Ünnepvárás

Írta: Hepp Béla


Közzétéve 3 hete

Megtekintések száma: 199



Ünnepvásár

Rojtos, elszakadt eszme rongya leng,
poéta lelke lángját oltja itt,
étekül, látod, megmaradt a szleng,
s kinyitja sorra bóvli-boltjait,

eléd pakol, mit lelked úgy kíván,
csillogó pengét és rozsdás láncokat,
s a pult alatt, bárkinek nem, biz’ ám,
neked lapul egy széttört áldozat,

amott a másik roskadt asztalon
kufár kínálgat ezüst pénzeket,
nem ritkaság e csillogó halom,
s nem férsz oda. Csak innen nézheted.

Itt tekercs, plakát, és nyelvelő papír,
bölcs titokszók és sápadt közhelyek,
színdarabok, képzelhető manír,
s a földre hullva sok-sok ékezet,

ott rongybábok sora, élethű, beszél,
miközben cérna húzza lengő karjait,
a bábjátékos ebből jól megél,
mi foszlik már, csak azt adja el itt.

Nagy hangot és hamis derűt kohol
a kocsmasátor, mit pálinka fűt,
rekedt hangon dalol az alkohol 
kék lánggal égő édes keserűt,

nyilvános vágás a hentes-asztalon
a jó tömeg kívánva vért, velőt,
nyomul, hogy lássa. Nagy, szent borzalom,
és meg sem hallja a létért érvelőt,

majd fáklyafények gyúlnak szerteszét
s a rőt színekbe kék szálak kuszálnak,
szalag köti a hörgő éj kezét,
tocsog, ragad a szétolvadt utálat…

A hajnal félve jön, hogy mit talál a téren,
kék víz folyik, de hála Néked, vér nem,
a sárban dal, mely mára véget ér.
Lesz még ünnep… szőlő és lágy kenyér…