Tanítás

Írta: Markovics Anita

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 162

---

---

Tanítás

Egész életemben azt tanítom némán:
hiányzol, mint leghosszabb éjszakán a kikelet.
Annyi télbe belesajdultam.
Álltam ajtók előtt, mint ódon szobrok kezükben maradt simogatásokkal;
mint hű kerti bohócok, s néha arcomra pingált valami hamis kikelet.
Félek, s féltelek, mert leszaggattak mások, s mert
egyetlen vagyok talán, kit nem érdekelnek díszeid.
Annyi kérdés dadog bennem.
Lehetek-e még jobb, mint a legrosszabbak?
Nyomot hagyhat-e, ha összeér homlokodon homlokom bélyege?
Csendes, de millió ölelésem birkózhat-e ott, ahova mások éveinek pörölye szállt?
Hiheted-e még, amire én mondom: "szivárvány" - a szivárványt.
Egy lusta ócska dalt csobog most az eső.
Nélküled nagyon vak az éjszaka.
És nem tudom meddig tart, amíg válladhoz bújva-bújhatok,
s fejem felett vérrögökké változtatod a vak csillagokat.