kornél: Lehet.
- Emma: Féltelek.

Regina tér vissza:

- Regina: Emma, kérem!
- Emma: Igen. (Azzal feláll.)
- Regina: Jöjjön velem!
Újra az asztalhoz vonulnak. Brúnó is elfoglalja a szokásos helyét. Leülnek.
- Regina: Kovács Emmának hívják?
- Emma: Igen, így hívnak.

- Regina: Mikor fogják valamilyen nének hívni?
- Emma: Még nem tudom.
- Regina: Még nem találta meg az igazit?
- Emma: A mai napig nem.
- Regina: Ez mit jelent?
- Emma: Semmit. Még semmit sem jelent.
- Regina: Na, jól van. Ne maradjon sokáig pártában. A hazának szüksége van sok-sok szép, megfelelően nevelt gyermekre.
- Emma: Igyekezni fogok.
- Regina: Maga óvónő?
- Emma: Igen, óvónő vagyok.
- Regina: Panasz érkezett a gyerekdalok miatt.
- Emma: Nem tudtam, hogy baj lehet a gyerekdalokkal.
- Regina: A színekkel kapcsolatos hazug állításokkal van baj, ami ezeknek a káros daloknak a szövegében van.
- Emma: Nagyon sajnálom. Én nem akartam semmi rosszat.
- Regina: Ezek a dalok megfertőzik a gyermekink tudatát. Tudta ezt?
- Emma: Nem. Én ezt nem tudtam.
- Regina: Mikor is szerezte a diplomáját?
- Emma: Öt éve.
- Regina: Érthető, hogy nem megfelelő képzést kapott.
- Emma: Én ezt nem értem, kérem.
- Regina: Majd átképezzük. Addig kap egy listát a megfelelő gyermekdalokról. Szöveggel, kottával. Ezentúl azt használja. Semmi mást. Érti? Semmi mást.
- Emma: Értem.
- Regina: Jó, akkor egyelőre elmehet.
Regina és Brúnó távozik. Emma visszatér a székekhez, ahol Kornél várja.
- Emma: Hát te még itt vagy?
- Kornél: Ha már összetegeződtünk.
- Emma: Ez kedves tőled.
- Kornél: Elkísérhetlek valameddig?
- Emma: Megtennéd?
- Kornél: Hiszen azért vártam rád. Kérlek, mondj igent!
- Emma: Menjünk.
Kicsi idő múlva Regina jön be az üres várószobába. Mögötte Brúnó.
- Regina: Brúnó, kérem! Vegye le azt a képet, és vigye át a Reparációs Osztályra.
Brúnó leveszi a képet, majd Reginát követve elhagyja a termet.

2. rész.

Ősz van. A helyszín azonos a korábbival. Az óra áll. A falon a kép a színeiben megváltozott. Már zöld az ég és kék a fű.
A szereplők most átmeneti kabátban érkeznek, amelyeket a fogason helyeznek el.
Elsőként Fényes Lukács érkezik. A kabátját felakasztja. Nem összecsukható ernyőt is hoz magával, amelyet a fogas alján kialakított helyre támaszt. Leül, ismét a jobb szélről számított második székre.
Maga mellé helyezi a táskáját, és újságot vesz elő.
Kevés idő múlva Vanda érkezik. A ruházata elnyűtt, rendezetlen, a haja, arca ápolatlan. Riadt és elesett.

- Vanda: Jó napot.
- Lukács: Jó napot kívánok.
- Vanda: Leülhetek?
- Lukács: Ide? (Bizalmatlanul méregeti)
- Vanda: Nem fertőzök. Kicsit rosszul vagyok, de nem vagyok beteg.
- Lukács: Hát, csak üljön.
- Vanda: Maga jól van? Hogy alakult az ügye?
- Lukács: Nekem nem volt félnivalóm. Jól vagyok. Nagyon jól.
- Vanda: Az jó. Akkor most… most miért van itt újra?
- Lukács: Tudja, szeretnék elintézni valamit. Hát kihez forduljon az ember a gondjával, ha nem a hivatalhoz?
- Vanda: Nahát. … Nahát, milyen gondja lehet magának?
- Lukács: Kicsi a lakás. Meg nincs is jó helyen.

- Vanda: Ez a gondja?
- Lukács: Ez. Miért, magának mi a gondja?
- Vanda: Maga szerint?
- Lukács: Hát, azt hiszem, magának nagyobb gondja van.

Kornél és Emma érkeznek. Láthatóan egy pár.
- Kornél (Emmához): Nem hittem volna, hogy szabadnapot veszel ki emiatt.
- Emma: Nem gondolod, hogy magadra hagylak ebben a helyzetben. Hogy tudtam volna így a gyerekekkel foglalkozni?
- Lukács (kissé felháborodottan): Jó napot!
- Kornél és Emma: Jó napot.
- Kornél: Elnézést! Úgy elmerültünk a beszélgetésben.
- Emma: Bocsánat! Csak itt futottunk össze, az ajtóban.
- Vanda: Akkor ti… De jó nektek!
- Emma: Köszönjük.
- Lukács: Mi járatban?
- Kornél: Beidéztek. Megint.
- Lukács: Miért?
- Kornél: Konzultációra. A nézeteim rendezése érdekében.
- Lukács: Valóban?
- Kornél: Ezt írták ide.
- Emma: Nahát, az az óra még mindig áll.
- Vanda: Nem is tudom. Mintha visszafelé haladt volna egy kicsit.
- Emma: És az a kép?
- Lukács: Mi van vele?
- Emma: Nyáron még kék volt rajta az ég.
- Lukács: Az ég sohasem volt kék.
- Emma: Igen. De, mintha a képen…
- Lukács: Az ilyenre emlékezni sem szabad. Ez annyira sérti a függetlenségünket.
- Emma: Az emlékek?
- Kornél: Hagyd! Nem éri meg ezen vitatkozni.

