Pokoljárás

Írta: Kovács Daniela

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 264

---

---

Pokoljárás

Beteg a lelkem. Kísértetes sötét
markolja át sápadt szívemet,
s az végső erővel rázza az öklét
széjjeltépve minden zsineget.

Ő még küzdene... nem tudja a balga,
hogy már rég legyőzte a végzet,
hogy nyakába már itt liheg a falka,
s csak az éli túl, aki béget.

Hiába minden. Bár szájába rágtam,
hogy csak egy út van: hajtson térdet!
De nyakas, még hisz az álomvilágban,
hogy él a közjog, s a közérdek.

Pedig látja, mint szemnek röpült szilánk,
hasít a bűn, s fölserked a vér,
mégis reméli, míg sor kerül miránk,
trónjára a nép majd visszatér.

A nép majd... ó, hiába egy a vérünk,
sok tébolyult egymást hergeli,
s ha nem elég, hogy késsel csontot érünk,
"rogyjon rád az ég" a reggeli.

A felső kaszt jó mélyen közénk szántott,
az árok mély, már túl mély talán,
s nincs egy angyal (se fönt, se földreszállott),
ki téged óvna, lelenc Hazám.

Beteg a lelkem. Sorvadásnak esett,
kettétört amikor meghajolt,
húrja szétpattant, dala odaveszett,
de míg dalolt, magyarul dalolt.

Debrecen, 2020. 12. 07.