Rejtő Gábor: A Rózsatüzér
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 295
Rejtő Gábor: A Rózsatüzér
(szubjektív recenzió)
Olvasom a verseket egymás után, és megzökken bennem egy fél nevetés: ezt én is megírtam! Ugyanoda futott ki a gondolat (Feljegyzés Attilához). És a mellette lévő lapon: nézd csak ezt is (Futás közben)! Hasonlók tehát tapasztalásaink. És ez az érzés még számtalanszor előjön bennem, ahogyan
a kötetet lapozgatom.
Akkor előre lapozok a könyvben megint. Pedig még csak a 24. oldalán járok a 228 oldalnyi, gyönyörű kiállítású könyvnek, amelynek fedőlapján a szerző, Rejtő Gábor, mint rózsatüzér látható pihenő ülésben, kezének-lábának támasztva pihen fegyvere, amelynek csövéből nem őszirózsa, hanem igazi rózsa áll ki.
Rejtő Gábor, a rózsatüzér fegyvere a költészet, amely rózsákat - verseket - lövöldöz a világra. Szentségükben is profánokat, amelyeknek már címe is provokatív (A második elmenetel - gondoljon az olvasó - amire szeretne, de olvassa el a verset!), vagy provokativitásában is szent. A Feketén fehér
így kezdődik: "A szívem fekete..." de rögtön utána teszi: "A szívem fehér".
Változatos kötet. Jól megfér egymással szemben a társadalmi érzékenységet és emberi szemérmességet egyaránt megmutató Félig állva, félig ülve (és "a szükségét végző vadállat" képe ugrik be kötelezően az ember agyába) a sült kenyér szívvel Feketén fehérben. És a Jászai Mari téri reklámot (Richter Gedeon) tartalmazó képpel szemben lévő RG monogram című vers jelzi, hogy a történelem folytonos. Különösen azok számára, akik folyton a kerék alá kerülnek. Ebbe a gondolatkörbe tartozik a Gyufa szállt című vers is.
A mai generáció - és itt tulajdonképpen akár egészen a felnőtt kor végéig érthető a korfa - már csak áttételekből, és egyre haloványabban ismerheti (és egyre inkább el is veti) azokat az emlékeket, amelyeket ez a nép az elmúlt évszázadban átélt. A Gyufa szállt című vers olyan vers, amely generációkon átívelő emléket elevenít föl. Olyan emléket, amely a napok - jelen korunk napjainak - tükrében egyelőre csak baljós árnyként, de egyre erőteljesebben jelen van. Ó, persze nem konkrétan eredeti formájában, hiszen azóta számtalan egyéb tapasztalás rakódott rá, de jelen van a médiában, a közösségi internetes oldalak tömegében, és hiába is tagadná bárki, egyre erőteljesebben áthatja egész társadalmunkat.
A kötet XIII külön - külön útra van tagolva. Mindegyik út 11 stációt tartalmaz, ezek az állomások néha összefüggenek egymással, máskor nem, mint ahogyan a lét különböző, időben egymás utáni stációi esetében is így van. Változatosak a versek, amelyek ezeken az utakon követik egymást, és ez
kedvemre való.
Az egész kötet is kedvemre való. Bárhol ütöm föl, érdemes elolvasni, ami a szemem elé tárul. Érdemes előre, visszafelé lapozgatni a virágénekből lett vádtól (Tavaszi szél) az anagrammán alapuló Az Úr ír vagy a szintén népdalon alapuló Szól a kakas már irányába, hiszen utánuk (vagy előttük)
ismét más stációba csöppenünk: az Ének a halál után dermesztően komoly és groteszkül kifordított, vagy a Kezes Villont idéző stációja felé.
A kötet a szerző magánkiadásában jelent meg 2021. februárjában, karton kötésben, borítóját Rejtő Dávid illetve Kőszegi Zsolt tervezte, a kötetet Földes István szerkesztette a költővel közösen, tördelője és tipográfusa Timkó Zsuzsa volt.