Simon J. Aranka - Csere-bere
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 588
Simon J. Aranka: Csere-bere
Judit idegesen toporgott. Már rég készen kellett volna lennie a munkával, de a számítógép mindig tudja, mikor kell lefagynia. Meddig vacakol még? – morgolódott magában a gépen ügyködő informatikus hátát bámulva.
– Működik! – mondta a fiú elégedetten, amikor végre felegyenesedett. – Programhiba volt, de most már nem lesz semmi gond. Ha mégis…
– Akkor természetesen csakis téged hívlak! – mondta Judit epésen.
– Segíthetek még valamit? Mert szívesen…
– Nem, kösz! A gazdaságiban majd intézik a számlát.
– Akkor szia! – intett a fiú, és elment.
A lány elgondolkodva bámult utána. Munkatársnője azonnal odaperdült hozzá. – Tetszel neki.
– Mi? Hülye vagy? Honnan tudod?
– Hogyhogy honnan? Nyilvánvaló. Csak te nem veszed észre!
– Te bekattantál. Hagyj dolgozni!
– Miért? Mi bajod vele? Nem egy Brad Pitt, de azért egész tűrhető.
– Az, de én meg nem vagyok Angelina Jolie, és te sem vagyok. Veled ellentétben én nem tetszem a pasiknak. Semmi esélyem, meg amúgy is, kösz, de elég volt a kudarcokból. Megvagyok egyedül. – Leült a számítógéphez, és munkához látott. Örült, hogy végre dolgozhat. Amúgy tényleg ügyes a srác, gondolta, már másodszor javította meg a gépet.
Nóra persze nem tágított, folytatta a győzködést. – Na és, ha nem vagy Angelina! Attól még lehetsz boldog!
– Fogd már be a szád, és nézz rám egy kicsit! Látod? Ki lenne az az őrült, akinek épp én kellenék?
- Hidd el, biztosan ő is létezik valahol. Ne gondold, hogy nekem olyan könnyű! Mit gondolsz, miért bújom a hirdetéseket?
– Albérletet keresel?
– Frászt! A társkereső oldalakat böngészem.
– Te?
– Most mit csodálkozol? Tudod, milyen nehéz egy rendes pasit kifogni?
– Szóval neten ismerkedsz? Te?
– Mit csináljak, ha máshol nincs lehetőség? Tényleg! Nem akarod kipróbálni?
– Dehogy!
– Miért? Sosem lehet tudni, hátha ott akadsz rá az igazira.
– Á, hagyj már békén!
– Jó, megyek, de azért gondold meg!
Judit másnap igencsak meglepődött, amikor megnézte az e-mail fiókját. Tizenkét levele érkezett, egytől-egyig pasiktól. Nem értette mi ez a hirtelen támadt tolongás, és hogy honnan tudták meg az e-mail címét. Azért, ha már itt voltak azok a levelek, belekukkantott mindegyikbe. Az egyik különösen megfogta. Nem hemzsegett az öndicsérettől és a nagy szavaktól, inkább rövid volt és tárgyilagos. Azt írta, szívesen megismerkedne vele közelebbről. Fényképet is küldött. Kifejezetten jóképű volt. Pánikba esett. Most mit csináljon? Ő is küldjön magáról egy fotót? Akkor semmi esélye a fiúnál. Meglátja, és soha többé nem ír neki. Hosszas fejtörés után cselt eszelt ki. Elküldi Nóra fotóját. Majd azt mondja neki, ha találkozásra kerül a sor, hogy a képen látható lány megbetegedett, ő csak azért jött, hogy ne várjon fölöslegesen. Természetesen a fiú nem lesz udvariatlan, és hellyel kínálja, satöbbi, satöbbi. Csak idáig jussanak el, sikerüljön egy jót beszélgetni, akkor a fiú talán el is feledkezik a képről, már nem lesz fontos számára a külső. Nem tudta elfogadni magát, kicsit telt alakját, szerinte seszínű, rakoncátlan, fésülhetetlen haj, vízszínű szem. Borzalmas! Mindig valaki máshoz szeretett volna hasonlítani. Most mégis úgy gondolta, fejet ugrik tervébe. A gondolatot azonnal tett követte. Válaszolt az email-re, megírta, hogy szívesen találkozna vele, és mellékelte Nóra fotóját. Egy pillanatig habozott, hogy elküldje-e, de mielőtt meggondolhatta volna magát, gyorsan lenyomta az „üzenet küldése” gombot. A levél elment. Pánikba esett. Ezt mégsem kellett volna. Becsapta azt a fiút, pedig olyan rendesnek tűnt a levele alapján. Nóráról nem is beszélve. Nem volt szép, hogy így belekeverte a dologba. Abban a reményben, hogy a fiú nem válaszol, gyorsan beletemetkezett a munkába.
– Mi van veled? Az egész havi melót egyetlen nap alatt akarod elvégezni? – Nóra hangja zökkentette ki elszánt tempójából. – Gyorsítót ettél, vagy mi?
Judit úgy bámult rá, mintha most látná először.
– Dehogy – mondta zavartan.
– Akkor megyünk ebédelni?
– Persze. – Épp felállt az asztaltól, amikor a szokott hang jelezte, hogy e-mailje érkezett. Idegesen toporgott, de nem mozdult semerre.
– Üzeneted jött. Nem akarod megnézni? – kérdezte Nóra.
– Most nem. Inkább menjünk enni!
– Na-na! Gyanús vagy te nekem! Most már kíváncsivá tettél, úgyhogy nyisd meg azt az e-mailt, de azonnal!
