Vasárnapi Menü
Írta: Vörös István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 268
VASÁRNAPI MENÜ
Gyerekkoromban azt hittem,
az idő csak velem telik, nekem
jár, engem tölt fel, de
a felnőttek felnőttek, az öregek
öregek maradnak, mert a
most: van. És ami van,
mindig megmarad. Hogy
olvasni sem tudok, nem zavart,
elfogadtam magaménak
az örök nemtudást.
Az iskola aztán új állandóság,
az idő első nagyobb
elvesztegetése. De a felnőttek
még mindig felnőttek, az öregek
még mindig öregek voltak.
Az első temetés, amin részt vettem
– egy bakonymérői szomszédé,
az arcát se tudtam felidézni –
ezen nem változtatott.
Az idő már velem se
telt. Az iskolahét:
jóformán végtelen.
A nyári szünet: örökkévalóság.
Hogy a végtelen véget ért:
jó. Itt a vasárnap. Kár,
hogy minden hétvégén
húslevest eszünk.
Hogy az örökkévalóság
gyakran-hihetőséggé rövidült,
magyarázódott és esett szét,
arra van magyarázat. Sajnos
több is. Ellenben csak egyre
volna idő. Arra az egy időre
pedig masnit kötött valaki.
A leves után mindig
főtt hús tormával.