Kis időre csend támad.
- Emma (Vandához): Ne haragudj, hogy megkérdezem, de rosszul nézel ki. Mi történt veled?
- Vanda: Félig eltöröltek.
- Emma: Hogy?
- Vanda: Csak ideiglenes igazolványom van. Abban csak keresztnév. Én vagyok a Senki Vanda, akinek nincs lakása, nincs állása, nincs élete.
- Emma: Nem értem.
- Vanda: Nyáron, amikor itt voltunk, elvették az irataimat. A lakásomba már nem mehettem be. Kicserélték a zárat, és új név volt kiírva. A munkahelyemen azt mondták, már nem
dolgozom náluk.
- Emma: Ezt nem is értem.
- Vanda: Hihetetlen, ugye? Pár nap múlva egy parkból bevitt a rendőr. Akkor kaptam egy ideiglenes azonosítót. Vezetéknév nélkül. Elhelyeztek egy hajléktalan szállón, és hetente kétszer-háromszor kirendelnek közmunkára.
- Kornél: Mi volt a bűnöd?
- Vanda: Az, ami neked is. A színek.
- Lukács: Ilyet maga ne mondjon! Kicsoda maga, hogy így rágalmazza ezt a rendszert? Itt kérem minden és mindenki a helyén van!
- Vanda: Én azelőtt tettem a dolgomat. Jó munkát végeztem. Rendezett életet éltem. Csak volt egy véleményem.
- Lukács: No hiszen! Ismerjük az ilyen felforgatókat.
- Emma: És a barátaid? Nem volt senkid?
- Vanda: El sem tudod képzelni, miket mondtak nekik rólam. Tájékoztatás címén felkeresték őket, és meggyőzték arról, hogy valami szörnyű dolgot tettem.
- Emma: Senki sem segített?
- Vanda: Egy barátnőm próbált. Berendelték. Azóta nem tudok róla. 
Regina lép be a terembe. Brúnó a szokott módon követi.
- Regina: Jó napot.
- A többiek: Jó napot.
- Regina: Nahát, maguk összeverődtek már egyszer ugyanígy. Milyen véletlen.
A többiek csak néznek rá. Senki sem szól.

- Regina: Vanda! Kérem, jöjjön velem.
Elvonulnak. Helyet foglalnak a kis asztalnál.
- Regina: Nos, meséljen! Hogy van mostanában?
- Vanda: Kérem, azt sem tudom, hogy ki vagyok. Mióta elvette az irataimat, nincs is rendes nevem.
- Regina: Előbb nekünk kell meggyőződni róla, hogy ki maga.
- Vanda: Nézzen rám! Hajléktalanok között élek. A múlt hónapban tetvem is volt. Nincs lakásom, nincs munkám. Nincs semmim. Én magam sem létezem. Hogy lehet így élni?
- Regina: Tudja, a legtöbb ilyenből, mint maga - már ne sértődjön meg, de a legtöbbjéből rövid idő alatt drogos kurva lesz. Egy kis kannás borért, egy kevés kábítószerért bármit
megtesznek. Tönkremennek, leépülnek. Aztán egy reggel valami szemétdombon megtaláljuk a hullájukat. De maga… maga még mindig tartja magát.
- Vanda: Könyörgöm, nem tudom, meddig bírom. Miért büntetnek így?
- Regina: Mert rossz kislány volt. Megtagadta azt az igazságot, amit mi hirdetünk. Aki ezt teszi, az ellenség. Annak nincs helye a társadalomban.
- Vanda: De én… én csak egy színt…
- Regina: Ma egy színt, holnap a rendszer alapvető értékeit tagadja meg. Ma dacol. Holnap az ellenség oldalára áll. 
- Vanda: Én csak úgy akarok élni, mint bárki más. Dolgozni. Aztán hazamenni. Este megnézni
egy filmet, és rendesen megtisztálkodni a saját fürdőszobámban.
- Regina: Szóval, ezt szeretné?
- Vanda: Ezt.
- Regina: Mit tenne meg érte?
- Vanda: Hogyan?
- Regina: Tegyük fel, hogy én visszaadhatom magának… nem is… adhatok magának egy új életet. Bizonyos szempontból jobbat, mint a korábbi volt. Mire lenne hajlandó érte?
- Vanda: Tetves alkoholisták között alszom, és puszta kézzel szedek szemetet az utcán. Maga mire lenne képes, hogy ebből kikerüljön? Mert én mindenre.
- Regina: Most menjen szépen vissza a várószobába, és gondolkodjon el a színeken. Mással is beszélnem kell. De még ma újra eszmét cserélünk erről.

