Szellemvevő
Írta: Lovas Sz Judit
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 83
Szellemvevő
A szótlanság már régen túlnőtt rajtam,
nem szegnénk kedvét, vagy parancsát mi,
akiket úgy fojt a láthatatlanság,
hogy két lélegzet közt csak derülünk rajta.
Lassan elmondom, mivel tartozunk,
mert készül már kérdezni – ezt még én is érzem –
ugyan nem azt, hogy vagyok, mégis törődni,
amikor önfeledt gondolatokba mélyed mellettem.
Csak bámulom a szórakozottságát, ami tiszta,
mindig bántó, éles, fehér fényű Nap,
mintha ököllel ütne a szemembe, amíg
a fájdalom oboa-hangja megnyugtat,
mélyet és magasat váltogat, mint hullám
szilfa csónakunkat tovalökve, Gazdám!
Bőrünk fekete körtelevél, foszlik,
míg didergünk, ahogyan a kimúlt nyest bólogat,
mert vékony nyakán fejét vagy szél rázogatja,
vagy minket hajt egymáshoz törékeny hódolat.
Nem tudok beszélni, gyenge rádióhang
sugárzó fejem, számban egész orkán,
ebből gondolom, hogy olyan halott leszek,
aki ében sípban reked idézői torkán.