Tavaszváró
Írta: Nagy Antal Róbert
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 296
Tavaszváró
Éjjel a pocsolyákon szél-járőr lépte reccsen.
Utolsó bástyáján őrt áll a fagy veteránja,
de fény-felderítők jelentik: túlerő nincsen.
Piros vértű nappal a zord éjt kardélre hányja.
Mocorog az avar, zöldre feni magát a fű.
Felkelnek a fák kipattanó rügy-lázadással.
Aki él, az ünnepel, e forradalomhoz hű.
Nem hisz hótakaróban, hisz a tél meglop és csal:
nem csak betakar, de eltakar, belénk fagyasztott
gazságai a rejtegető földbe szívódnak.
Hangyahad bolydul, madársereg cserreg. Fogyasztott
a lét. Most próbálja helyrehozni, de a holtak,
levert forradalmak magja ki fog-e csírázni?
Szemünkön át befénylik-e ismét a fejünkbe?
Hazám: sok marhának akar pár kolomp diktálni!
Kérlek, köszöntsd a tavaszt! A lelkekbe engedd be!