Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 351
Tisztelt szerzők, kedves Barátaink!
A Hetedik online irodalmi és művészeti folyóirat sok ember önkéntes és ingyenes társadalmi munkájával áll elő. Mint nem profit szervezet – baráti társaság, reményeink szerint előbb-utóbb egyesület – kénytelen a művészeti közösség – és a lap – érdekeit jogi úton is védeni.
Mint ahogyan az a szoftverek világában régóta elfogadott gyakorlat, a lap szolgáltatásainak használatával a felhasználó – annak olvasója is, de elsősorban szerzője – magára vonatkozóan automatikusan elfogadja azokat a feltételeket, amelyek 2016. január 16. óta olvashatók lapunkban.
Ezért megkérünk, hogy ha eddig nem tetted, olvasd el a lap főoldalának láblécéből elérhető szerkesztőségi nyilatkozat, szerkesztési elvek és szerzői jogok linkekről megnyíló lapokat, amelyek tartalmát lapunknál megjelentetni kívánt műved beküldésével automatikusan vállalsz, és továbbra is csak abban az esetben küldj számunkra megjelentetni kívánt tartalmat, ha az ott leírtakkal egyetértesz, illetve azokat magad számára elfogadottnak tekinted!
Röviden összefoglalva: mint az a nyomtatott formában megjelenő kiadványok, napilapok és folyóiratok esetében is így van, szerkesztőségünk nem vállalhat felelősséget egy szerzője írásáért. A szerzői jogból eredő jogok és kötelezettségek a szerzőt illetik, illetve terhelik. A megjelentetésre beküldött műveket szerkesztőségünk saját belátása szerint bírálja el és jelenteti meg vagy utasítja el megjelentetését. A beküldött művekért honoráriumot nem áll módunkban fizetni. A beküldésnek és megjelentetésnek nem feltétele, hogy az adott mű első közlésű legyen. Az elfogadott, és már megjelentetett művet szerkesztőségünk kizárólag bírói ítéletre köteles eltávolítani, ellenben fenntartja magának a jogot egyes cikkek, művek, vagy egész lapszámok utólagos eltávolítására is. A műveket a szerző hozzájárulása nélkül nem módosítja – noha helyesírási hibákat javíthat benne.
Hozzá tesszük, a fenti esetekben törekedünk a szerzőkkel az elfogadható mértékű kompromisszum megkötésére.
Kérjük, az ennél némileg precízebben megfogalmazott szerkesztőségi nyilatkozat, a szerzői jogokkal kapcsolatos – egyébként jogszabályból következő – nyilatkozat, valamint szerkesztési elveink ismeretében dönts megjelentetni kívánt műved beküldéséről, ugyanis annak megküldésével az itt említett feltételek automatikusan elfogadottá válnak. Jelen elveink első megjelenésünk óta, 2016. januártól elérhetők lapunk honlapján, de fenntartjuk a jogot rá, hogy a körülmények változása okából – a mindenkori jogszabályokkal összhangban – a későbbiekben módosítsuk bármelyik cikk bármely részét.
Küldjük ezt az üzenetet szerzőink, barátaink, és szerkesztőségünk egésze, valamint egyes szerkesztőink személyes jogi védelmében is.
Üdvözlettel:
az aHetedik szerkesztőségi kollektívája nevében
Fábián József
főszerkesztő