Vanda visszamegy.
- Kornél: Mi volt?
- Vanda: Beszélgettünk.
- Kornél: Na jó, de miről?
- Vanda: A tetvekről.
- Emma (Kornélhoz): Hagyd egy kicsit! Látod, hogy nem tud most beszélni.
- Lukács: Így van ez. Mind nagy hős, amíg nem szembesülnek az igazsággal.
- Emma: Maga meg csak ítélkezik itt.
- Lukács: Mert én tudom, hogyan kell helyesen élni.
- Kornél: Akkor? Avasson be minket! Hogyan kell?
- Lukács: Helyesen kell gondolkodni!
- Kornél: Miről kell helyesen gondolkodni?
- Lukács: Mindenről.
- Kornél: Az olyan őröltségekről, mint a zöld ég?
- Lukács: Hallja, maga taknyos, most már hagyja abba ezt a gyalázkodást! Az világított rá erre az igazságra, aki a nemzetünket vezeti. Aki mellesleg kiváló festőművész. Ma is a vásznai között élne, ha nem vállalta volna a népe szolgálatát.
- Kornél: Én meg villamosvezető vagyok, és félévente vizsgálják, hogy jól látom-e a színeket.
- Lukács: Az más. Magának csak fel kell ismerni az ábrákat a pöttyös könyvben.
- Kornél: Na, ez azért annál sokkal komolyabb.
- Lukács: Mégiscsak ő a festő.
- Kornél: Fel sem vették az akadémiára.
- Lukács: Aljas, külföldi rágalom!
- Kornél: Hogy lenne rágalom, ha egyszer igaz?
- Lukács: Mit tud maga az igazságról?
- Kornél: Nézze csak meg ezt a képet! Látja? Aztán nézzen ki az ablakon! Amit az ablakon át az égnek lát, az melyik színhez áll közelebb? A felsőhöz vagy az alsóhoz?
- Lukács: Ne provokáljon engem!
- Kornél (A képet leakasztja a falról, és megfordítja): Most nézze meg! Most az a szín, ami felül van, arra hasonlít, amit az ablakon át lát! Nem igaz?
- Lukács: Nem.
- Kornél: Hát nem hisz a saját szemének? Akkor minek hisz?
- Lukács: Annak hiszek, akinek kell. Magának is ezt ajánlom!
- Kornél: De hát…
- Emma: Hagyd, kérlek! Még bajba kerülsz!
Kornél leteszi a székre a képet a kék részével fölfelé. Emmát félrevonja kicsit, hogy bizalmasan beszélhessen vele.
- Kornél: Emma, én nem tudom, mi lesz itt ma. De félek, hogy úgy járok, mint Vanda vagy rosszabbul. Mondd meg nekem, tényleg lehet, hogy babát vársz?
- Emma: Orvosnál még nem voltam. De a teszt azt mutatja.
- Kornél: Ígérd meg, hogy szabad ember lesz!
- Emma: De hiszen az lesz, ha összeházasodunk. A te nevedet fogja viselni.
Regina érkezik, Brúnó kíséretében. Meglátja a képet.
- Regina: Ezt melyikük vette le a falról?
- Kornél: Bocsánat! Én voltam.
- Regina: Miért?
- Kornél: Mert úgy láttam, hogy fejjel lefelé van.
- Regina: Most van fejjel lefelé. Maga fordította a feje tetejére a világot. – Brúnó! Tegye vissza!
– Vanda! Jöjjön velem!
Újra a kis asztalhoz ülnek.
- Regina: Gondolkodott?
- Vanda: Igen.
- Regina: Hogy döntött?
- Vanda: Kérem! Szeretnék emberhez méltóan élni.
- Regina: Brúnó! Ebédszünetet tartunk. Kísérje át az új kollégáját a személyzeti osztályra.
Aztán, ha felszerelt, várom vissza. És Vanda! (Azzal egy kis csomagot nyújt felé.) A zuhanyozóban ezeknek hasznát veszi!
Vanda láthatóan nagyon örül az ajándéknak.

A szín rövid időre elsötétül. Ezzel jelezve, hogy az idő közben előrehaladt.
A kis asztalnál Lukács és Regina ülnek. Az asztal mögött Brúnó és Vanda állnak. Vanda egyenruhája
olyan, mint Brúnóé. A haja szigorú kontyba van kötve.

