Utolsó utáni versek

(utolsó utáni versek)

(I.)

(csak így (le)zárójelben most már
– afféle záró megjegyzésként,
mint szürke füst a nagy láng helyén,
mi úgy tűnik, végképp kialudt)

(II.)

(avagy lobban még föl mégis láng?
ha van Élmény és Érzés, mi a
tüzet újra tudja gyújtani!...)

(III.)

(ha valamitől mégis lángra
kap: az már igazi csoda lesz!
– szürke monotónia közben)

(IV.)

(rutinná váltak a sorok már,
talán terápiaként írod
őket újra s újra papírra
– hátha kiírod magadból az
elfásuló közöny hangulatát!
ez vajon a végső reményed?)

(V.)

(ha még van némi reménység benned
a tompaság mélyén valahol!
ha még érzel igazán valamit!
amíg minden érzés el nem tompul...
– túl sok a „ha” és a „még” itten,
holott tán inkább: már megkéstem!
kifutott az Idő alólam)

(vajon maradt még tartalékod?
avagy kiürült flakon leszel?)
_______________________________