Zárvány

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 218

Zárvány

Az udvar didergő,

tócsáktól képlékeny világ,

fák közt alszik a fény,

a ház romos, az idő pergővakolat,

a kilincs nyikorog, akárcsak lépteid.

Küszöbön botladozó árnyak,

ahogy gyerekként kúthoz szaladsz,

vagy mikor apád kocsmából érkezik,

és kihűl a csend a sparhelt körül.

Szobádban félbehagyott dolgaid,

törött kissámlin ücsörgő gyerekkor,

dunyhamelegben eljátszott jövő.

Megérinted a dohos falat,

ujjad hegyén az elmúlás,

tornácon anyád „lehettél volna” intelmei.

Látod, roskatag gerenda a vágy,

tetőn összetorlódott cserepeken átfolynak a szavak,

a lezuhant égbolt verssé hömpölyög,

koporsóban ringó mesevilág,

elveszett sziget a hullámok alatt,

s te ott állsz mondatba zárva,

emlék és valóság között.

(első közlés)