Reflexió
Írta: Kovács Attila
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 258
Reflexió
Lajtorján ereszkedett hozzám a bú,
s nézett kínzó farkasszemet velem.
Alattam, a szúrágta komódból
törött zsanér vonította énekem.
Pisloghattam volna talán, de késő,
könnyeim megállíthatatlanok,
besózzák sűrűre vetett lelkem,
míg alszik a boldogság, s ami vagyok.
Számban a kávé egyre keseredik,
nikotin-bajszomon egy csepp kutat,
kredencemről tört zsemle száradó,
torz alakja a tükörben rám mutat;
Te vagy a betű, bús szó és költemény,
a szerelem hangja, s maga a remény.