Szőke Annácska
Írta: Vörös István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 283
SZŐKE ANNÁCSKA
Sok-sok hosszú esztendeje már,
A lapulevél dús mezején,
Alig túl a házunk hátsó falán,
Különös látványt láttam én.
Egy kislányt, kit ti is ismerhettek
Szőke Annácska nevén,
E drága, égi, légi látomást,
Kis sebhellyel a kezén.
Gyermek volt ő meg a barátnője,
Anna, Kati meg én,
De szerelmünk több volt mint szerelem,
A kezdet volt a kezdetén.
Irigyeltek volna a felnőttek is,
ha megtudják, mit láttam én.
Ültünk a lapulevelek között
és fenn a felhők tetején.
Két kövér kislányt láttam meztelenül,
De ruhában maradtam én,
Nem bízom bennetek, mondtam nekik,
Kezem nézve Anna fenekén.
Ez lett az oka, hogy sok éve már,
Elvitték mérges rokonai.
Ketten maradtunk, Kati meg én,
Lapuerdő sötét melegén.
Kettő közül ő a kövérebb volt,
Szomorúak mindketten, ő meg én.
Hová tűnt Szőke Annácska
már a nyár elején?
Hová lett a gömbölyű has, vastag comb,
Az a csík léte elején?
Kettő közül Kati a kövérebb,
Tudta ezt jól, szegény.
Nem bízom bennetek, mondtam neki,
Kezem nézve Anna hűlt helyén.
Kati az árnyékot csókolta mint élőt
Lapuerdő sötét tenyerén.
De szerelmünk több volt mint szerelem,
A végzet volt a közepén.
Kati letolt szoknyát, harisnyát,
Egy perc alatt felnőttem én.
Sem a repülők a felhők felett,
Sem a hajóroncs a tenger fenekén,
Nem tehetik, hogy testtől a test,
Elváljunk, ők meg én.
Mert ha kel a nap, vagy csak híre szalad,
Valamelyikük küldi felém;
Két ablak, ha felragyog, már velük vagyok,
A kacsintásuk lesem én.
Jöhetnek bármelyik éjjel, nem fáradok még el,
Ha jobbról, balról ott dobog két lusta szív.
Emlékezz csak, a mezők idején,
lapulevélből volt Anna, szegény.
1998