Tünetcsoport
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 285
Tünetcsoport
Hiánnyal fertőzött
krónikus beteg a lét,
kezelhetetlen és maradandó
tünetcsoportot hoznak létre
azok a hetek:
az első
belülről tép szét:
ordítva tör-zúz
az elnemhiszem-démon,
falhoz vág minden
többé el nem törhető pillanatot,
hátha a szilánkok szertehullásában,
a földön elterülve
valahogy megértem,
ki vagyok
nélküle…
…lecsendesül aztán,
mélán néz maga elé
a fásult, sebgyógyító sóhajtás,
az élet jele: a légzés,
azt figyelem,
mozoghat bárki körülöttem…
…állok a részvétzuhatagban
szétterjesztett karokkal
fogadom a sablonokba burkolt
érdes simogatást,
elfojtom az érzésekbe merülést,
tán még mosolygok is,
bágyadtan,
mint az utolsó vicc
a halál előtt…
…féreg rágja napjaim:
a mitlehetettvolna,
a mitmulasztottamel önmarcangolása
csontig hatolva
bénít,
kárhoztat összeszorított
ajkakra, vagy
üvöltő égbezokogásra…
…munkába vetett
hétköznapok próbálnak
úgy tenni,
mintha nem történt volna semmi,
mintha lehetne feledni
azt a reggelt…
…várom az időígérte megbékélést,
amikor csak
a múlt idejű igék borzalmát
legyőző örömidézés marad,
mert voltál…
…de most még
elég
egy dallam,
egy kert,
egy kép,
s akármilyen mélyre
igyekszem temetni,
élő lávaként pulzál bennem
a bármikor kitörni kész
fájdalom…
…mindezt együtt
viszem,
talán ritkábbra szórva,
talán néha erőtlenebbül
és rövidebben,
de az egész
tünetcsoport
itt van
bennem.