a fa már lábon áll csúcs a kalapja talponálló törzsvendég szépen befaragva az hétszentség magát exponáló lencsének sűrűn tikkel vállain angyalok ringnak némi boával giccsel halvacsorához színt ad de fáj még talpán a nyílt seb szúrós kis szavainkat nem illő ráaggatni dísznek így hát meg nem engedve de feltéve néhány szokott kompakt diszket ugrik a lézertű hú de kínos lefagy buxtehude a hű fenyő s a white crhistmas kisjézusért megreszket a mécs lángja a gondokat hagyjuk legalább ma és az éjféli miséig fásult hallgatásunk gyenge tűit tapossuk a padlószőnyegbe