- Regina: Hogy van ma, Lukács úr?
- Lukács: Remekül, kérem. Igazán remekül. Kissé bosszant ez a sok bolond, hazaáruló reakciós. De ettől eltekintve kitűnően vagyok.
- Regina: Igazán részletes és tartalmas volt a tegnapi jelentése. Látom, kiismeri magát az ilyen emberek között.
- Lukács: Én kérem, átlátok rajtuk. Nem nehéz az ilyeneket kiismerni. Mind ugyanabban az elmebajban szenved.
- Regina: Úgy gondolja, hogy ez valami betegség?
- Lukács: Én ezt nem állapíthatom meg, mert nem vagyok orvos. De a maguk szakértői kijelenthetnék.
- Regina: És maga szerint mit kellene tenni velük?
- Lukács: A könnyebb eseteket rehabilitálni kellene. Orvosi átnevelő táborban, egészséges munka mellett. Dolgozhatnának a folyóink visszafordításán.
- Regina: Elgondolkodtató. És mit tenne a súlyosabb esetekkel?
- Lukács: Azoktól meg kell kímélni a társadalmat. A jóravaló polgárok nem élhetnek abban a veszélyben, hogy egy ilyen romlott alak bármikor rájuk törhet. Kérem, én azt hiszem, a
betegség súlyossága ez esetben a beteg szándékán múlik. Aki menthetetlen, arról kijelenthetjük, hogy maga tehet róla.
- Regina: Úgy gondolja, vannak menthetők?
- Lukács: Hiszen ma Ön is megmentett egyet. Nem igaz, Vanda? – fordul Vandához. Vanda nem reagál.
- Regina: Az őrezred ide beosztott tagjai nem reagálhatnak senki megszólítására, csak az enyémre. Ezért én válaszolok. Igen, megmentettük őt. Most már jó, és hasznos lánya a
hazának.
- Lukács: Ez nagyon szép. Gratulálok Önnek. Ez igazán nagy siker azzal a vaksággal szemben, ami megőrjíti az ellenségeinket.
- Regina: Jól mondja. Színvakság. És egyben a tisztánlátás képességének a teljes hiánya. De mit szeretne kérni, kedves Lukács?
- Lukács: Tudja, a lakásom. Kicsi, kényelmetlen. Az a környék még nem teljesen biztonságos.
Egy ilyen békés, korosodó úr, mint én, nem érezheti ott magát teljes nyugalomban.
- Regina: Maga olyan jó szolgálatot tesz nekünk, hogy még nem akarjuk nyugalomba helyezni.

Szükségünk van a jelentéseire. De egy tágasabb lakás előbb-utóbb kiutalható lesz magának.
- Lukács: Nagyon köszönöm, drága Vezető Asszony.
- Regina: Csak ne köszönje! Tegye a dolgát! Menjen, üljön le szépen közöttük, és figyelje, mit beszélnek, mit hallgatnak el, és mit gondolnak!
- Lukács: A legnagyobb örömmel.

Lukács visszatér a váróba. Hamarosan Regina vonul ki. Most már Brúnó és Vanda is követik. Emma és
Kornél meglátják őket.
- Emma: Vanda! Te vagy az? (Vanda nem válaszol.)
- Regina: Az őrezred tagjai itt csak velem beszélhetnek. Nekem tegye fel a kérdéseit, ha vannak! Vannak?
- Emma: Nem. Nincs kérdésem.
- Regina: Rendben. Nekem azonban van. Magát nem idéztük be. Miért van itt mégis?
- Emma: Nem tudtam, hogy nem szabad.
- Regina: Szabad, de engem mégis érdekel. Miért van itt?
- Emma: Csak elkísértem…
- Regina: Kit kísért el?
- Emma: Szabad Kornélt.
- Regina: Mint?
- Emma: Nem értem.
- Kornél (közbevág): Kérem, mi szükség erre a kihallgatásra? Emma nem tett semmi rosszat.
- Regina: Azt még ő sem tudhatja. Ez olyan kérdés, amiről mi döntünk. (Újra Emmához fordul.)
- Regina: Milyen minőségében kísérte el? Miért van itt vele?
- Emma: Mert… Ő a vőlegényem.
- Regina: Aha. Jó tudni, hogy építik a jövőt. Esküvőről, gyerekekről beszéltek már?
- Kornél (ismét közbevág): Éppen ma szeretnénk ezekről beszélni.
- Regina: Magára még nem vagyok kíváncsi. Majd bent, az irodában kifejtheti a válaszait. Most
Emmával beszélek. Megértette?
- Kornél: Hogyan? Miért bánik így velünk?
- Emma (Kornélhoz): Hagyd! Majd én válaszolok. (Reginához) Igen, ha kapunk időpontot, akkor talán már ebben az évben összeházasodunk. És gyerekeket is szeretnénk.

- Regina: Úgy? Értem. Nos, itt hagyom magát Lukács úrral. Ő majd vigyáz magára. Kornél!
Maga jöjjön velem! (Majd Brúnóhoz): Brúnó! Hozza be azt a képet!
Brúnó leakasztja a képet, és maga előtt tartja. Regina intésére Kornél és vele együtt Regina is helyet foglal. Vanda és Brúnó elfoglalja a helyét az asztal mögött. A kép még mindig Brúnónál van.

- Regina: Mondja, Kornél, miért keresi a bajt?
- Kornél: Én nem szeretnék semmiféle bajt.
- Regina: Akkor miért ilyen elvetemülten makacs?
- Kornél: Én nem vagyok elvetemült.
- Regina: De bizony! Maga betegesen elvetemült.
- Kornél: Nem értem? Mi a problémájuk velem?
- Regina: Maga villamost vezet, ugye?
- Kornél: Igen. Villamosvezető vagyok.
- Regina: Rendesen végzi a munkáját?
- Kornél: Azt hiszem, jó véleménnyel vannak rólam a feletteseim.
- Regina: Nem él megbotránkoztató életet?
- Kornél: Úgy gondolom, nem.
- Regina: A házfelügyelő nemrég panaszkodott. Vendégei voltak, és hangoskodtak.
- Kornél: Szóval, fel is jelentett az a…
- Regina: A maga érdekében, ne fejezze be a mondatot.
- Kornél: Meccs volt, tudja, és átjött három barátom.
- Regina: De hangoskodtak. Duhajkodtak. Ittak is?
- Kornél: Igen, elfogyott pár üveg sör. Csak meccset néztünk. És amikor belőtték azt a gólt!
- Regina: Ezt akár meg is bocsáthatjuk.
- Kornél: Ha ez bűn, úgy bocsánatot kérek.
- Regina: És mi a helyzet a színekkel?
- Kornél: Nincs semmi bajom a színekkel. Az elmúlt hónapban voltam szemészeti vizsgálaton.
- Regina (Int, Brúnó odaadja a képet, amit két kézzel az asztalra támasztva Kornélnak mutat): Mit lát ezen a képen?
- Kornél: Ez egy tájkép. Azt hiszem, az ilyet mondják posztmodernnek. Vagy posztavantgardnak? Nem tudom. A festészetről nem sokat tudok.

