Szürke napok
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 219
Szürke napok
A közösségi ügyek többsége lelkesítő lendülettel indul. Egy-egy új ügy a kezdetekor kalandos, romantikus. Szentimentális érzelmek, megindító hit, önzetlenség és összefogás hozza mozgásba azt, hogy az álmok a valósággá váljanak.
Ilyenkor sem könnyű egy-egy ügy élén állni. Az út járatlan, a megválaszolatlan kérdések kifogyhatatlanul szaporodnak, minden egyes mozzanat új döntést igényel, de e döntésekre még nincs semmilyen rutin. Azonban az újdonság vonzása, a lelkesedés, az élményszerűség erőt ad. Ebben a szakaszban az ügy olyan, mint egy tehetséges fiatalember. Könnyű jóindulattal lenni iránta. Nem tűnik nagy áldozatnak, hogy tegyünk érte valamit, ami nem is a kötelességünk. Könnyű elnézni a hibáit. Könnyű bízni és hinni abban, hogy sikeres lesz. S ha a vezetés nem követ el helyrehozhatatlan hibát, az ügy emelkedő pályát fut mindaddig, amíg az érintettek lelkesedése kitart.
Azonban az egyes ember sem és az emberek közössége sem képes végtelenül lelkesedni. A lelkesedés elfárad. Az ügy egyre inkább feladattá lesz, munkává, ami nem élmény már, hanem kötelesség. Úgy leszünk vele, mint a kedvenc ételünkkel, amiből túl sok volt a repeta. A tányéron lévő újabb és újabb falat legyűrése egyre kevesebb örömöt ad, s egyre terhesebbé válik. Végül megesik az, hogy eltoljuk magunktól. „Ezt már nem kérem.” Ettől kezdve egy ideig nem kívánjuk már azt, ami addig a kedvencünk volt. Másra vágyunk. Bármire. Talán egy ideig a semmire, azaz: nyugalomra. Csak az a csömör elmúljon végre.
Az A Hetedik előtt nehéz hónapok állnak. Elérkeztek a szürke napok. A szerkesztő elfárad. A szerkesztő is ember, mégpedig alkotó ember. De a lap elveszi az idejét az alkotástól. A szerkesztőnek is teljesítenie kell a munkahelyén. S míg kezdetben a kávészünetekből és a pihenésből lecsípett idő nem tűnt áldozatnak, idővel ez terhessé, nyűgössé válik. Talán nem azonnal mondja ki, de nem akar folyamatosan az alatt a teher alatt élni, amit egy ilyen burjánzó ügy hoz létre. Fel akar lélegezni. Talán a kedvencének tekinti még, de köszöni szépen, neki kevesebb is elég lenne. S megeshet, hogy egyszer csak eltolja magától, mert csömört érez.
Hasonlóképen a szerzők előtt is fogy a lehetőség csillogása. Már nem olyan nagy élmény megjelenni itt. Már nem olyan könnyű elfogadni a szabályait. S az olvasó is érezheti úgy, hogy ha jó is ez, de más ízekre is vágyik.
Ilyenkor a munkatársak, a szerkesztők, a szerzők és az olvasók kisebb-nagyobb mértékben eltávolodnak. Már nem olyan lelkesek, s nem olyan megbocsátóak. A szürke napok részben a harag napjai. Az erények kisebbnek tűnnek, mint a bűnök. A szerethető gyűlölhetővé válik. A hibák hatalmasra nőnek, a sérelmek elmérgesednek. Akik az ügyet képviselik, kiderül, hogy mennyi hibájuk van. Kiderül majd, hogy nem értünk hozzá, nem vagyunk alkalmasak, különben is, önző és téves az, ahogyan viszonyulunk ehhez is, ahhoz is. Nevetségesek leszünk, gonoszok, szánalmasak, unalmasak, gyűlöletesek. Botrány lóg majd a levegőben. Azt várják majd sokan, mikor történik végre meg a bukás.
A legtöbb ügy átmegy ezen. Sok ügy el is sorvad ebben az időszakban. De sok túléli. Természetesen, én a túlélést tekinthetem célnak. Mégpedig a sikeres túlélést.
Ezért dolgozom tovább. S dolgoznak velem együtt azok a társak, akik képesek kitartani ezekben a szürke napokban is. Nem tehetünk mást, minta azt, hogy a feladatainkat változatlanul az eredeti célra tekintve elvégezzük, legjobb tudásunk szerint, kompromisszumok nélkül. Akkor is, amikor hiábavalónak tűnik. Elfogadjuk, ha valaki hátra lép, s nem kéri a következő feladatot már. S üdvözöljük, ha valaki épp ebben az időben az ügy mellé áll. Tudomásul vesszük, hogy egy ideig esetleg nehezebb légkör vesz majd minket körül. Bízunk egymásban és az ügyben akkor is, amikor rengeteg negatívumot tudunk meg másoktól önmagunkról. Bízunk, dolgozunk és építkezünk.
Egy építkezésben látványos az, amikor a falakat, a szerkezetet felépítik. Lelkesítő, hiszen óráról órára nő az épület. De amikor a munkások eltűnnek a falak mögött, hogy a gépészetet, a burkolatokat építik, akkor csak por van és verejték. Kívülről nézve semmi sem halad. De a ház sohasem lenne készen ezek nélkül a munkák nélkül.
Az emberi viszonyulás ilyen. Az új ügyeket könnyen megszeretjük, aztán megcsömörlünk tőlük. De ami ezt túléli, az hitelessé válik. Az már egy másik korszak. Amelyik ügy odáig eljut, az erős és hiteles. Egyfajta hatalom megtestesítője. Olyan ez, mint átjutni a tavaszból a nyárba, de fordított úton: a szomorú őszön és a zord télen keresztül.
Én kész vagyok ezt az utat is végig járni. Főzöm továbbra is ezt a kedvenc ételt. S mire újra megkóstolod, lesz néhány izgalmas, új íz is benne.
Van hited és erőd tovább menni ezen az úton?