Szikkadt utópia
Írta: Deák Bálint
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 470
Szikadt utópia
Szemérmetlen napra virradt a lőcs reggel
Szemtelen légyként szeget ütött szeggel.
Szagtalan hullák szaladgáltak letörten
A szakadt ruhák, mint abroncs a szögben
Szúrták a szemem világát…
Szálka volt a csipetnyi rossz a sok jóban.
Szorít az idő… Nincs lélek a szóban,
Szorul a hurok… Nincs lélek a tengerben,
A halak sima víztetőn hevernek
Szétszórtan szájukat tátva…
Szabad a láncra vert ég, nyüzsgéstől mentes,
Szomorú tetemek… Végzett a hentes.
Szolidan terjed a hittérítő járvány,
Ajakról ajakra síri csendben jár,
Szünet nélkül hintve porát…
Szekeret nektárral tolt elénk Isten
Szigetet gyümölccsel, földet teli vízben,
Szaharát homokkal, de tele élettel,
A fal túloldalán mezőt hegyekkel,
Szaggatott mezőt. Sok szaggal…
Szentnek hittük a Pokol urát Lucifert,
Szóla két szót és már mögöttünk a kert.
Sziszegett, s mi mentünk, mint vak csürhe banda
Aztán elénk tárult a világ arca
Szintetikus silány színben…
Szemérmetlen holdra virradt az éjszaka
Szélként köszönt az élet új évada.
Szakadatlan lett és monoton folytonos
A béke viszont beköszönt, s már honos.
Szikadt és hiányos, de jó…