Írta: Rejtő Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 521
Rózsák az égen
(szeretteimnek)
Induljunk el, indulni kell,
a semmiből már intenek.
Kéz a kézben, észrevétlen,
szívünk lobban, s megremeg.
Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.
Behunyt szemekkel, látva látjuk,
hogy feltámadnak álmaink,
s mi eddig fájt csak, és mi rossz volt,
most lágy mosollyal táncba int.
Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.
Hárfa húrja, ég azúrja,
köd kezében lámpást tart a menny.
S földre láncolt, égi táncunk,
ím szabad lett, s bűntelen.
Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.
Híd, ha roppan, hegy ha omlik,
s kiáradnak bősz tengerek,
rózsaszirmú sajka menti,
ki vétlen, s szenvedett.
Rózsák az éjben, rózsák a fényben,
kibontja szárnyait, a végtelen
Rózsák az éjben, rózsák a fényben,
kitárja szárnyait a végtelen.