Titkos hozzávaló
Írta: Evinger Indra
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 561
Titkos hozzávaló
– Négy tojás, huszonöt deka cukor és finomliszt, egy deci víz és olaj, egy teáskanál sütőpor és a negyven deka meggy. A sütemény lelke, ahogy anyám mondaná – zárom le a recept ismertetését.
Botond kivág egy kockát a kerek forma közepéből. Nem törődve a belőle kihulló, gőzölgő meggydarabbal, fejmagasságba emeli. Megszagolja, két ujjával összenyomja. Szkepticizmus és fahéj kompozíciója száll fel, miközben bekapja a falatot. Lassan rágja, egyáltalán nem szívja ki belőle az ízeket és csak úgy lenyeli.
– Semmi gond nincs vele. Leszámítva a cukrot, az olajat és a finomlisztet. Nem elég trendi. Szezonális kínálatban esetleg elmehet. Kóstoltad Geri meggyes–vöröskáposztás sült húsát? A bor és a borókabogyó sokat dob az ízén.
Tovább beszél Gergő receptjéről, közben a lámpák hideg fényt szórnak a rozsdamentes pultra, a krómozott csapra és az acél kiegészítőkre. Lebénulok, ősi ösztön ez a ledermedés, ahogy a gerincem szögez a bárszékhez, a visszaverődő csillogások kereszttüzébe.
– Tehát, csak ennyit kellene változtatni. Érted, ugye?
– Igen – mondom a sütilyuknak, és csak ekkor tűnik fel, hogy mindvégig odanéztem. Bárcsak magába szippantott volna.
Megnyikordul mellettem a szék, Botond visszatér a vendégekhez. Sóhajtok, végre tudok sóhajtani. Újra és újra, amíg normális légvételre is futja. Csak azután melegítem elő a sütőt száznyolcvan fokra. Egy újabb fodros formát vajazok, lisztezek, aztán leülök. Tojás, cukor, liszt. Képtelenség kicserélni őket ebben a nosztalgia süteményben. A kókuszzsír mellékízzel jár, az édesítőszerek kiszámíthatatlanok sütéskor, a zabliszttől pedig töredezik a piskóta. Talán nem is ez a baja. Előhalászom a telefonomat, kikeresem az expert számát.
– Anya! Szia! Tanács kellene. Hogy van a meggyes pite receptje, amit gyerekkoromban sokat csináltál?
Muszáj a lényegre térnem. Épp eleget tudok a horkoló szobatársáról, teszek az új lakókra, meg a silány napi menüre. Különben meg… mit csinálhatnék a folyosó végén álló hűtővel, ami állítólagosan egy reaktor hangerejével búg?
– A hozzávalókra emlékszel még? Jó ideje nem kérted, hogy csináljam.
– Igen, anya! Egyszerű, mint a faék. Ki ne emlékezne?
– Értem. Akkor talán az eszközök? A legjobb a Bonyhádi zománcos, abban aztán minden jól átsül, viszont semmi nem szárad ki!
– Jajj, anya! Már meséltem neked. Erre sem emlékszel? A világ legszebb kávéházában dolgozom. Hogy lenne itt bármi annyira… Bonyhádi? Csak világmárkákkal és szuper alapanyagokkal dolgozom.
– Értem. Akkor nem is a meggy mérete a hibás.
– Magam válogattam egy gourmet üzletben. Látnod kellene, nem olyan nyamvadtak, mint az otthoni fán… Halló?
– Esetleg a kukacok? Vannak kukacok?
– Anya! Fúj! Fel sem használtam volna!
Hirtelen eszembe jut a nyár íze. Az otthoni meggy édes-savanyú íze. A fa hátul roskadozott az istállók mögött. Gyűlöltem a kukacokat. Undorodtam tőlük, ezért anyám az összes csökött darabot kettéválasztotta, hogy átvizsgálhassam őket. Én voltam a minőségellenőr. És persze a kóstolásnál is. Aztán egyszer találtam egyet. A kész süteményben! De most az a feladatom, hogy valami meggyes ételt készítsek. Nincs időm holmi emlékkóstolgatásra.
– Anya! Hétvégén meglátogatlak az otthonban. Viszek meggyet meg formákat, te meg beszélj a konyhásokkal, szorítsanak helyet.
Köhög. Jó hosszan. Persze, csak a vacak málnás cukrát eszi a vacak fém dobozából, pedig rendeltem neki torokfertőtlenítőt is. Ki is fizettem, de vajon átvette? Hát, biztos nem.
– Ó, kicsim, biztos jól csináltál mindent. A titkos hozzávaló hiányzik.
Ökölbe szorul a szabad kezem és az üres piteformába bámulok. Minden lisztes körülötte is.
– Ezt csak most mondod? Miért nem láttam soha, hogy mást is teszel bele? Hol tudom megvenni?
– Lányom, ez nem olyasmi, amit a boltban lehet kapni.
Rácsapok a pultra, a lisztben ott marad a nyoma. Itt van életem nagy lehetősége, erre: egy egész napot elpazaroltam egy sütemény bemutatására, aminek még csak a teljes receptjét sem ismerem. Köszi, anya.
Mondanék még nagyon sok mindent, de nem pazarlom rá az időt, fogytán van, sietnem kell.
– Áh, inkább megtanulom elkészíteni. Magyarázd el most, így nem megy rá a hétvégém.
Megint köhög. Azt gondolná az ember, hogy ennyi idősen már tud magára vigyázni. Mindegy. Mély levegőt vesz, aztán folytatja:
– Hát, biztosan sűrű a szezon… A kukacok. Amíg kiszedtem a kukacokat, és te megnézted az összes darabot a kis kezeiddel, lelket öntöttünk a süteménybe. Finom volt, ugye?
Megköszörülöm a torkom. Ne mondd ki Era, ne mondd ki!
– Akkor nincs benne más? Tényleg?
Sóhajt.
– Nincs.
Megforgatom a szememet. Öreg! Szenilis! Vén bol… Nem! Nem fog felbosszantani. Tárgyilagos leszek, lezavarom, aztán folytatom a sütést.
– Amúgy jó minden odahaza? A gondnok mit mondott? Kell valami?
Hirtelen csend lett. Eltartom a készüléket. Él a vonal. Kis köröket rajzolok a fehér porba.
– Tavaly ki kellett vágni a meggyfát. A taplógombák tönkretették.
Miért lábad könnybe a szemem?
– Itt vagy, kincsem?
– Akkor nem eszünk többet kukacos meggyet.
Gyorsan leteszem.
Belemarok a süteménybe, véletlenül összenyomódik, de kit érdekel, betömöm a számba, és úgy kiszívom az ízeket, ahogy illik. Szívom! Szívom! Levegőt sem veszek, ez mégsem tartja vissza a könnyeket.