Szeretők balladája
Írta: Kiss Judit Ágnes
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 274
Szeretők balladája
Egyedül alszol, bár az ágy még
A túloldalon is meleg.
Hogy itt feküdt, az is ajándék,
És jól tudod, most merre ment.
Hogy várja otthon a családja,
Az asszony, kit rég nem szeret
(de szokásból még meg-meghágja),
No meg szegény kisgyermekek.
Magányosak az éjszakáid,
A vasár-és ünnepnapok,
Ha szóvá teszed, vállat rándít:
Nekem se könnyű, láthatod.
A kötelesség tart csak otthon,
Hogy családfenntartó legyek,
Hisz mit csinálna az az asszony?
No meg szegény kisgyermekek.
Hát falazol, alibit gyártasz,
Szorongsz, hogy le ne bukjatok,
Megmártózol a hazugságban,
S bízol, hogy jönnek jobb napok.
Hisz előbb-utóbb el fog válni,
De most sajnos még nem lehet,
Ott a lakás, a hitel, bármi,
No meg szegény kisgyermekek.
A kicsi most lesz huszonhárom,
Mi lesz, ha elhagyja apa?
Még rossz jegyet kap a vizsgákon,
S újra bepisil éjszaka.
Ígérgetés csak. Évről évre.
Kérlelsz? Fenyegetsz? Egyre megy.
Végül csak annyit kérdesz félve:
Hogy vannak szegény gyermekek?
Herceg, a férfi válni gyáva,
Ki szerető volt, az marad,
Amíg az idő felzabálja,
És kihuny benne a harag.
Hisz ő a bűnös, a parázna,
A férfival csak hentereg,
Míg otthon hű asszonya várja,
No meg szegény kisgyermekek.