Szakítás
Írta: Cs Nagy László
Közzétéve 10 hónapja
Megtekintések száma: 249
Szakítás
(Villon ciklus)
Intelem, mit Villon vénségére vetett papírra, szakítva a Herceg kegyével
Rommá törött szívünkben már megannyi bálvány,
ócska ladik nélkül állunk kinn a parton,
koldus szobrunkról lepereg a nemes márvány,
alamizsna sincs, hogy újra lépre csaljon,
nagyúri törpék között én nagynak láttalak,
nem támadt gusztusom, hogy tőled pénzt csenek,
akik nagyságodban szidnak, engem bántanak,
de már felnőtt bennem a lelkes kisgyerek.
Daccal letépem hát rólad az angyalszárnyat,
tudom, nem megyek utólag ezzel sokra,
mert nem növeszt lukas cipőm se csizmaszárat,
s az utcanépe kezem se csókolgatja,
de jótevésem olcsó önzés nem vezérli,
halomnyi "villont" löktél magad a sárba,
bűnös létnek e pillanat mégis megéri,
most látom tisztán, mi balgaságom ára.
Sosem voltam dicső, elismert vendéged,
a szenny, amit megéltem, csak az csábított,
de verseimből, tudom, soha meg nem érted,
hogy rohad el a nép, mint Isten rád bízott.
Hány döghalált élt, míg te lakomádat nyelted,
bár nagy írástudó vagy, mégis ostoba,
zsíros szád törölték úrhatnám kegyeltek,
amíg a szennylakónak sorsa mostoha.
A nincstelenek lelkét papság hordta széjjel,
hisz az volt a pórnál az egyetlen vagyon,
egy püspök-imánál sötétebb, csak az éjjel,
pénzért megváltott minden vezeklő: haszon.
Te vígan dáridóztál kandallód tüzénél,
míg kalyibákban csak pislákolt a mécses,
két ledér nővel szállt rád ágyadban az éjfél,
de törvényednél csak bűntelen a vétkes.
Semmi életedért az eget szó ne érje,
veled én, és az Isten nagyot tévedett,
hogy magam, templomban sosem borultam térdre?
látod, a sorsom még engem is elcseszett.
Nem vitás, emlékművet nekem nem emelnék,
mert részegen éltem bűzös kocsmakoszban,
de verseimben, lásd, megtanultam a leckét,
jóságban, bűnben, mögöttem vagy a sorban.
Ajánlás
Herceg, te sem bírhatsz el minden lázadóval,
nekem a csámpás Margóval sem sikerült,
magadat ijeszted a hangos ágyúszóval,
nem szolgál te érted ki egyszer elterült.
Én jól tudom, ott fönn, nehezebb jónak lenni,
itt lenn pedig, nincs más, kit méltán szidhatunk,
okulj szómból, nem kell minden bűnt elkövetni,
s kötéltől nem csak nekünk viszket a nyakunk.