Sors
Írta: Ilies Renáta
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 432
Sors
Nézd, mennyi virág a réten!
Van közöttük némi dudva.
Te hátrakötött kézzel élsz,
s én is folyton megalkudva.
Megszülettem, hogy testemben
nyüzsögjenek erek, inak,
s hogy szemlélője legyek a
világ csúfos dolgainak.
Mert a bezárt ajtómon még
a múlt kopog, és mit látok?
Libasorban menetelnek
kiscipők és nagykabátok.
A cipők félretaposva,
és a kabátokon egy jel.
S már én is velük haladok
szürkén, lehorgasztott fejjel.
Kietlen tájakon járunk,
felhők borítják az eget.
Felnőttségem rég odavan,
nem vagyok más csak egy gyerek.
A félelem vesz körbe és
mindenhol felszálló por van.
És az éhség nem ereszt el,
felgyülemlik a gyomorban.
Ahogy haladok úgy nő a
gyengeségem fokról fokra.
Ekkor valaki előlép,
pisztolyt szegez mellkasomra.
A nagy csöndben egyetlen hang!
A cifra Hold nagyot köp, és
a fák vézna lábaiban
megindul az üszkösödés.