Hosszas rábeszélésre beadta a derekát. Attól a fiútól jött. Judit gyomra összerándult az idegességtől. Nóra szemtelenül elvigyorodott.
– Szóval válaszoltál neki.
– Mi? Kinek?
Nóra bevallotta, hogy Judit nevében regisztrált az egyik társkereső oldalra, innen a sok levél.
– Te totál lökött vagy! – förmedt kolléganőjére. – Hogy jutott eszedbe?
– Ne sápítozz már, te mázlista! Szóval ma este találkoztok a Net Kávéházban?
– Nem hiszem.
– Te megőrültél? Ilyen pasit nem hagyhatsz futni!
Judit nem bírta tovább, és elmondta, hogy Nóra fényképét küldte el a magáé helyett.
– Most megérted, hogy miért nem találkozhatok vele?
Nóra nem értette meg. A fénykép miatt sem haragudott. – Most azonnal válaszolsz neki, hogy rendben, ott leszel!
Munka után elvitte Juditot a saját fodrászához, kozmetikusához, kapott pedikűrt, manikűrt, aztán vásároltak néhány dögös cuccot. Ráment az egész délutánjuk, de megérte. Amikor este otthon a tükör elé állt, meglepetten kapta szája elé a kezét.
– Ez nem is én vagyok!
– De. Csak eddig rejtőzködtél valahol mélyen önmagadban.
– És te? Nem csíped ki magad?
– Minek? Ez nem az én randim, hanem a tied.
Este ott álltak a Net Kávéház nagy kirakat-ablaka előtt. Belestek. A fiú ott ült a megbeszélt helyen. Életben még sokkal jobb volt, mint a fényképen.
– Akkor nincs más hátra, mint előre. Akció indul – vezényelt Nóra, és belépett a kávéházba.
Judit látta, ahogy a fiú szeme felcsillant, amikor észrevette Nórát. Nem tehetem ezt velük, győzködte magát. Ő sokkal jobban illik hozzá, mint én, állapította meg Nóráról, aki láthatóan kellemes beszélgetésbe merült a fiúval. Aztán a srác arca hirtelen megnyúlt, valószínűleg a meglepetéstől. Hoppá, most mondta el neki, gondolta. Rossz érzésekkel fordított hátat az ablaknak, és úgy döntött, elmegy. Alig pár lépést tehetett meg, amikor Nóra utolérte.
– Te meg hová a csudába mész?
– El. Láttam, mennyire tetszel neki.
– Hülye vagy. Menj be, vár téged.
– Azt nem hiszem. Biztosan csalódott.
– Nézd, nem mondom, hogy nem érte váratlanul a dolog, de nem volt elutasító. Kaptál egy lehetőséget, használd ki!
– Nem! Ez olyan megalázó!
– Na figyelj! Meg merted tenni, hogy az én fényképemet küldted el egy idegennek, úgyhogy ne gyerekeskedj itt nekem, indulj befelé máris! Amúgy Balázsnak hívják.
Nórának nem lehetett ellentmondani. Remegő térdekkel elindult. Amint belépett, a fiú felállt az asztaltól, úgy várta meg, míg odaér. Judit magyarázkodni kezdett, de a srác elhárította, hogy már mindent tud.
– Jaj, ti nők! Nem értem, miért nincs önbizalmad – mondta. – Szerintem csinos vagy.
– Köszönöm, de nem muszáj kedvesnek lenned. Átvertelek, és láttam, hogy tetszik neked Nóra.
– Tényleg tetszik. Nagyon.
Judit elvörösödött. – Akkor én megyek is – állt fel az asztaltól.
– Nem te mész, én megyek – nyomta vissza a fiú a székre. – Neked randid van itt.
– Nem értelek!
– Mindjárt megérted. Arról van szó, hogy én is egy barátom nevében írtam a levelet, aki ugyanolyan gátlásos, mint te vagy. Fél a lányoktól, pedig jó fej, okos, nem is rossz srác, mégis az a kényszerképzete, hogy ő nem tetszik a lányoknak. Becsaptalak téged a fényképpel, pont úgy, ahogy te is őt.
– Ez szemétség! – csattant fel Judit.
– Miért? Csak azt tettem, amit te is. Adj neki egy esélyt!
– Nem tudom…
– Szerintem így lenne tisztességes.
– Jó, ennyit végül is megtehetek. Hol van?
A fiú intett valahová Judit háta mögé.
– Mindjárt itt lesz. Ha nem bánod, most magadra hagylak. Megkeresem a barátnődet. Komolyan érdekel. Ez nélkületek nem jött volna össze, úgyhogy kösz!
– Szívesen – morogta Judit a távozó fiú után. Az ablak felé pillantott. Nóra csalódottan, kérdőn nézett befelé, nem értette, miért ért véget olyan gyorsan a randi.
Széttárta a kezét, mint akinek fogalma sincs semmiről, amikor ráköszönt valaki.
– Szia!
A hang váratlanul érte, és ismerős is volt valahonnan. Odafordult. A meglepetéstől majdnem leesett a székről. A tegnapi srác volt az irodából, aki megjavította a számítógépét.
– Te?
– Te? – kérdezett vissza a fiú olyan elképedt arccal, hogy Juditból kirobbant a nevetés.
A fiú zavarban volt. – Leülhetek? – kérdezte.
Bólintott, és még mindig nevetve az ablak felé nézett. Nóra és Viktor arcukat az üvegnek nyomva vigyorogtak befelé. Integetett nekik. Valójában elégedett volt a cserével.
-
Akkor ismerkedjünk? – fordult vissza a fiúhoz.