Toldi Zsuzsa - Semmi különös
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 535
Toldi Zsuzsa: Semmi különös
Géza a szokott időben ébredt. Gyorsan átgondolta napját, semmi különös, állapította meg. A
reggeli kávé ma is langyos volt, a borotvapengével alig észrevehetően vágta meg arcát, s az
inget ropogósabbra vasalhatta volna az asszony. Szóval, tényleg semmi különös, kilépett az
ajtón a huzatos lépcsőházba.
Igen meglepődött, amikor a szomszédját a lépcsőn meglátta. Az ártatlan egy nehéz cserepes
virággal küszködött, húzta – tolta volna, de az emelést sehogy nem kerülhette ki. Arca vörös
volt, úgy lihegett, mint aki összeesni készül.
- Normális maga? – fakadt ki Géza. – Kórházba vágyik? Minek magának az a dögnehéz
cserepes virág?
- Hát… tudja kedves szomszéd… ugyan szívbeteg vagyok, talán hülye is, de az
asszonynak meg kell adni, ami jár…
Géza nem értett semmit, legyintett, elsietett. Fogalma sem volt, mi járhat annak az
asszonynak, de nem is gondolkozott rajta.
A munkahelyére a szokásos időben ért, az úton nem észlelt semmi különöset. Azt viszont
furcsának találta, hogy a hölgy kollégák ma milyen csinosak. Tapintatosan szemrevételezte
őket, s minden kétséget kizáróan el kellett ismernie, hogy mai ruhájuk nem hétköznapi.
Mintha vártak volna valamire. Egyesek még fodrásznál is jártak.
- Mi a fenét akarnak ezek? – tűnődött Géza.
Majd inkább bevonult az irodájába, az ajtót magára csukta. Mikor elindult délelőtti kávézó
útjára, sűrű virágillat csapta meg. Akaratlanul is tüsszentenie kellett.
- Mi a fene ez? – mérgelődött hevesen, s két ablakot is kinyitott, szellőztetett.
Olyan gyorsan vette a mozdulatot, hogy az egyik íróasztalon álló virág, egy kékfejű jácint, szó
szerint pofára esett, néhány üvegszilánk kísérte. Az asztal mögötti Rózsika dühös tekintete, a
szikrázó szemek azért csak felébresztették Gézában az illemet.
- Bocsánat… - nyögte, aztán visszatért természete. – Mondja, miért tart munkaidőben
jácintot az íróasztalán? Ez nem piac. Szűk munkahely – csapta be az ablakot
ingerülten.
Az fel sem tűnt, hogy a sértődött jácintok és tulipánok mennyire ingatták fejüket, Géza nem
volt fogékony a költészetre.
Az ebédlőben már megállapította, hogy ez a nap egyáltalán nem normális. Itt is virágok,
szerény ibolyák kéklettek az asztal közepén, s a terítés kicsivel elegánsabb volt a
megszokottnál. Azt viszont nagyon jó néven vette, hogy az ebéd az átlagosnál ma sokkal
finomabbra sikerült, de fel sem foghatta, mit keres a terítékben a borospohár. Gyorsan
menekült vissza irodájába, nem is akart e bolond nap esetleges kérdéseire választ kapni. Géza
nem szerette a meglepetéseket.
- Kézcsók! – köszönt el munkaidő végén a kidülledt szemű titkárnőjétől.
A folyosón gyorsan végignézett magán, rendben van-e minden, minek is bámult rá olyan
mérgesen ez a nő. Talán a férjével összerúgta a port, talált gyorsan magyarázatot, majd
kilépett végre az utcára.
Az igazi meglepetések ezután következtek. A férfitársak felvették a jobb kabátjukat, néhányan
kalapot emelgettek. De a legkülönösebb az volt, hogy többnyire virág volt kezükben. Már
megint jácint, tulipán… frézia. Esetleg rózsa, gerbera, kinek csokor, kinek egy szál,
selyempapírban vagy celofánban, akár csomagolás nélkül. Géza arra gondolt, ha címet kellene
adni ennek a napnak egy iskolai fogalmazásban, az a virágok forradalma lehetne. Csupa
illatözön, izgatottság úszott mindenfele.
Már a lakáshoz közeli utcasarkon járt, amikor hatalmas sort pillantott meg.
- Mit mérhetnek ott? Meleg bort? Vagy pálinkát? – hüledezett, s elindult ő is kíváncsian
a sor fele.
Csak most fedezte fel, hogy ez a sarki virágárus boltja, a sor oda vár. Határtalan kiábrándulást
érzett, szinte szédült, annyira megviselte már a sok virág látványa, a rejtély, a bizonytalanság.
Mi történik itt? A választ egy véletlen szituáció adta meg, mert már Géza is türelmetlenül
várta a bolond nap magyarázatát.
- Virágot a virágnak! – hajolt meg egy csokor vörös tulipánnal a férfi a hölgy előtt, s a
sok tulipánt a kezébe nyomta.
Gézába szabályosan beledöfött a felismerés. Ezek szerint ma volna Virág névnap? Csak a
fejét rázogatta. Sosem gondolta, hogy ilyen sok hölgy kapta a Virág nevet. Mellesleg az ő
felesége is Virág névre hallgatott. Eddig abban a tudatban élt, hogy ez egy ritka név. Majd
kissé lehiggadt. Ez nem lehet, gondolkozott logikusan. Virág névnap egészen máskor
ünnepeltetik, nem márciusban. Most már azonban annyira felidegesítette az egész esemény,
hogy muszáj volt pontot tenni a végére. Géza precíz ember volt, nem értékelte sem a
szimbólumot, sem az árnyalatokat. Nem messze állt a könyvtár. Géza úgy gondolta, a
könyvtárba általában olvasott, okos emberek járnak. Gyorsan megcélozta az ajtót, s neki
támadt a könyvtári dolgozónak.
- Tessék mondani! Ma milyen névnap van?
- Zoltán… - mosolygott a könyvtáros-, egyébként meg nőnap.
- Szóval nem Virág?
- Nem. Az novemberben van.
Géza alig köszönt, nagy lélegzetet vett az utcán. Mindig kötelességének tartotta, hogy
feleségét felköszöntse egy szál krizantém virággal. Szabályos boldogságot érzett, nem, még
nincs itt a demencia ideje, orvoshoz sem kell menni. Semmi különös, rendben van minden.
Magabiztosan nyomta le az ajtókilincset. Az asszony várakozóan állt előtte. A konyhából
finom süteményillat szállingózott a levegőben. Géza már nem is érzékelte, mint ahogy az
asztalon álló üres vázát sem vette észre.
Köszönés helyett diadalmasan nézett feleségére.
- Ma nőnap van, nem a névnapod! – összegezte ellentmondást nem tűrően.
Azzal beviharzott a szobájába, az ablakon kidobott egy kisebb virágcserepet, s mosolyogva
nyugtázta, hogy a nő a természet bájos tévedése.