Versszakok egy ifjú költőnek

Írta: Vörös István


Közzétéve 9 hónapja

Megtekintések száma: 147



Vörös István

VERSSZAKOK EGY IFJÚ KÖLTŐNEK

Akármit
gondolnak,
mondanak
terólad,
nem kell, hogy
vitatkozz,
nem kell, hogy
megóvjad.

Senki se
ér annyit,
amennyit
szeretne,
hibázik,
elrontja,
épp ez a
szerencse.

Hibátlan
remekmű,
ha volna
se kéne.
Minek is
faragni
szobrokat
az égre?

Annyi vagy,
amennyit
megszavaz
a többség.
Dicséret,
bírálat
ezt kell, hogy
jelentsék.

Ne hidd, hogy
teveled
indul az
öröklét.
Hogyha van
hatalmad,
engedd, hogy
megdöntsék.

Eldöntöd,
zseni vagy –
eldőlt, hogy
egy senki.
Amikor
dicsérnek,
azt meg kell
felezni.

Amikor
bírálnak,
azt hallgasd
meg néha.
Soha sincs
igazuk,
fekete
a kréta.

De nem a
gonoszság
szólal fel
belőlük.
A világ
tetőled,
ne hidd, hogy
megőrült.

Inkább csak
tök mindegy,
a jó csak
átlagos.
Vegyen föl
kamion,
jöjjön a
villamos.

Lendület
kell neked,
szigorú
munkarend.
Nincs tévé,
nincs kocsma.
Valami
körbeleng.

Valami
megragad,
nem vagy már
önmagad,
de nem vagy
senki más,
torkodból
felugat

egy nemvárt
vallomás,
egy nem várt
tévedés.
Örvénylik,
ami nincs.
Hát ennyi
az egész.