- Regina: Arról beszéljen, hogy mit lát?
- Kornél: Természetesen zöld eget, és kék rétet látok. Egy szép domboldalt látok, délutáni fényben, felcserélt színekkel.
- Regina: Biztos ebben?
- Kornél (a nézőtér irányába, kissé fölfelé mutat) Ha kinéz az ablakon, maga is meggyőződhet róla, hogy a rét színe a képen olyan, mint az égbolt színe a képen.
- Regina: Innen nem láthatja jól.
- Kornél: Azt hiszem, mégis jól látom.
- Regina: Van egy kis udvarunk itt, ahol szép virágok vannak és pázsit. Majd kikísérik oda, és ott újra szemügyre veheti a színeket. Álljon fel egy pillanatra!
(Kornél feláll.)
- Regina (Brúnóhoz és Vandához fordulva): Van egy kis elintézendőm. Addig mutassák meg ennek az embernek a színeket. (Azzal kimegy.)
Néhány feszült másodpercig nem történik semmi. Aztán Brúnó felemeli a gumibotját, és ütni kezdi Kornélt. Vanda azonnal csatlakozik. Kornél a földre kerül. A szín elsötétedik.

A váróban Lukács ül a szokott helyén, Emma a széksor távolabbi szélén. Regina érkezik, Brúnó és Vanda kíséretében.
- Regina: Lukács úr! Most hazamehet. Majd értesítjük abban az ügyben, amiről beszéltünk.
- Lukács: Nagyon köszönöm, Vezető Asszony! (Azzal felveszi a kabátját, fogja az ernyőt és a táskát, és – A viszont látásra – köszönéssel távozik.)
- Regina: Maga még itt vár?
- Emma: A vőlegényemre. Kornélra. Úgy volt, hogy megbeszélünk valamit ma este.
- Regina: Kornélnak át kellett fáradnia egy másik hivatalba. Ma már nem fog ide visszatérni.
Kéri, hogy ne haragudjon, de ma a beszélgetés elmarad.
- Emma: Nem értem.
- Regina: Ma nem fognak találkozni. Dolga van. Na, legyen jó kislány! Menjen szépen haza!
A szín elsötétedik.

3. rész

Azonos helyszín. Az óra ismét korábbi időpontot mutat. Lukács ül a váróban. A fogason a télikabátja lóg. A kabátok cseréje mutatja, hogy az idő téliesebbre fordult. Lukács olvas. Hamarosan Regina
érkezik Brúnó és Vanda társaságában.

- Regina: Jó napot, Lukács! Ma nem számítottam Önre.
- Lukács: Jó napot, drága Vezető Asszony. Ma a saját ügyemben jöttem.
- Regina: Melyik ügyében?
- Lukács: A lakás, tudja…
- Regina: Tudom.
- Lukács: Remélhetem?
- Regina: Még kérünk magától valamit.
Emma érkezik. Szintén meleg kabátban. A kabátot a fogasra teszi. Alatta bő ruhát visel.
- Emma: Jó napot kívánok.
- Lukács és Regina: Jó napot.
- Regina: Ma nem vártuk magát. Mi járatban van itt?
- Emma: Szeretnék érdeklődni a vőlegényemről.
- Regina: Vagy úgy?
- Emma: Kérem, nagyon fontos.
- Regina: Brúnó! Kísérje át Fényes urat a Lakás Osztályra. Ott már tudnak az ügyéről.
- Lukács (feláll), Regina felé hajbókolva követi Brúnót: Köszönöm, drága vezető Asszony! –
Távoznak.
- Regina: Jó is, hogy csak hárman maradtunk, ez olyan női dolog. Jöjjön a szobámba!
Átvonulnak Regina asztalához. Leülnek. Vanda elfoglalja a szokásos pozíciót.
- Regina: Mi van magával?
- Emma: Gyermeket várok.
- Regina: Vagy úgy?
- Emma: Úgy volt, hogy Kornéllal összeházasodunk.
- Regina: Miféle Kornéllal?
- Emma: Szabad Kornéllal. A vőlegényemmel. Alig két hónapja jártunk itt legutóbb. Aztán őt elvitték valahová. Azóta nem tudok róla semmit.
- Regina: Szabad Kornél? Nem tudunk ilyen nevű emberről.
- Emma: De hiszen Ön idézte be többször is!
- Regina: Ilyen nevű ember soha nem járt nálam.
- Emma: Könyörgöm! Mondja meg hol van?
- Regina: Inkább maga mondja meg, hogy hogy esett teherbe? Emlékszik rá egyáltalán?
- Emma: Jól emlékszem. Szerettük egymást…. szeretjük.
- Regina (Vandához): Látja, Vanda, így megy ez! A mai fiatalok bulizgatnak, aztán azt sem tudják, kinek magja kelt ki bennük.
- Emma: Kérem, ne beszéljen így! Én tisztességes nő vagyok!
- Regina (felháborodottan): Van magának férje?
- Emma: Még nincs, mert…
- Regina: Tehát nincs. És terhes.
- Emma: Hiszen lényegében már eljegyeztük egymást.
- Regina: Kivel?
- Emma: Szabad Kornéllal.
- Regina: Egy fantommal! Szabad Kornél nem létezik. Maga meg azt sem tudja, hogy ki csinálta fel! Nem lehet, hogy valami drogos buliban megerőszakolták?
- Emma: Én soha…
- Regina: Olyan emberekre emlékszik, akik nem léteznek. Honnan tudhatnánk, hogy tudja, kik, és hogyan ejtették teherbe?
- Emma: Maga, maga… (Láthatóan rosszul van)
- Regina: Vanda! Kísérje ki egy kicsit a váróba ezt a cafkát! Én konzultálok a Családjogi Osztállyal.

