Vén tengeri medve

Írta: Kelebi Kiss István


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 230



Vén tengeri medve

1

Ez is sík vidék. Bennem mégis
jegenyés út, biciklinyom, tyúkok,
gyík a ház meszelt falán. A távolban
torony, de harangszó helyett ütemes
fények. Kék mezőn hullámfüvek.
Szöcskék híján repülő halak.
Rum-marta hang kiált: végre föld!
Mégis ezt hallom: kész a reggeli.
Anyám hangja sirállyá változva
suhan s én nézem, amint
fölszívja a horizont itatósa.

2

Elmenni, jönni. Kocsmák. Kikötők.
Te vársz, ő vár. Nem vár senki.
Albatrosz. Hullámok. Horizont.
Zátonykaréjjal óvott szigetek.
Kérges tenyér. Kérges lélek.
Tülekedő történetek. Kalózok.
Vászonba varrt társak csobbanása.
Cápák. Sirályok. Delfinek.
Már nem tudni kint, vagy bent világít,
közel vagy távol van a fény,
de erős határozott támpont. Vezet,
mert nélküle reménytelen.

3

Mikor az albatrosz röptére figyelek,
miért is gondolnék a hajó aljára tapadt kagylókra.
Mosolygok: ismét szigetnek néztem a bálna hátát.
A vitorlák suhogása nem a vihar előjele,
gyors haladásom jelzi. Mozdul bennem a cél,
az utazás mámora bódít. Föl sem tűnik,
egyre magasabbak és szeszélyesebbek a hullámok.
Mire félni kezdenék, már túl közel a zátony.
Próbálok a sziget partjáig úszni.
Dobál a víz, és akkor egy pillanatra,
megpillantom a kagylókat a roncs hasán.