Úgy hívlak
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 213
Úgy hívlak
...mintha már sosem jönnél.
Veled végleg összegabalyodtam.
Nem tudtalak szitává lőni szeretettel,
ezért rád nagyon megorroltam.
Ott hagytalak. Ahol voltál. Egyedül. Csillagokat nézni.
Pedig bennem puha vagy,
csak játszottam a keményet.
Vatta-szívemben porcukor minden erényed.
Ó, te Őz. Megfagytam, ahogy az idők távolából nézlek,
s most már örökké feléd fordul szemem.
Lényem egyetlen súgás a szélben,
minden sejtem imamalom,
megpörgettél egy hajnalon,
s most már perpetuum mobile a hála.
Őz vagy, gyöngéd barna Őz, akit
belehajtottam a gondoskodás áramába.