Vanda Emma mellé lép, megfogja a karját, úgy segíti vissza a váróba. Regina távozik. Emma leül. Vanda mellé.

- Vanda: Jobban vagy kicsit? Hozzak vizet?
- Emma: Köszönöm. Most nem kérek.
- Vanda: Szóval, babát vársz? Mennyi ideje?
- Emma: Már tizenkét hetes. Az orvos szerint egészséges.
- Vanda: De hiszen ez nagyszerű!

- Emma: Az apja is biztosan boldog lenne, ha tudná.
- Vanda: Biztosan.
- Emma: De te tudsz róla, igaz? Mondd meg, hogy hol lehet?
- Vanda: Én nem tudok semmit.
- Emma: Az a nő bolondnak néz.
- Vanda: Most az a fontos, hogy vigyázz magadra és a kicsire.
Lukács érkezik, elégedetten és vidáman.
- Lukács: Áh, maguk itt üldögélnek?
- Vanda: Igen, Fényes úr, üldögélünk.
- Lukács: Maga nem szokott üldögélni. Ez szokatlan lazaság.
- Vanda: Magának meg mi köze van hozzá?
- Lukács: Nekem mindenhez van közöm, tudja. Nekem mindenhez.
- Vanda: Szégyellheti magát! Ha tudni akarja, Emma kismama, és egy kicsit rosszul lett. Azért vagyok itt vele.
- Lukács: És a kedves férje? Ő miért nincs itt?
- Emma: Még nem vagyok férjnél.
- Lukács: Vagy úgy? Manapság egyesek ezt nevezik modernségnek.
- Vanda: Jobban teszi, ha befogja. Maga…
- Lukács: Jaj, azt inkább ki se mondja! Jobb az úgy magának.
- Vanda: Fenyeget?
- Lukács: Dehogy! Vigyázok magára, hogy újra baj ne érje.

Regina érkezik Brúnó kíséretében. A kezében egy vaskos dossziét tart.

- Regina: Kedves Lukács! Sikerrel járt a Lakásügyi Osztályon?
- Lukács: Igen, kérem.
- Regina: Elégedett az intézkedéssel?

- Lukács: Sőt, mérhetetlenül hálás vagyok.
- Regina: Mikor költözik?
- Lukács: Már a hó elején.

