Tapasztalat I-II.
Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 252
Tapasztalat
A két nő az előszobában állt. Egyiküket már szinte kétrét görnyesztette a fájdalom. A mentőautó a ház előtt várakozott.
- Ebből perceken belül baba lesz. – mondta a Vöröshajú.
- Úgy érti, már nincs idő bemenni a kórházba? – kérdezte meglepődvea Barnahajú.
- Attól tartok, nincs. Itthon fogjuk megszülni. – mondta derűs nyugalommala Vöröshajú.
- Biztos benne? Szirénával még biztos beérnénk! – próbálkozott tovább a Barnahajú.
- Nem. Ne kockáztassunk! Nem szeretném, ha egy száguldó mentőautóban születne meg a baba. – mondta mosolyogva a Vöröshajú.
- Legalább próbáljuk meg! Annyira nem lehet gyors! – mondta egyre rémültebben a Barnahajú.
- Nézze! Tudom, mit beszélek. Nem megyünk sehova! – mondta határozottan Vöröshajú.
- Nem lehetne valahogy lassítani? - kérdezte reménykedve a Barnahajú.
- Ha egyszer elindult, nincs visszaút. Higgyen nekem! – mondta mosolyogva a Vöröshajú.
- És mi van, ha közbejön valami? Ha elakad? – kérdezte ijedten a Barnahajú.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodjon meg! – mondta kedvesen aVöröshajú.
- Jó, de ígérje meg, hogy segít, és utána azonnal bemegyünk! – kérte esdeklőn a Barnahajú.
- Megígérem. – mondta nevetve a Vöröshajú.
- Akkor? Mehet? – kérdezte izgatottan a Barnahajú.
- Mehet! – mondta elszántan a Vöröshajú.
Tizenöt perc múlva a vöröshajú nő a nappali szőnyegén fekve három tolással kinyomta negyedik gyermekét, és mosolyogva adta a barnahajú nő kezébe az ollót.
- Elvágná a köldökzsinórt?
A fiatal doktornő keze még akkor is remegett az izgalomtól, amikor félóra múlva a mentőautóban a gondosan bebugyolált kislányt az anyja mellére helyezte. Élete első szülése volt, amit mentőorvoskéntegyedül vezetett le.
- Honnan tudta, hogy nem lesz semmi baj? – kérdezte a hordágyon fekvő nőt.
- Tapasztalat. – mondta mosolyogva a Vöröshajú, és boldog fáradtsággal ölelte magához kislányát.
Húsz évvel később…
A két nő a kávéház legeldugottabb sarkában álló asztalnál ült.
- És szerinted, nem túl korai? Hisz’ még alig ismered! – kérdezte aggódva a Zöldpulóveres.
- Hogyne ismerném?! Elég volt belenézni a szemébe, és mindent tudtam róla! – válaszolta nevetve a Feketegarbós.
- Ugyan már! Én magyarázzam neked, hogy egy szavukat sem szabad elhinni?! – kiáltotta mérgesen a Zöldpulóveres.
- Most az jön, hogy „minden férfi szemétláda és csak azt akarja”, ugye?! – kérdezte mosolyogva a Feketegarbós.
- Értsd meg, aggódom érted! Teljesen elvakít a szerelem! – mondta a Zöldpulóveres.
- Jaj, ne legyél már ilyen karót nyelt! Nem élünk a középkorban! És ha csak azt akarja?! Az olyan nagy baj? – kérdezte kuncogva a Feketegarbós.
- Látom, nem veszel komolyan. Szerintem, igenis túl korai még összeköltözni vele. Mi van, ha csak ki akar használni? Utána néztél például a családjának? – kérdezte fontoskodva a Zöldpulóveres.
- A családjának?! Mit érdekel engem a családja! Nem te vágtad mindig a fejemhez, hogy az ember nem felelős a szülei viselt dolgaiért?! Hogy mindenkin csakis a saját tetteit lehet számon kérni?! – kiabálta felháborodva a Feketegarbós.
- Na jó. De azt legalább tudod, hogy miből él? – kérdezte a Zöldpulóveres.
- Mit tudom én! Valami számítógépes guru lehet, mert egész nap a várost járja, megy az ügyfelekhez. De számít ez?! – kérdezte a Feketegarbós.
- Számít, igenis, számít! Vagy te akarod majd eltartani? – kérdezte dühödten a Zöldpulóveres.
- Hidd el, ez az egész most annyira mellékes! Mit érdekel, hogy miből él, meg honnan származik, amikor annyira jó vele! Olyan sok szépet mond nekem, és pontosan tudja, hogy mire van szükségem! – mondta álmodozva a Feketegarbós.
- Na, persze, most még ott van felettetek a rózsaszín felhő, de majd jön a lila köd, meg a fekete viharfellegek! – mondta gúnyosan a Zöldpulóveres.
- Most az egész színskálát rám fogod borítani?! Muszáj neked mindent elrontani?!Olyan vagy mint a saját nagyanyám! – kiáltotta mérgesen a Feketegarbós.
- Jaj, anya, ne haragudj! Nem akarlak bántani, de hidd el, férfiügyekben nekem sokkal több a tapasztalatom. Neked eddig csak apa volt. – mondta kedvesen a lány a zöld pulóverben, és vigasztalón ölelte magához zokogó édesanyját a fekete garbóban, aki egykor lobogó vörös haját ma már - korához jobban illően - hamvas szőkére festette.