Stáció
Írta: Kardos M Zsöte
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 201
Stáció
Kezdettől a végig,
úgy viselem hitemet,
mint ki ruhát se vált.
Kopott, gyűrött, tépett.
A semmi és valami között,
számomra mégis ünnepi.
Benne igaz mindenem.
Nézem, ahogy
törvénytelen kincsek közé
kevert törmelék lelkek
hangos magányba vesznek.
Házakon, tűzfalakon kiáltanak,
szorít és taszít, a rend nélküli
szavak értelmetlensége.
Hunyt szemmel vágyom
a rózsák illatára, nyíljanak
a feledhetetlen bűnök felett.
A madarak, megint a madarak,
kertekben, fákon, a kereszten túl,
a múló idő koppanása, eggyé
áradó könnyek tengerében.