Írta: Tarjáni Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 289
Mintha a csillogásnak
akarnék megfelelni,
a kívánatosnak,
ami káprázat, nem több.
Hiszen minden idomul
valamihez, mert az
önmozgás lehetetlen.
Így rögzül a sorsunk.
Azt hisszük alakítjuk.
Pedig csak követjük vonalát.
De melyik a méltóbb?
Az ifjú-e, aki voltam,
és önfeledt rohanással
megelőztem a halált,
vagy amit elértem;
és egyedül maradtam
Isten nyitott kapujában,
egyedül, befejezetlen-