Ugyanaz
Írta: Hncz Aliz
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 245
Ugyanaz
Ugyanaz a csönd vár minden este, amikor becsukom az ajtót magam mögött, várom, nagyon várom, hogy egyszer kinyissam neked, előreengedjelek, nézz körül, ez az a szentély, amiről meséltem, te nem húzod el a szád, amikor meglátod az asztalon a reggeli pirítóst, rám mosolyogsz, hogy hagyjam, ne legyek zavarban, de én igyekszem letakarítani az asztalt, és átkozom magam, hogy erre nem gondoltam reggel, nem, eszembe sem jutott, hogy az az egy kávé itt folytatódik, persze nem is, hisz egyedül léptem a lakásba, senki sem hívott kávézni, minek is ittam volna munka után, istenem hová is gondolok, hogy van olyan férfi a cégnél, akivel leülnék meginni egy italt, olyan bénák mind, meg gyámoltalanok, amikor a kétszázasom elnyeli a gép, egyik sem rohan, hogy segítsen, csak lopva nevetnek a hátam mögött, amikor a szerkezetbe nyúlkálok a réseken, meg nyomkodom az összes gombot, és senki sem nyújt oda egy másik érmét, miközben a tárcámban kutatok, hanem köhécselnek, még rám is szólnak, hogy igyekezzek már, és a végén már a kávé sem ízlik, mert végül cukor és tej nélküli fekete lé csöpög ki, ráadásul egyedül iszom, mert a legjobb barátnőm, a Tündi is inkább a vezér titkárnőjével smúzol, aztán addig kavargatom a löttyöt, amíg végül magamra öntöm, de senki sem ugrik, hogy itt egy szalvéta, vehetem át a lila blúzom, még szerencse, hogy tegnap nem tettem ki, azonban felesleges idegeskednem, mert csak az írószeres srácnak tűnik fel a színösszeállításom, meg is áll az asztalomnál, de én intek, hogy mehet tovább, aztán hazafelé sem történik semmi, a boltban leverek két konzervet, ezt sem veszi észre senki, a mozi előtt is hiába ácsorgok, pedig éjjel azt álmodtam, hogy ott állsz, sármos vagy és van két jegyed a filmre, meghívsz egy mohitóra, amit hangosan szürcsölök, hogy el ne múljon az álmom, mosolyogsz, rám mosolyogsz, tisztán látom, hogy nem vagy itt, te nem vagy igaz, sosem vagy igazán velem, de jobb is így, mert álmomban más filmek mentek, éjszaka csodálkoztam is, hogy álmodom, mert többnyire csak egyik oldalamról a másikra forgolódom, aztán reggel mindig úgy riadok az új ébresztőóra hangjára, mintha atomtámadásra kelnék, és rohanni kéne, bele az izzó fénybe, a fürdőszoba új égője alatt keresem a fogkefémet, és sosem értem, hogy kerül a kád szélére, fogalmam sincs hogy kerülök a buszra, és aztán az asztal mögé, ahol egész nap mosolygok, hogy én vidám, megbízható munkaerő vagyok, majd az estékkel végképp nem tudok elszámolni, csak téblábolok a tévé és a konyha között, aztán beülök a kádba, és nézem a fregolit a fejem fölött, és arra gondolok, hogy ma sem mostam, és a kávéfolt is biztos rászáradt már a blúzomra, viszont speciel azt tényleg nem értem, hogy a tusfürdő hogy fogyott ki ilyen hamar, és ki rakta a fogkefét a mosdó túloldalára, persze, tudom, hogy én, de mégis, jó lenne már egy rendes pasit kifogni, akivel leülhetnék végre vacsora közben, ő odaadná a vajat, én megkenném a kenyerét, mosolyogna rám, hogy így gondoltam, édes, de jó, hogy vagy
nekem, úristen, de gej, azonban kipróbálnám egyszer, és már egyáltalán nem bánnám, ha a hálószoba ajtót nem azért nyitnám ki esténként, hogy bezuhanjak az ágyba egy fárasztó nap után, és felejtsek el mindent, hanem végre valódi álmok jöjjenek, hátha az egyik megvalósul, csak úgy, magától.