végül
Írta: Csikai Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 202
végül
végül olyanná lettem mint amilyennek az árnyam
régen akarta de mégse sötétben járok e bolygón
árkaimat már rég betemettem s mély szakadékom
erdős alján is lassacskán hajnalodik már
így megyek egyre előre a fénylők alkonya nem bánt
s porpuha léptem sem visszhangzik a végtelen égen
ám valahonnan halkan meghallom dalaim még
visszaverődni a nagy hegyek énekelik siri hangon
vagy vadul izzó forró kősivatag dudorássza
újra szavam sejtelmem sincsen mégis e hullám
itt tekereg körülöttem s úgy ölel át ahogyan nagy
hajnalok elringatják ősszel a rétjeimen ég
fellegeit feltépő zöld jegenyéim ez árban
így uszom én el messze de mégis csak maradok hisz
nincs hova mennem mert e helyen született meg a fényem
és itt hull majd éji sötétbe de addig a válasz
nincs nyugalom nincs itt pihenés csak a vágta az álmok
új kapujába de úgy megyek én hogy helyt maradok mert
itt gyökerek nélkül nem nőnek az égbe a csendek
és nem iszom tisztára a végzet fémpoharát sem