Telégia
Írta: Radnai István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 237
TELÉGIA
gyűlöl minket a tél
fogunk közé szahara homokját
hordja villámostora cserdül
délről évszakidegen zivatarnak
bennünket gyűlöl a tél
hátunkra ukrajna havát
kancsukával mutat csillagokat
decemberi földig hajlító
szél fölött el-eldördül duhaj
kedve ha melegszik a skála
fennakad s hó fölött uszít a sastél
fizetteti sarcát földjeinkkel
a változásban kedvét leli
kopog a másnap gyedmaróz
minden telek atyja
merevíti a higanygolyókat
nagyokat húz a piros alkozolból
csak a lopó gömbalján árválkodik
behívod bundás kutyádat
napfényben öröm a tél siklik lécein
lavina szakad latyakos hóból
a korcsolya álnok jégtóba szakad
reggelre az utat önmagához
nem találod pálinkás közeli
felebarátod kopogásod hallja a szélnek
holott a kihűlt nap ezüst derűje emelkedik
a föld és az ég zöldfényű sarka távol
észak lebomló fénye a szűkölő láthatáron
a tél kutyával jár farkasok elől felfal
veled együtt minden melegvérűt
bolsevik módon felfal haragja a télnek
odakint kaszál a forradalom
szorgalma életszemét kinthagyta
földrehajlott agitációnak
téged farkasa ki- meg beszolgáltat
kirabol még a fagygitáros kísértet
fehér szakállát köpenyként hordja
a sárkány-asszonyéhét mártírhús
gyűlöl minket a tél meleg szobái
besúgják rendetlen asztaloknak a rendet
zsolozsmára szólít csonka templom tornya
isten az ellenség nekünk menedékünk
tengeri szelek jerikótrombítája jelzi
a tavasz feltámadását de bakancsát
s a tiédet most viszi gyedmaróz
nem csillapítja s bennünket a szél
nem szereted de pogányul áldozol a télnek
igére tátja a száját tipikus a tél az lesz a jövőben