Pontos alkonyat közben
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 204
Pontos alkonyat közben
kétezertíz november tizenegyedikén
a Város
koszos kopott omló lépcsőjén állva
beleszimatolva a piszkos levegőbe
beletúrva kraftos cipőorral a sárba
amikor a nap az alagút fölött
vérforró felhőkbe hanyatlik
és a rés tátott szájjal a semmibe őgyeleg
ahogy éberlét és álom között
váltanak a pályaudvaron szemaforok
a magány, mint wifi-jel, közeleg
lábam alatt az úttest felett a lámpák
ahogyan az autók fényszórói magukat riszálják
mert vonzza őket a tűnő naplemente
úgy haladnak mind egyirányba
terelve, kockadobozban, dugóban az aszfalton állva
túl atyai ringlispilen, mint egy fel-feldobott gyerek
múltamba jövőmmel visszarévedek
a Tettye patakjában térdig ázva
túl panelok kerítésén
ahol az erdő még mint tűzrakás: ég
túl eldobáson, kiátkozáson
túl ígérgetésen, közös kasszán
túl gyereksíráson, és érettségin
túl negyven éven, ahol minden tévhit
beragyogva elragadtatásba és kiábrándulásba
túl túltolt diszkózenéken
és sarki kéregetőn
túl az eozin porcelánon, azon a földhöz verős fajtán
itt állok
kezem újra rád vár már
kidobva s túldobva megannyi magányon
a domboldalon én bizony meg,- és felállok
végezetül azon tűnődve
mi mennyit ért
s nem azon, hogy ki mennyit ért meg,
felszólítom magam
legyél felszólított magam pontos társa,
hogy megírhassam
ez a vers
miféle pontos alkonyatoknak a hármas számú mása