Szerelem nélküli szerelmes vers

Írta: Sitku Róbert

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 263

---

---

Szerelem nélküli szerelmes vers

Ő harminchét volt.
Én huszonhat.
És olyan jó volt
becsapni magunkat;
olyan hihető volt,
olyan valós,
akár a testén
szétfolyó ragadós
nedvem.

Majd olyan szomorú lett,
olyan megfacsart;
a gyermekünk elment,
születni nem akart;
és úgy jajongtak
a dolgok
mindkét idegen,
hogy meggyűlöltük
egymást-
mint két idegen.

Ő harmincnyolc volt.
Én huszonhét.
És magam okolva
mindenért,
az égig emelve őt
kúsztam hozzá vissza.
De már nem volt
olyan tiszta
és sima, mint egyszer.
( A kétség,
ha enni kap,
többé nem ereszt el. )
S hiába hit, erő
vagy vasas akarat;
mire harminckilenc lett,
s én huszonnyolc,
ajtón kívül
találtam magamat.
 
Ő negyvennégy volt.
Én harminchárom.
És még mindig
magába oldott
ez a régi álom;
hogy fuldokolva benne,
mint egy idegen szerepben,
ne tudjak már hinni
benne és bennem.

Negyvenhat éves már.
Én harmincöt lettem.
S már nem az ő
lencséje van
a szemüvegkeretben.
S hogy így tudok már
írni róla és rólam,
azt jelenti, elmúlt.

Jó volt.
És jól van.