Szigliget szelleme
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 284
Szigliget szelleme
Nem kendőzi a táj kegyét
és megérint a Víz szaga,
valami hömpölyög feléd:
az ős Szabadság az maga.
Mögötted nyüzsgő rabvilág,
az érzést mégis elhiszed,
s a Szent György-heggyel sincs vitád,
amikor elébed siet.
A fák fölött a Vár is vár,
a parknak árnya integet,
az időt húzni máris kár,
érzed, hogy lelked mint lebeg,
hol egykor hús-vér mesterek
múzsák csókjára szomjasan
borozgattak, míg este lett
(a lesznél mindig jobb a van).
Velük együtt lerészegülsz
a látványtól, mi így fogad,
s mosolyogva, szerényen ülsz
szamaradon, mert nincs lovad.
Míg múzsád várod, ott a Bor
(gondolatod mámorba vész),
szenvedélyed lappangva forr,
szabadult szívvel a mában élsz.
Tudod, vágtatni kellene,
mert elillan a Pillanat,
a kornak, helynek szelleme
a könyvekben bent nem marad,
kísértenek, mint megszokott:
a Múltat elhozzák neked,
te ceruzádat markolod,
s ők terelgetik jobb kezed.