- Regina: Ma már nincs szükségem magára. Most nyugodtan menjen haza csomagolni.
- Lukács: Igen. Köszönöm. (felveszi a kabátját) A viszontlátásra. (Távozik.)
- Regina: Emma, kérem! Ha jobban van, fáradjon velem.
Regina elől halad, utána Emma. A menetet Vanda és Brúnó zárja. Regina asztalánál a szokásos módon elhelyezkednek. Regina a dossziét az asztalra teszi.
- Regina: Emma, ugye, maga óvónő?
- Emma: Az vagyok, kérem.
- Regina: Rendben vannak az új gyerekdalok.
- Emma: A gyerekek nagyon rugalmasak.
- Regina: Ezt hogy érti?
- Emma: Szépek, okosak, és olyannak látják a világot, amilyennek lefestjük a számukra.
- Regina: Lefestjük?
- Emma: Így szokás mondani.
- Regina: Nocsak, nocsak. …. Visszatérve a gyermekre, tehát nem tudja, hogy ki az apja?
- Emma: Szabad Kornél az apja. Ezt határozottan tudom. Más nem lehet.
Regina kinyitja a dossziét.
- Regina: Kértem néhány adatot a Népességnyilvántartótól. Lássuk csak… Szabad Kornél.
Hetvenkét éves bácsika, aki vidéken él. (Egy lapot kiemelve Emmának mutatja) Ő az?
- Emma: Nem, dehogy!
- Regina: Ő meg itt egy művész. Ismert homoszexuális. Esetleg ő?
- Emma: Sohasem láttam.
- Regina: Van itt egy tisztviselő. Példás család, három gyerek, takaros feleség. Talán ő?
- Emma: Nem, őt sem ismerem.
- Regina: Igaz is, ő névváltoztatást kért. Már Szolga a neve. Akkor hát ki volt, maga szerint?
- Emma: Tudnia kell! A villamosvezető, akivel vitája volt a színek miatt.
- Regina: Nem volt ilyen ügyem.
- Emma: De hát két hónapja sincs, hogy…
- Regina: Nézze, Emma! Én megértem, hogy a maga helyzetében a lelkiállapota… zaklatott.
Egyedülálló nőként gyermeket vár, és azt sem tudja, ki az apja.
- Emma: De hiszen én tudom! Szabad Kornél, a villamosvezető.
- Regina: Ilyen nevű ember sohasem dolgozott a közlekedési vállalatnál.
- Emma: A balesetéről csak tudnak. Amikor elé fordult egy figyelmetlen autó, és egy utasnak eltört a keze.
- Regina: Kisebb balesetek előfordulnak, de ilyenről nem tudok. Ez soha nem történt meg.
- Emma: Hogy mondhat ilyet?
- Regina: Szögezzük le, maga nem tudja, ki az apa. Azt sem tudja, hogy hogyan esett teherbe.
Bár ellenkezik az elveinkkel, de meg kell kérdeznem: gondolt az abortusz lehetőségére?
- Emma: Mire?
- Regina: Nem tudhatja, hogy milyen drogok hatása alatt állt akár Ön, akár az apa, akiről azt sem tudjuk, hogy kicsoda, amikor megfogant. Lehet, hogy súlyos betegséggel születne. Ön egyszer csak rá fog eszmélni a traumára, ami érte, és a gyermek egész életében erre emlékezteti majd. Mint tapasztaltabb nő, tanácsolom, fontolja meg, hogy engedélyt kérjen az abortuszra. Ígérem magának, hogy két órán belül meg is fogja kapni.
- Emma: Ez a gyermek Szabad Kornél gyermeke. Nem engedem, hogy bántsák. (újra rosszul van.)
- Regina: Vanda, kérem! Kísérje ki Emmát a váróba, és adjon neki egy kis vizet! … És Emma! Ha jobban van, hazamehet! Holnap reggel jöjjön vissza a papírokért! Jó kórházba küldöm. Rendben lesz minden.
- Emma: Jól vagyok. Nincs szükségem kórházi kezelésre.
- Regina: Hamar túlesik rajta. Pár hónap múlva jöhet a szerelem, házasság és a család, sok szép gyerekkel. Na, menjen!
Vanda ismét felsegíti és kikíséri Emmát. Amíg a következő beszélgetés zajlik, Emma egy rövid üldögélés után felveszi a kabátját, és távozik.

- Brúnó: Vezető Asszony, kérem!
- Regina: Mi az, Brúnó? Magának van hangja?
- Brúnó: Kérem, engedje meg, hogy…
- Regina: Na, mondja, ha már belekezdett!
- Brúnó: Én vagyok az az utas.
- Regina: Milyen utas?
- Brúnó: Akinek eltört a karja abban a balesetben. Tudja, nem kapaszkodtam, és elestem.
- Regina: Brúnó! Magának sohasem tört el a karja. Hiszen az a baleset soha nem történt meg.

- Brúnó: De hiszen azóta mindig megérzem, ha jön az eső…
- Regina: Elég! Azt mi jobban tudjuk! Hívja csak be Vandát?
- Brúnó: Igen, kérem. (Kimegy. Vanda már indul is. Ketten visszatérnek.)
- Regina: Vanda, kérem! Brúnó képzelődik. Mit szól ehhez?
- Vanda: Attól függ, hogy mit képzel.
- Regina: Csúnya, ártalmas, valótlan dolgokat. Rossz dolgokat.
- Vanda: Ha rossz dolgokat képzel, az nem jó.
- Regina: Mit tehetünk egy barátunkért, aki ilyen tévedésben van?
- Vanda: Meg kell próbálnunk jobb belátásra téríteni.
- Regina: Hát tegye meg!
- Vanda: Hogyan tegyem?
- Regina: Fogja meg a botját, és üsse hasba!
- Vanda: Üssem meg?
- Regina: Igen. Attól majd helyrezökkennek a gondolatai.
Vanda vonakodva, és erőtlenül megüti Brúnót.
- Regina: Vanda! Arra utasítottam magát, hogy simogassa?
- Vanda: Nem.
- Regina: Mire utasítottam?
- Vanda: Hogy üssem meg.
- Regina: Akkor hajtsa végre az utasítást! Rendesen!
Vanda kelletlenül, de nagyobb erővel üt. Brúnó ezúttal összegörnyed pár másodpercre.
- Regina: Na látja, Vanda! Így kell ezt! – Brúnó! Most hogy érzi magát? Lesz ma eső?
- Brúnó: Nem tudom, kérem. Hogyan állapíthatnám meg? Az a meteorológusok dolga.
- Regina: A karja nem jelzi?
- Brúnó: Hogyan jelezhetné? Hiszen ez csak egy kar, aminek sohasem volt semmi baja.
- Regina: Látja, Vanda milyen jó dolgot tett magával? Köszönje meg!
- Brúnó (Vandához): Köszönöm.
- Regina: Olyan szép pár maguk. Nem gondoltak még rá, hogy összeházasodjanak?
- Brúnó: Bevallom, még nem.
- Regina: És maga, Vanda?
- Vanda: Nem. Ilyesmi fel sem merült.

