Írta: Hámori István Péter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 285
Úgy döntöttem, hogy érthető leszek.
Komoly, tapasztalt, célra érett férfi,
kire felnéznek táguló egek,
kinek beszédét még az is megérti
akit a mennybolt semmi csillaga
nem lelkesít fel és a tudás fátyla
tovalebben fejéről, így maga
magától fedve még magát se látja.
Úgy döntöttem, hogy sajátom a mersz,
s remélhető a bizalom irántam.
Önjáróvá lesz tollamból a vers,
amely eljut tán oda, hova szántam.
Nem dob fel engem megdöglött kötet,
se műítész, ki Parnasszusra rakna.
Ha a közöny dönt művemre követ,
nem vígasztal, hogy feldicsér a szakma.
Nem nyűgöz le a posztmodern csoda,
titkokba göngyölt, óvajszínű gondok.
Legyek bár ósdi, ócska-ostoba,
mit számít az! Csak értsék, amit mondok.
A kell parancsa mondja mit szabad,
botolhatok így emberes hibába.
Ám ha egyetlen sorom fennmarad,
békén nyugszom, mert nem írtam hiába!