Vázlatok az örökkévalóságról
Írta: Csikai Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 251
Vázlatok az örökkévalóságról
(i.)
vadló lesz a patrónusom
kezemben rothadó almákkal próbálom
kicsalni őt erre
a fények lakta rétre
hogy lombjuk hullatta tölgyek
menetelnek-e a végtelen határán
vagy bitófák
innen nem látni
de énekük vad és ősi
mintha a csend próbálna
himnuszt zengeni
mire odaérnék
hogy tisztán értsem szavaik
tántorgó fényponttá lesz mosolyom
s titkomat
csak a vadlovak lelke őrzi meg
(v.)
hátgerincemből
szilvafák nyúlnak az égbe
gyümölcseik
féléretten hullanak
bőröm frissen feltört ugarára
kopogásuk fáradt ritmusát
halkan visszhangozzák
csuklóimon az ütőerek
a szél
hajam húrjain
játszani kezd
valami méla dallamot
zenekar vagyok
mely aláfestést játszik
az armageddonhoz
(xi.)
a perceim
milliószám nyüzsgő
páncélos hangyák
ahogy gázolok közöttük
talpaim alatt
halk reccsenéssel törik
darabokra testük
én lehajolok
és ujjaim
a széttiport tetemekbe mártom
mintha tíz ecsettel dolgoznék egyszerre
múltam fehér foltjait
vérükkel
színesre festem
(xiv.)
fejem fölött
az ég gránitszürke dómkupoláján
gennyel kevert vért
könnyeznek a felhők
a vörösessárga patakok
nyöszörögve bandukolnak
le a kőfalon
majd odalent olyanra festik a horizontot
mintha hajnal hasadna
ruhám ujjával
megpróbálom letörölni a bíbor sávokat
de hiába nyújtózkodok
nem érek el addig
egy kakas viszont
azt hívén hogy jön a reggel
harmadszor megszólal