- Regina: Eddig. Én gondolok magukra maguk helyett is. Házasodjanak össze! Szép gyerekeik lesznek. Három vagy négy.
- Vanda: De mi…
- Regina: Vanda! Ne értsen félre! Ez nem tanács. Ez utasítás. Brúnó! itt van ez a bankkártya (odanyújt egy kártyát) Na, vegye el szépen! Most hazamennek, rendbe szedik magukat, ahogy egy randevú előtt kell, és pontban nyolckor találkoznak. Brúnó! Elviszi Vandát vacsorázni, aztán moziba! Ismerkedjenek! Érezzék ma jól magukat! És egymást. Na, ne várják a munkaidő végét! Most menjenek!
Sötét.
A színpad átrendezésre kerül. Néhány egyszerű elem mutatja, hogy az utcán vagyunk. Drapérián házak és fák sziluettje, utcai lámpa. Egyetlen díszlet egy utcai pad. Emma ül a padon. Vanda érkezik. Természetesen meleg kabátot viselnek.

- Vanda: De jó, hogy megtaláltalak!
- Emma: Követtek? Nyomoztok utánam?
- Vanda: Nem. Én aztán nem.
- Emma: De te is az ő emberük vagy. Beálltál hozzájuk.
- Vanda: Akkor ez tűnt az egyetlen lehetőségnek. De most…
- Emma: Most? Mi van most.
- Vanda: Kiszállok. Mit fogsz csinálni?
- Emma: Nem tudom, bízhatok-e benned?
- Vanda: Segítek, amiben csak tudok.
- Emma: Mindegy, ha ők küldtek, akkor már úgyis mindegy.
- Vanda: Ma meg fogok szegni egy utasítást. Legkésőbb holnap már keresni fognak.
- Emma: Ezt nem értem.
- Vanda: Majd mindent elmesélek. Mi a terved?
- Emma: Megígértem Kornélnak, hogy a gyerek szabad ember lesz.
- Vanda: Itt?
- Emma: Nem. El kell innen mennem.
- Vanda: Van útleveled?
- Emma: Nincs. Bevonták, amikor nem tetsző dalokat énekeltem az óvodában.
- Vanda: Akkor hogyan?
- Emma: Valahol csak át lehet szökni…

Közben Brúnó érkezik.

- Brúnó: Szervusz Vanda! Jó, hogy megtalállak! Jó estét, Emma!
- Vanda: Te itt? Követtél?
- Brúnó: Igen, beszélni akarok veled.
- Vanda: Miről?
- Brúnó: Erről az utasításról.
- Vanda: Brúnóka! Kérlek szépen, falazz nekem holnapig. Én elmegyek Emmával.
- Brúnó: Elmész? Miért mész el?
- Vanda: Mert nem akarok hozzád menni.
- Brúnó: Akkor, hadd menjek veletek!
- Vanda: Miért jönnél velünk?
- Brúnó: Mert nem akarlak feleségül venni.
- Vanda: Akkor mi szökevények vagyunk.
- Brúnó: Csak holnap. Most úgy tudják, hogy randevúzunk.
- Emma: Akkor sok boldogságot, meg minden. Jobb, ha én indulok.
- Vanda: Hová mész?
- Emma: Oda, ahol kék az ég.
- Vanda: És zöld a fű….
- Brúnó: Nem, nem! Egyedül nem engedem. Ki kell jutnunk az országból. De együtt jobbak az esélyeink.
- Vanda: Ismersz olyan határszakaszt, ahol átjuthatnánk?
- Brúnó: Nem fogunk éjszaka valami erdőben lopakodni. Szépen átmegyünk Regina szolgálati autójával a legnagyobb határátkelőn.
- Vanda: Megőrültél?
- Brúnó: Éppen hogy nem. A sofőrje is vagyok, tehát bármikor elhozhatom az autót. Ami azt illeti, már el is hoztam. Az egyenruha még rajtunk van. A szolgálati igazolvány a zsebünkben.
Így mi hivatalos személyek vagyunk.
- Vanda: Na és Emma?

- Brúnó: Emma! Viselt már hijabot?
- Emma: Azt sem tudom, mi az.
- Brúnó: Arab nők viselik. Csak a szemük látszik ki belőle.
- Emma: Ilyesmit még közelről sem láttam.
- Brúnó: Van egy az autóban. Akkor most elmegyünk Vanda lakásához. Egy kis sminkeléssel megoldjátok, hogy a szem környékén sötétebb legyen a bőr tónusa. A többi úgysem látszik. Elemeltem egy kitoloncolási végzést is. Pecsét, aláírás, minden rajta van. Ne kérdezzétek, hogy hogyan! Átkísérjük a kedves Fatimát a határon, aztán elfelejtünk visszajönni.
- Vanda: Te Brúnó! Ha ezt megpróbáljuk, úgy lelőnek minket, mint a veszett kutyát.
- Brúnó: Az is egy módja a szabadságnak. Maga mit gondol erről, Emma?
- Emma: Menjünk!

Kék és vörös fények kezdenek villogni, sziréna hangja közeledik. A szín elsötétedik.

VÉGE