Írta: Kasza Béla
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 327
Lépkedek a fagyosan
kemény meztelen homokon.
Századnyi varjú feketül,
károg bele a szürkületbe.
Szótlan a fáradt folyó,
hite most homályló,
mint a tétova remény.
Az iszapban hallgat a
rejtelem, a hártyázó
hideg vékony szagától
borzong a vézna víz.
A füzek szomorú ágain
ott csüngnek még az
ősz megdermedt álmai.
Nyírfák szépsége szólít,
integet, száll felém
fehérlő mosollyal.
Felejtem keresztem s a
világ fájdalmát, szemeim
előtt libbenő öröm.
Nézem a három fácskát,
táncos fátyluk mily könnyű.
Ábrándozom is, de hiába.
Nem változnak lánnyá,
hogy érintésüktől
tavaszba, nyárba
szökkenjen didergő
mindenem.